Sziasztok!
Nos, igen, itt állok (oké, ülök), egy teljes év munkája a hátam mögött (meg a monitoron és a mappáimban), és cseppet sem bántam meg, hogy belevágtam. Ahogy így végignéztem, az idő közbeni hisztim teljesen felesleges volt, hisz komiztatok! És én annyira örültem. És örülök, most is.
Sorolhatnám megint, hogy olyan sok mindenen keresztülmentünk, s a többi, de azt már annyira uncsinak érzem, hogy inkább nem is írok semmit.
Szeretem a hülye karaktereimet, ezt az idióta történetet, titeket, az olvasókat, és remélem nem hiába volt ez az egy év, és valami maradandót alkottam (nem, nem tértem át a mirelit kajára, még mindig a blogról van szó).
Nem is akarok tovább lelkizni, mert még könnyes lesz a billentyűzetem, szóval jöjjenek a száraz számok, lássuk mi történt eddig!
2011. január 8. - 2012. január 8.
Összes látogatás: 10 815
Legtöbbet olvasott bejegyzés: 2. fejezet (395 oldalmegjelenítés ^.^)
Az olvasóim többsége persze Magyarországról olvas engem, de vannak Romániából, Ukrajnából, Szlovákiából, az USA-ból, és még sok más országból is.
Hát, a
böngészőknél, mint mindig, tarolt, a Firefox, de azért az Explorer sem szerénykedhet, és a többieknek és szép részük van.
Az
operációs rendszerek közül örök győztes a Windows. De mit is vártunk?
Nem akarok további beszédet tartani, beszéljen helyettem a fejezet, jó?
De köszönöm mindenkinek, aki idekattintott, és vette a fáradtságot, hogy elolvasta az agyszüleményeimet. Csúcsok vagytok, semmi kétség :)
Még nem köszönök el, a végére tartogatom...
24. fejezet
„ -
Bella, én… „
-
Tudom, hogy elszúrtam az egészet – vágtam közbe.
– Nem kellett volna mindent bekavarnom, legjobb lenne, ha visszamennék Anyuhoz.
Úgy sajnálom, hogy felborogattam mindent!
Jake értetlen kifejezését még a sötétben is ki tudtam
venni. Megfogta a két vállamat, és gyengéden megrázott, majd sóhajtott egyet.
-
Gyere egy kicsit – súgta, és félrevont, vissza
az erdő szélére. – Én szeretnék neked elmondani valami… fontosat.
Nyeltem egy nagyot.
Mi lehet az, ami miatt a nagymenő, laza Jacob Black csak
súgva és tiszta idegesen hív félre a sötétben?
Halvány lilám sem volt.
-
Igen? – vontam fel a szemöldököm.
-
Bella, én…
És akkor leesett.
-
Te bevésődtél valakibe?! – Felugrottam saját
kijelentő-kérdésem hallatára.
Jake leszegte a fejét, és ha jól hallottam, kuncogott.
-
Most meg mi van?
-
Megengeded, hogy végigmondjam végre? – Hosszú
kezeit az ég felé dobta, majd lehullottak mellé.
-
Jó, befogtam – bólintottam komolyan.
Mély levegőt vett, megfogta a kezem, és a szemembe
nézett.
Megijedtem ettől a bensőséges közelségtől. Persze máskor
is fogta már meg a kezem, de sosem így… Ilyen furán.
-
Tudom, hogy nem fog sok mindenen változtatni, de
muszáj végre elmondanom neked. Én szerelmes vagyok beléd, Bella.
A szám elnyílt, majd hirtelen átszeltem a kettőnk közötti
távolságot, a nyakába kapaszkodtam, és életemben először megcsókoltam Jacob
Backet.
Nem is volt hasonlítható az eddigiekhez… Olyan tüzes
volt, és szenvedélyes, és úgy éreztem, hogy a világ körülöttünk megszűnt, nem
létezik, és sosem létezett. Csak mi voltunk ketten, a sötétben. Bár az rontott
kicsit az idilli összehatásban, hogy Jacobnak páfrány íze volt, nekem meg
popcorn, de hát ezek igazán apróságnak számítottak abban a pillanatban.
Ha ez egy film lett volna, minden bizonnyal közbefordult
volna a kamera, bevágták volna a ráközelített arcunkat, és lett volna valami
szívfacsaróan megható és gyönyörű háttérzene. De ez nem egy film volt… hanem
sokkal jobb annál.
Jake egyik kezével a derekamat markolta a másikkal pedig
a tarkómat fogta, a lehető legközelebb vonva ezzel magához. Az én ujjaim a
haját szántották, miközben a tüdőm levegőért küzdött, de valahogy nem bántam,
hogy sehogy sem jutottam oxigénhez.
-
Hé – dörmögte. – Nehogy megfulladj itt nekem.
Gyorsan teleszívtam a tüdőm, majd újból pipiskedtem, és rányomtam
ajkaimat az övéire.
Mohón vágytam minden érintésére, hisz végre valahára
megtaláltam azt, ami eddig hiányzott. Sosem éreztem még ennyire boldognak
magam. És most már nem féltem bevallani magamnak, hogy a visszaköltözésemmel
egy időben újból beleszerettem Jake-be. Kár is lett volna tagadni… a szívem
eszeveszett dörömbölése úgyis lebuktatott.
Mikor pár perc múlva zihálva elváltunk egymástól, a
mellkasára hajtottam a fejemet, és hallgattam a szívdobogását. Hasonlóan gyors
volt, mint az enyém.
-
Ha tudtam volna, hogy így… reagálsz, hamarabb
elmondtam volna – nevetett, és puszit nyomott a fejem búbjára.
-
Hát, azzal elég sok galibát előztél volna meg.
Elhúzódtam tőle, de csak annyira, hogy a szemébe
nézhessek.
-
Én is szeretlek – suttogtam.
Az arcom felhevülten égett pillantásától, de nem szegtem
le a fejem, ahogy szoktam. Már nem volt miért.
-
És mi van a vérszívóddal? – A Cullen ház felé
nézett, Edwardra célozva.
-
Semmi – ráztam a fejem. – Asszem a halottnak
vélt ex, vagy most már inkább mégsem ex-barátnőjével van.
Jake értetlenül összevonta a szemöldökét, de én csak
legyintettem. Nem lettem volna képes elmagyarázni neki, hisz én sem értettem
pontosan, hogy mi is van.
Csak az számított, hogy Jacobbal vagyok.
-
És miért jöttél vissza? – kérdeztem.
-
Azt hiszem az előbbi dolog nyilvánvalóvá tette.
-
Csak miattam? – A hangom komolya volt, de
legszívesebben vigyorogtam volna, mint egy vadalma.
-
Valószínűleg, ja – bólintott.
Egy darabig egymás szemébe néztünk a sötétben, majd
hirtelen magához húzott úgy, hogy koppant a fejem a mellkasán. Szorosan átfogta
a testem, minden oxigént kipréselve tüdőmből.
Egyszer miatta fogok megfulladni…
-
Úgy örülök neked! – duruzsolta.
-
Én is… - suttogtam elhaló hangon.
Elengedett, majd megragadta a kezemet, és a fák felé
kezdett húzni.
-
Menjünk el!
-
De hová? – kérdeztem vissza, viszont a lábam már
megindult utána, be az erdőbe.
-
Csak el, minél messzebb tőlük. – Majd
megtorpant. – Bízol bennem?
-
Bízok – vágtam rá gondolkodás nélkül, mire
nyomott egy puszit a homlokomra, és eltűnt a szemem elől. – Jake?
Ijedten szétnéztem, majd egy pillanat múlva már egy
óriásfarkast láttam magam előtt.
-
Jake? – ismételtem, ő pedig farkasosan
elmosolyodott, majd lefeküdt elém.
Felmásztam a hátára, és átfogtam vaskos nyakát,
belekapaszkodtam a bundájába.
Olyan szélsebesen indult meg, hogy pislogni sem volt
időm. Először azt hittem, lecsúszok, de csak a hirtelen jött ijedtség váltotta
ki belőlem. Az arcomat is meleg szőrébe temettem, és beszívtam az illatát.
Nem tudom, hány perc telt el, de nem is volt fontos. Csak
azt vettem észre, hogy a fülem mellett zúgó szél halkulni kezd, és Jake
mancsainak halk dobogása lelassul. Odaértünk.
Felemeltem a fejemet, és óvatosan kinyitottam a szemem.
Nem tudtam pontosan, hogy hol voltunk, de mindenesetre
valami sziklaszirt lehetett, mert alattunk ott hömpölygött az óceán,
visszaverve a Hold ezüstös fényét. A szél lágyan fújt, nem csípte az arcomat,
viszont a hajamba belekapott. Jake hátrafordult hozzám, mire én rámosolyogtam.
Óvatosan leült, én pedig lecsusszantam a hátáról, majd bevetette magát a fék
közé.
Nem mertem közel menni a peremhez, féltem, hogy elfog a
tériszony, és talán leesek. Átfogtam magam a karjaimmal, miközben felnéztem a
Holdra.
-
Nem féltél? – búgta a fülembe Jacob, mire én
összerezzentem. Hátulról átölelt, és ráhajtotta fejét az enyémre.
-
Nem – biztosítottam.
Pár percig így, ölelkezve álltunk, majd szembe fordított
magával, és az államnál fogva megemelte az arcom, hogy a szemembe tudjon nézni.
-
Gyönyörű vagy, Bella Swan – mosolygott, majd
megcsókolt.
Kezeimmel átfontam a nyakát, míg ő egyik kezével még
mindig az államat tartotta, a másikkal pedig a derekamat fogta körül.
-
Haza kell mennem – suttogtam, és kezeimet a
mellkasára téve eltartottam magamtól. – Apa már biztosan aggódik.
-
Oké – bólintott. – A Farkas Futárszolgálat
kézbesítési módszerét választja?
Mosolyogva bólintottam.
A cipőmet próbáltam hangtalanul levenni, majd a szobámba
osonni, de apa kiélesítette a hallását, és észrevett. Olyan hirtelen
kattintotta fel a villanyt, hogy a fénytől megfájdult a fejem, és meglepődni
sem volt erőm. Magyarázkodni meg végképp.
A szemem elé tartottam a kezem, ezzel védve magam a
világosságtól.
-
Szia, apa, hát te ébren? – Erőtlenül
mosolyogtam.
-
Bella, hajnali kettő van! Nem fogalmaztam elég
világosan, amikor megmondtam, hogy éjfélre légy itthon? Azt hittem, megbízhatok
benned. De most már nem… a tanév végéig nem mész sehova. Anyád sem fog repesni
az örömtől, ha ezt meghallja. Mégis hol voltatok? És ne mond, hogy csak úgy
elrepült az idő, mert nem veszem be! Tudod, hogy aggódtam? Már majdnem
kerestetni kezdtelek, de meggyőztem magam, hogy három óráig várok, ha addig nem
kerülsz elő, utánad indulok. Bella, válaszolj!
A torkomon akadtak a szavak, és egyszerűen képtelen
voltam belefogni a mesélésbe. Hol kezdjem? Hogy mondjam el az apámnak, hogy az
ex-barátom ex-barátnője, aki most már mégis a barátnője, elrabolt, és elvitt az
ex-barátomhoz. Aztán megjelent álmaim szerelme, minden megoldódott, szeretjük
egymást, reményeim szerint összeházasodunk, egy karámnyi gyerekünk lesz, és
egymás karjaiban ér minket a halál? No és akkor a végén feltehettem volna a
nagy kérdést: „Na apu, áll még a szobafogság?”… jó vicc.
Ahelyett, hogy legalább valami kis szócskán kinyögte
volna, megvontam a vállam. Apa feje már kezdett vörösödni.
Csapódott a hátsó ajtó, és öles léptekkel közeledett
valaki. Apa automatikusan az övéhez nyúlt, de a fegyvere nem volt ott, kint
lógott az előszobában.
-
Hello, Charlie! – Jake lazán intett egyet, majd
mellém lépett.
-
Jake? – nyögte apa. Láthatólag teljesen
felvidult, még a büntetésemről is elfeledkezett, annyira örült Jacobnak.
-
Hogy s mint? – Szerettem ezt a laza figurát,
akit nem feszélyez az idegbeteg apám, és aki fél mondattal le tud rendezni
mindent. Jake talán majd meg tudja magyarázni, ha én már megnémultam. – Úgy
hallom, nem fogod elengedni Bellát a következő randinkra. Nem lehetne, hogy ezt
megtárgyaljuk? Bella, menj csak aludni, mi ketten megbeszéljük ezt Charlie-val
– fordult felém, majd puszit nyomott a homlokomra, és a szobám felé tolva
nógatott, hogy lépjek le végre. Hogy mi?
Ki nem hagytam volna a műsort, de sajnos a szobámból egy
kukkot sem hallottam. Viszont aludni sem bírtam, olyan izgatottan forgolódtam
emiatt a helyzet miatt. Vajon Jake ki tud magyarázni, vagy egyszerűen elmeséli
töviről hegyire, hogy mi történt? Én személy szerint nem rajongtam az ötletért,
hogy apa megtud mindent Edward múltjáról, meg hogy engem elrabolt Emily, meg a
többi dolgot. Nem lehetne csak valami egyszerű sablon sztorival elsimítani ezt?
Hát nem.
A telefonomon öt percenként néztem meg az időt.
Végül háromnegyed háromkor az ajtómon apa dugta be a
fejét.
-
Szia, Bella.
Bólintottam, de úgy éreztem, még mindig nem tudok
megszólalni. Nem tudtam, apa mit gondol a helyzetről, és féltem is a
véleményétől.
-
Jake elmondott mindent, szóval a szobafogság
dolgot visszavonom… De nagyon aggódtam érted. Nem tetszik ez nekem, hogy
vámpírokkal rohangászol.
Megköszörültem a torkom.
-
Persze az sem megnyugtatóbb, hogy egy farkassal
fogsz randevúzni, de hát… ő Jacob. Jó srác… Őt ne engedd el olyan gyorsan, mint
az előző kettőt, jó? – Idegesen felnevetett.
-
Oké – szóltam.
Egész éjjel forgolódtam, valószínű túl sok izgalomban
volt részem, ezért olyan volt, mintha leöntöttem volna egy karton energiaitalt.
Öt órakor már a szobámban tébláboltam. Aztán elmentem
vécére. Hoztam be a konyhából nasit. Beágyaztam. Elmentem inni. Végül
felöltöztem, és a konyhába mentem, hogy meglepjem apát egy kis reggelivel.
Úgysem bírtam volna tovább a szobámban maradni, aludni meg főképp nem.
Amikor felkelt, nagyon örült a friss tükörtojásnak
baconnel és szokásos kávéjának. Én is belapátoltam egy adagot, majd miután
megetettem a kutyusom, és megszeretgettem, visszatértem a szobámba.
Olyan hirtelen tört rám az álmosság, hogy csak bedőlni
volt időm az ágyba, és már szundítottam is.
A hét napjai összemosódtak a fejemben, és
megkönnyebbülten rogytam le péntek délután az ágyam szélére.
Már minden tiszta volt, de mintha mégsem akartam volna
elhinni, hogy minden megoldódott. Ez szinte elképzelhetetlen dolog, hisz az
elmúlt hetekben annyi mindenen mentem keresztül, mint valaki egész élete során
sem.
A vasárnap felét úgy ahogy volt, átaludtam. Délután
háromkor ébredtem, vagyis ébresztett apa. A nappalinkban ott ült Alice, Edward
és Emily. Kicsit rosszul éretem magam, ennyi szépség között egy rongyos
pizsamában, kócos hajjal, de hát időt sem adtak, hogy rendbe szedjem magam.
Minden tisztáztak, a kezdetektől egészen addig a
pillanatig.
Kiderült többek között, hogy Emily nem halt meg,
mindössze a Volturi szervezkedett a háttérben, mert meg akarták szerezni a
lányt, vele együtt pedig az értékes képességeit. Emily ugyanis egy fizikai és
mentális pajzs. Aztán nemrég, olyan egy éve kezdtek mocorogni a dolgok. Emily,
és ez a bizonyos fazon, Lucas el akartak szökni Volterrából.
Majd’ egy évi bonyolult szervezkedés, és titkolózás után
mindez sikerült. Emily megtudta, hogy Edward itt él, így rögtön erre indult.
Valahonnan rólam is tudomást szerzett. Aztán félúton érezték, hogy követik
őket. Nem épp szerencsés hely az összecsapásra az Atlanti-óceán, ezért úgy
gondolták, követőjük – akiről nemsoká kiderült, hogy Jane az – egy idő után
majd leakad róluk. Ám amikor egy pillanatra megpihentek éjszaka Floridában,
Jane rajtakapta őket. Nem tett semmit, csak azt mondta, hogy köszönjék Aronak,
hogy nem halnak meg végleg.
Azért fogtak el engem, mert egyrészt látni akartak,
másrészt féltek, hogy esetleg Jane mégis követte őket, és akkor rám találhat.
Ugyanis a Volturi körében van egy kisebb hírem. Nem tudnak rólam sokan, de Jane
mindenképp. Én szerintük nekem is hasonló képességem lehet, mint Emily-nek.
Szóval ezért volt az a nagy felhajtás. Valószínű
könnyebben megúsztam volna, ha miután kiderül ez a „vannak farkasok és
vámpírok”- dolog, nem beszélek Edwarddal. Akkor Jake sem ment volna el. De
akkor lehet, hogy nem vallott volna szerelmet nekem.
Minden rosszban van valami jó, ugye?
Ettől a beszélgetéstől még jobban kiütöttem magam, így
egy gyors vacsora és zuhanyzás után újból visszamentem aludni, és reggelig fel
sem keltem.
Kedden sikerült a kiselőadásom. Nem volt hibátlan, de az
ötös alát megkaptam. Büszke voltam magamra.
Szerdán találkoztam ismét Jacobbal, reggel az autója ott
parkolt a házunk előtt. Elvitt iskolába, majd délután nálunk voltunk. Annyira
jó vele lenni, hogy el nem tudom mondani.
Aznap este Niki nálunk aludt, és sikerült mindent
kicsacsognom vele, ugyanis hétköznap valahogy sehogy sem tudtunk eleget
beszélgetni. Persze a vámpíros és farkasos részektől megkíméltem, de a többit
mind elmeséltem neki. Ez egyet jelentett egy örök barátsággal. Este gyerekes
fogadalmat tettünk, és megszúrtuk az ujjunkat tővel, majd a papírra
csepegtettük, amin az eskünk állt, és a saját vércseppünk alá írtuk a nevünket.
Ezt megcsináltuk két papírral, hogy mindkettőknél legyen egy példány.
Az életem kezdett felvenni egy normális ritmust. Legjobb
barátnő. Aranyos fiú. Tűrhető iskola.
Azon a héten vasárnap Jacobbal bevágtunk a házunk mögötti
erdőbe.
-
Azt hiszem, normális mederbe terelődött az
életem – szóltam mosolyogva.
-
Hát, ha te normálisnak találod a farkas
barátodat, meg az ő falkáját, akkor igen. Most már csendes vizeken evezel. Csak
el ne hagyd az eveződet – csipkelődött, mire én a vállánál fogva próbáltam
meglökni, de nem nagyon ment.
Megálltunk, hogy kifújjam magam, mert a megfulladás
szélén álltam. Nem valami jó az állóképességem, mondhatom.
De ha Jake így szeret, akkor nem is kell megváltoznom.
Jacob odajött hozzám, és kisöpört egy hajszálat az
arcomból. Még mindig belevörösödtem forró érintésébe, de már nem kaptam el a
szemem, és nem léptem hátrább sem.
Hisz én szeretem
Jacob Blacket.
Epilógus
Befordulok az utolsó sarkon, majd nemsokára elérem az
ismerős, otthonos is kuckót, amit úgy szeretek. A táskámban kulcs után kutatok,
de még mielőtt megtalálhatnám volna, ajtót nyitnak.
-
Neked nem a munkahelyen kéne lenned? – döbbenek
le férjem láttán.
Hogy fogok így bármit is titokban megcsinálni, ha ő is a
házban van?
-
Azt hittem, örülni fogsz nekem – hajtja oldalra
szomorkásan a fejét, de a szemében ott ül a pimasz csillogás. Pont olyan, mint
amikor beleszerettem.
-
Persze hogy örülök! – mosolyodom el, majd
közelebb lépek, hogy megcsókolhassam, de ő tiltakozni kezd. Mi történik itt?
Jake még sosem utasította vissza egyetlen csókomat sem. – Baj van?
A kezét maga mellett tarja. Nem remeg. El nem tudom
képzelni, mi lehet vele.
Hirtelen egy nagy lépéssel mögém kerül, és eltakarja szemeim
elől a kilátást.
-
Ne less! – suttogja, és szinte látom magam előtt,
hogy az ajka csak egy hajszálnyira van a fülemtől. Beleborzongok a meleg
leheletébe.
-
Oké – mosolygok, és engedem, hogy vezessen.
Simán nyomon követem, merre megyünk, hisz úgy ismerem a
házat, mint a tenyeremet. Eléggé meglepődöm, amikor a fürdőszobában kötök ki.
-
Bocsáss meg, szépségem, de szükségem van egy
órára – azzal elkapja a szemem elől a kezét, és rám csukja az ajtót, majd
elfordítja a kulcsot a zárban, és úgy helyezi el azt, hogy a lyukon ne tudjak
kinézni.
-
Jacob! – Tudom, hogy nem fog menni, de elkezdem
feszegetni az ajtót.
Végül feladom, és lerogyok a kád szélére. A kezembe veszem
Olive sárga gumikacsáját, amit mindig beleteszünk neki a fürdővízbe.
Aztán hirtelen beugrik.
Hisz Jake beszélte meg apával meg anyuval, hogy Olive-ot
hozzák el az oviból, és ha lehet, estig legyenek el vele. Ők persze rögtön
vállalták, lelkes nagyszülőkhöz méltóan. Imádják az unokájukat, le sem
tagadhatják.
Pedig már azt hittem, hogy Jake elfelejtette az
évfordulónkat, de ezek szerint mindvégig készült rá. Ezért ez a nagy
titkolózás, meg hogy nem akart megcsókolni. Felpattanok a kád széléről, majd a
tükörhöz lépek, és megnézem magam. Nem festek épp a legdögösebben, hisz úgy
terveztem, én lepem meg Jacobot, és lesz időm majd készülődni is.
Lehámozom magamról a ruhámat, aztán a táskámból előveszem
a frissen vásárolt fehérneműt. Direkt erre az alkalomra vettem.
Miután felveszem a lenge, de annál szexibb öltözékem,
alaposan megmosom a fogamat, felfrissítem az arcomat. Majd a karomat is. Végül
kibújtok a fehérneműből, és gyorsan megzuhanyozok. Aztán megfésülködök, és
befújom magam azzal a parfümmel, amit még a szülinapomra kaptam Jacobtól.
Miután úgy gondolom, kész vagyok, a fogasról leveszem a
levendulaszínű selyem köntösömet és belebújok. Visszaülök a kád szélére, és
várok.
Kintről nem hallok semmit, de ezen nem is nagyon
csodálkozok, hisz Jake hiába hagyott fel az esküvőnk óta a farkaskodással,
azért még mindig nesztelenül tud mozogni – no meg azok az izomkötegek sem
tűntek el.
-
Jöhetsz! – A kiáltás nem közvetlen az ajtó másik
oldaláról jön. Ezek szerint észre sem vettem, hogy időközben kinyitotta. Biztos
akkor volt, amikor zuhanyoztam, és a vízsugár zúgása elnyomott mindent.
Lassan lenyomom a kilincset, majd vissza is csukom magam
mögött az ajtót, nehogy meglássa a szétdobált ruháimat a földön, meg a levágott
címkét.
A padlón gyertyák vannak elhelyezve egymástól egyenlő
távolságra, és vezetnek tovább a házban, mint egy kis erdei ösvény. A
nappaliban kötök ki, ahol most a kávézóasztal helyén a kerek kis fém kerti
asztalkánk áll, amit Jake minden bizonnyal a kamrából hozott, hisz ilyenkor ott
tartjuk. Az asztalon fehér terítő, két tányér étel, egy üveg vörösbor, meg kér
pohár. Mellettük a férjem.
Elpirulok, amint meglátom, hogy a fekete inge van rajta,
meg farmer. Hisz én milyen lenge öltözetben vagyok. Mintha rögtön a „lényegre”
szeretnék térni.
-
Oh, Jake, ez gyönyörű!
Csak most veszem észre, hogy azért ilyen szépek a
fényhatások, mert a rolók le vannak eresztve, csak egy pici rés van köztük. A
halvány sötétség, és a derengő gyertyafény igazán megadja a hangulatot. Ennél
én se tudnám szebbre varázsolni!
-
Örülök, hogy tetszik – mosolyog, majd gyorsan
végigfuttatja rajtam a pillantását, mire én összébb húzom magamon a köntöst. –
Azt hiszem, túlöltöztem.
-
Vagy én vagyok túl lenge ruhákban – ingatom a
fejem, majd hozzá lépek, és pipiskedni kezdek, hogy ajkaink végre összeérjenek.
Jacob belemarkol a derekamba, és lágyan megcirógatja az arcom, de pár pillanat
múlva elenged, és az asztal felé int.
-
Remélem éhes vagy. – Kihúzza nekem a széket,
mire én leülök. A szememmel követem minden mozdulatát. Tudja, hogy imádom, ha a
fekete ing van rajta. Ebben annyira… férfias. Mondjuk, nem mintha másban
kevésbé az lenne, de ez tényleg nagyon jól áll neki.
Leül velem szembe. Egy ideig csak nézzük egymást, de
aztán összecsapja két tenyerét.
-
Kérsz bort? – Bólintok, erre ő jól megtölti a
poharamat, majd a sajátját is.
-
Ez még az, amit Derek hozott? – A címkére
pillantok. Derek Niki férje. Egy évvel utánunk házasodtak össze, májusban. Én
voltam a koszorúslány, pont, mint ő a mi esküvőnkön. Nikivel még mindig tartom
a szoros barátságot. Ebből kifolyólag lettek ő és Derek Olive keresztszülei.
-
Valószínű. A szekrényben volt – vigyorodik el
Jake.
A házasságunk eddigi pár éve alatt nem sokszor volt, hogy
Jacob főzött volna, de ha igen, azt csak vészhelyzetben tette, például tavaly
télen, amikor elkapott valami nyavalya, és egy hétre az ágyhoz láncolt. Ő az
„abból főzünk, ami van” elvet vallja.
Ekkor nézem meg tüzetesebben az ínycsiklandozó ételt, ami
a tányéromon van. Lasagne. Jake egyik kedvence, no meg az enyém is. De sajnos
Olive egyelőre még nincs odáig érte, szóval nem sűrűn csinálok.
Jó étvágyat kívánunk egymásnak, majd enni kezdünk. Miután
befejezzük beszélgetünk, nevetgélünk. A poharam mindig tele van, de az üveg
kezd kiürülni, és amikor végleg elfogy a bor, Jake feláll, és a kezét nyújtja
nekem. Belehelyezem a sajátomat, és felállok.
Egy kis távirányítót húz elő a farmerja zsebéből, megnyom
egy gombot, és elindul a zene a régi hifimből.
Rögvest felismerem.
-
Oh, Jake, hisz ez… ez az a szám? – hitetlenkedek,
és hegyezni kezdem a fülem, miközben az ő egyik keze a derekamra csúszik, én
pedig a vállára teszem az enyém.
-
Az bizony – bólint, és gyorsan lop egy csókot.
-
Hogy szerezted meg? Tudod, én mennyi ideig
kutattam utána? Hihetetlen hogy megtaláltad – mosolygok hálásan. A mellkasára
hajtom a fejem, és lehunyom a szemem, hogy át tudjam magam adni a zenének.
Ez az a szám, amire a nászutunkon táncoltunk a szálloda
szobájában. Egy ismeretlen rádióadón találtunk rá, és rögtön beleszerettünk.
Elég rég volt már, de álmomban sokszor hallom a dalt, így mindig emlékeszem rá.
Többféleképpen lehet értelmezni a dallamát. Van egy szomorú oldala, és egy
vidám. A nászutunkon természetesen a vidám oldalát láttam, álmaimban viszont a
szomorút. A terhesség alatt minden éjjel ezzel a zenével álmodtam, és annyira
féltettem a babát, hogy valami nem lesz rendben, vagy akármi rosszul sül el,
valamit nem jól csinálok, vagy akármi… De aztán kiderült, hogy aggodalomra
semmi okom nem volt, hisz tökéletes kislányunk született. Erős volt, gyönyörű
és jó baba.
Tánc közben egyre közelebb kerülünk a másikhoz, mire már
teljesen összeolvad a testünk.
-
Szeretlek, Bella – súgja a hajamba, mielőtt
csókolni kezdene.
A vállamról lecsúszik a köntös, aztán Jake ingéhez nyúlok,
és elkezdem lassan kigombolni. Nemsoká már a földön hever az inge és a
nadrágja, mi pedig leereszkedünk a padlóra, és megállás nélkül csókolózunk,
amíg csak bírjuk levegővel. Aztán egy gyors lélegzetvétel, és folytatjuk ott,
ahol abbahagytuk.
Emlékeztet az első alkalomra, csak akkor sokkal
ügyetlenebbek voltunk, és ágyban feküdtünk. Élénken bennem van a kép, amikor Jacob
annyit szerencsétlenkedett a nadrágommal, hogy letört a gombja. Nem mintha én
nem lettem volna olyan béna, hisz végül ő tépte le magáról a pólót, nekem
sehogy sem sikerült kihámoznom belőle.
Most azért már sokkal könnyebben együtt működünk, nem is
kellettek a szavak. Néha azt hiszem, tudunk egymás gondolataiban olvasni. Aztán
rájövök, hogy ezt csak a szerelem teszi.
Időközben már belekapaszkodok Jake nyakába, hogy ki tudja
kapcsolni a melltartómat. Hipp-hopp megvan vele, de nem enged el.
Végigcsókolja a nyakamat és a kulcscsontomat, míg én a
hajába túrok, és élvezem az ajka érintését felhevült bőrömön. Aztán lejjebb
kezd el haladni, de a köldökömnél megáll, és újra az ajkamhoz kap.
A testünk összefonódik, és ennél jobb érzést el sem tudok
képzelni.
-
Soha ne engedj el – suttogom.
*~*~*
Leveszem a kanapé támlájáról a plédet, miközben
elhelyezkedünk rajta. Odabújok Jacobhoz, és kettőnkre terítetem. Ő pedig az
ölünkbe rakja a sok fotóalbumot.
Bal kezével átkarolja a vállam. Úgy érezem, az égvilágon
semmi baj nem érhet, amíg mellettem van.
-
A legrégebbitől a legfrissebb felé, ugye? –
kérdezem, de már el is kezdem lapozni a legrégebbit.
-
Mint mindig – bólint Jake.
Lassan lapozunk, minden képet jól megnézünk, kibeszélünk
és kiröhögünk. A fényképezőgépet még apától és anyától kaptuk, azzal az
üzenettel, hogy örökítsünk meg mindent, amit csak tudunk. Megtettük. És mái
napig is ezt csináljuk.
Apa és én a kanapén,
még amikor harmadikos voltam. Apa a tévét bámulja, de fél kézzel átöleli a
vállam, én meg félénken mosolygok a kamerába.
Jake és én a
konyhában. Jake vigyorog, egy félig meghámozott krumplival a kezében, én
meg eltakarom az arcom.
Síla a hátsókertben,
a lábtörlővel a szájában.
Billy és Jacob a
nappalijukban, mindketten integetnek.
Nikivel náluk,
amikor kettesben pizsipartiztunk.
Én a szobámban
a gép előtt. A monitoron a GTA menüje villog, és vigyorgok, mint a tejbetök.
Jacob a kanapén
alszik, ölében egy tál popcorn. Bealudt az egyik romantikus filmen, még
emlékszem, mennyire dühös voltam rá, hogy horkolt, és nem értettem jól a
szöveget.
Én álmomban. A
takarót félig ledobtam magamról, a hajam szénaboglya, a párnám nyálas. Ezt apa
csinálta.
Aztán jön a téli
szünet.
Jacob és én fát
díszítünk a mi nappalinkban. Billy és
apa meccset néznek, két doboz sör a kezükben, azokon kék masni. Aztán
megint Jacob és én, ahogy félig a fa
mögé bújva csókolózunk.
Aztán a karácsonyi menü készítése, evése, mosogatás. Ajándékbontogatás. Síla a nagy hóban, amit annyira élvezett.
Szilveszterezés.
Abban az évben a falkával ünnepeltünk Sam és Emily házában.
Aztán egy csomó sima, uncsi kép, míg végül elérünk a tanév végéhez. Ez egy darabig kicsit
fájdalmas emlék volt, de mára inkább szép.
Cullenék
elbúcsúznak. Ölelkezés, szomorú mosolyok, integetés. Azóta sem hallottam
felőlük egy szót sem.
Jön a nyári szünet,
mi pedig kiruccantunk anyuhoz. Két hét, napfény, fürdőruha, hőség. Az utóbbi
kettőért nem repestem, de jó volt anyuval lenni.
Aztán Nikivel a
hátsókertben a pázsiton, Síla ott fekszik mellettünk.
Újból tanévkezdés.
A félévig van egy csomó vidám kép, de aztán jön a „Bella utál tanulni, Jacob meg nem tanul” – fejezet.
Tankönyvvel a kezemben: a nappaliban, a szobámban, a
hátsókertben, a konyhában… Végül Jacobról egy kép, ahogy önelégülten vigyorog a
nyomoromon, majd egy a szétdobált jegyzetekről az ágyamon.
A végzős évem kész szenvedés volt. Nehéz volt
összeegyeztetni Jacobot meg a tanulást, hisz nagyon sokat lógtunk egymásnál, és
olyankor minden jobban ment volna, mint a matekpéldák begyakorlása. De végül is
nem lett rossz az érettségim, viszont meg is dolgoztam érte rendesen. Jake meg
kirázott valamit a kisujjából, és simán megszerezte. Mázlista, hogy a
farkaskodással együtt extra méretű memória is van. Bár lehet, hogy az órák
hosszat tartó magolásomból valami rá is átragadt.
Aztán jön az érettségi
átadás, és a végzős buli. Mókás
volt, mert egyik héten Jake ballagott, utána meg én, szóval teljesen ki voltunk
ütve. De élveztük, bár táncolni nem tanulnunk meg olyan jól, mint szerettem
volna.
Megint jön a nyár.
Nyári munka, lábáztatás az óceánnál, Síla sétáltatása (nem jöttünk ki valami
jól, engem elrántott és megzúzódott az orrom, de azóta nem sétáltatjuk).
Aztán fájdalom,
búcsúzás. Én Seattle-be mentem tanulni, és mivel nem volt se kedvem, se
időm bejárni kocsival meg komppal, így beköltöztem. Minden hétvégén hazajöttem,
de azért nagyon más volt, mintha bármikor elugorhattam volna Jacobhoz, vagy
csak ki kellett volna mennem, hogy megsimíthassam Sílát.
Az indulásom előtti éjjelen feküdtünk le először
Jacobbal. Egyikünk sem akarta elveszíteni a másikat, és ez valami kapcsot képzett
közöttünk. Mint egy biztosíték. De amúgy sem hagytam volna ott, ha nem tesszük
meg.
Viszont könnyen beszoktam a fősulira, és majdnem minden
este beszéltünk Jacobbal. Vagy skype-on, vagy MSN-es, vagy telefonon. De ha
esetleg ezek közül egyik sem jött volna össze, a jó éjt SMS-ek mindig
megvoltak.
A szobatársammal, Johannával az első pillanattól kezdve
barátságot kötöttünk. És mára már megvan a triónk: Niki, Johanna meg én.
Ráadásul Johannával azonos az érdeklődésünk, így együtt vágtunk bele az elképzelésünkbe,
miszerint angol magántanárok leszünk. Az elején döcögött a dolog, de miután
kiterjesztettük a hatáskörünket a félsziget szinte minden pontjára, beindult az
üzlet. Sok gimnazista és főiskolás jár hozzánk. Vannak reménytelen esetek –
akiken néha már röhögünk, annyira fáj -, de vannak őstehetségek is, akik
igazából csak azért járnak hozzánk, mert az évfolyamuknak megfelelő anyagot
kívülről fújják, és szeretnének tovább haladni. Apa először frászt kapott az
ötlettől, hisz elég hadarós és motyogós voltam, de egy idő után elhagytam
ezeket.
Van egy lány, Sequimből, Audrey – azután lett a
„tanítványom”, miután hazajöttünk a nászútról. Ő azért jár hozzám, mert második
gimnazista létére majd’ megbukott angol irodalomból. A szülei még anno
elmondták, hogy szerintük figyelemzavarral küzd, és lehet, hogy rossz
társaságba is keveredett, de először a korrepetálással akarnak próbálkozni, ha
az nem segít, akkor viszik el pszichológushoz. Kiderült, hogy a lány igazi
problémája nem az angollal van, hanem a tanárral. Megerőszakolta. Audrey nem
mondta el nyíltan, de írt róla egy verset, ami eléggé utaló jellegű volt. A
szüleinek elmondtam, de ő nem akart agykurkászt, maradt nálam. Azóta is hetente
kétszer találkozunk, hol itt, hol náluk. Mára teljesen rendbe jött, és én látom
benne a következő Shakespeare-t. Mindig elhozza nekem a színmű ötleteit.
Nem is vettem észre, hogy lassan egy perce nézem a képet,
amin Audrey és én ülünk kint, a hátsó kertben, a napágyakban, mellettünk a kis
asztalkán Audrey aktuális ötletei, meg a házi dolgozata, ami igaz történelemre
kellett, de a fogalmazásmód miatt elhozta.
-
Holnap jön, ugye? – kérdezi Jake, kirángatva az
emlékekből. – Majd adok neki egy feladatot, nem baj? Kéne valami frappáns
szöveg Seth szülinapjára, és nincs ötletem.
Jacobnak is elmeséltem, mit tettek szegény lánnyal. Aznap
álomba sírtam magam, és ő ringatott. Van is egy kép, amit akkor készített,
amikor hazaértem, könnybe lábadt szemekkel.
-
Oké, majd megmondom neki – bólintok, és megsimítom
a képet.
Jacobnak Audrey szinte olyan, mintha a keresztlánya
lenne. Többször is ott volt, amikor órát tartottam neki, és a szünetekben
beszélgettek. Eléggé a szívén viseli a sorsát, ahogy én is. Mintha lenne még
egy lányunk.
Vannak még képek, ahogyan tanulókhoz indulok, könyvekkel
a hónom alatt, meg ahogy Jacob tiszta olajfoltosan beállít. Jacobnak saját
autószerelő műhelye lett, és fél hónap alatt tönkretette Dowlingot, akinek
szintén volt egy.
Aztán jönnek a képek a
házról. Az esküvőnk előtt másfél évvel vettük meg Forksban, addig
mindketten otthon laktunk, akármennyire is cikin hangzik. Apu nem engedte, hogy
albérletbe költözzek. Azt mondta, nála is ugyanúgy lehetek önálló, sőt,
főzhetek rá is. Először csak megvettük a házat, és nyolc hónapunkba telt, míg
kipofoztuk, és beköltöztünk.
Képek a bőröndjeinkről,
az üres szobáinkról a szülői házban,
a belépésről az új, közös kuckóba,
majd annak berendezéséről és belakásáról
– vagyis hogy Jacob szennyeséről, ami az ajtó mögött gyűlt, mert egyszerűen nem
fogta fel, hogy a szennyesládába rakja a ruháit. Fürdés előtt mindig
felakasztotta az ajtóra, aztán elfeledkezett róla, vagy csak lecsúszott az ajtó
mögé, vagy nem is tudom, de végül akkor kapott észbe, amikor nem maradt
alsógatyája.
Ezt a képet Jake orra alá nyomom, hogy jól nézze meg.
-
Oké, most már tudom, hagyjál – nevet.
Képek arról a két hétről, amikor anyu eljött hozzánk, meglátogatott minket, meg az új házunkat.
Akkor az egyik vendégszobában aludt. Ma az Olive szobája, a másik
vendégszobából pedig valami felé közös dolgozószoba lett. Többek között oda
szoktam eldugni Olive ajándékait, mert a nagy könyvespolc tetejére sehogy sincs
rálátása. Persze két év múlva új helyet kell keresnem, mert úgy nő, mintha
pénzt kapna érte – holott a mi pénzünk megy rá az új ruháira.
Aztán pár Síláról, akit apunál hagytam, hogy ne legyen
annyira egyedül. Nagyon összeszoktak, néha apa még be is engedi a házba.
Állítom, hogy együtt néznek meccset.
Aztán képek a lánykérés
utóhatásáról. Sírva-mosolyogva nézem a gyűrűmet, apu átölel, az arcom, miközben anyunak elmondom telefonon, Niki és Johanna arca, amikor elmesélem
neki, meg amikor Audrey gratulál
Jacobnak.
Jönnek az esküvői
előkészületek. Ahhoz képest, hogy elég sokat molyoltunk vele, nem volt nagy
felhajtás. Eljött a falka, anyu és apu, a barátnőim, Audrey, a rendőr-osztag,
néhány fősulis vagy gimis barát, meg még pár ember a környékről, akiket
ismertünk. Negyvennél nem voltunk többen, az biztos. De az esküvői ruhámat
imádtam – azóta is ott van a dolgozószoba szekrényébe, de néha előveszem és gyönyörködöm
benne -, bár nem is csoda, hisz az esküvő egyik legköltségesebb pontja volt, de
anyu, apu, Niki meg Johanna összedobták a pénzt, hogy segítsenek nekem
megvenni.
Majd jön a nászút,
az egyik kedvenc albumom a sok közül. Ennek külön albuma van, olyan sok kép
készült. Egy tengerparti nagyvárosba mentünk, de egy olcsóbb hotelt néztünk ki.
A szállásunk a part elhagyatottabb részén volt, félig cölöpökre állítva. Csak
azért volt olcsóbb, mert nem épp ma építették, és nincs igazán korszerű berendezés
– telefon és rádió van csak. De amúgy gyönyörű kilátásunk volt a naplementére,
szóval mi elégedettek voltunk vele. Szerencsére a fürdőszobában sem tanyáztak
csótányok, bármennyire is tartottam tőle először, hogy lesznek.
Vannak képek a túrázásainkról, és a nagy karneválról, ami
a városközpontban volt. Meg a henyélésről a hotelszobában, és arról a bizonyos
rádióról, meg a tengerpartról. Mindenről van fényképünk. Nem is tudom, mennyi
pénzünkbe került ez a sok kép… De mindegy is.
Aztán jön a másik kedvenc részem. Olive. A nap, amikor rájöttem, hogy terhes vagyok, az arcom, amin
végigfolyik egy könnycsepp, és Jacob arca, ahogy próbál erősnek tűnni, de én
láttam, hogy elérzékenyült kicsit. Apu arca, amikor elmondtuk neki, aztán anyué
is, mivel amikor megtudta, hogy unokája lesz, úgy határozott, ha törik, ha
szakad, ő mellettem lesz végig. Így visszaköltözött Forksba. Egy ideig
albérletben lakot, aztán valami történt, máig sem tudjuk mi, és újra
összejöttek apuval. Azóta is együtt laknak. Ők ketten, meg Síla. Aztán egymás
után az ultrahangok, és amikor megtudtuk, hogy kislányunk lesz, aztán elkezdtük
kifesteni a szobáját, és berendezni, a pocakom meg egyre csak nőtt.
A második hónap körül határozta el Jake, hogy leáll a
farkaskodással, igaz azelőtt sem változott át sokat, csak hetente párszor
futott egy kicsit, meg beszerezte a szükséges infót a társairól. De akkor azt
mondta, hogy vége. Ő kiszáll, neki
már csak mi kellünk. Én, meg a lassacskán gigantikusra nőtt pocakom.
Minden héten Jake lefotózott szemből, és oldalról. Vagyis
nem is engem fotózott, hanem a pocakomat, a kislányát.
Aztán amikor mentünk a kórházba, meg a váróteremről, ahol
anyuék tövig rágták a körmüket. A fényképezőgépet Jake nem hozta be, mert nem
akartam, hogy a szülést is dokumentáljuk. Így az kint maradt anyunál. Jake
végig mellettem volt, fogta a kezem, velem együtt vette a levegőt, és tűrte,
hogy majd’ eltörtem a kezét, annyira szorítottam.
Képek a pöttöm Olive-ról,
amint végre a kezembe veszem. Aztán Jacob
kapta a karjaiba, és én megesküdtem volna rá, hogy csillogott a szeme a
könnyektől. A boldog nagyszülők, majd
a barátnők, a falka, meg Audrey,
ahogy ügyetlenül, de annál szeretetteljesebben tartja a kislányunkat. Tudom,
hogy egyesek nem tartanák helyesnek, hogy az „ügyfeleimet” bevonom a családi
életembe, de Audrey más…
Képek, ahogy cseperedik
Olive. Ül. Áll. Vigyorog. Olive Jacobbal. Olive velem. Olive apuval és
anyuval. Olive mindenhol. Majd amikor beszélni kezdett. Az első szava: fajcasz,
vagyis farkas. Jake agyontömte szegény picit farkasos dolgokkal. De végül is
nem tudjuk, át fog-e változni valaha is.
Aztán én, amint olvasok neki, majd a pici ujjacskája,
ahogy követi a sort. Imádja, ha olvasok neki. Azt meg még jobban, ha Jacobbal
el is játsszuk a mesét. Az a kedvence.
Az első nap az
oviban, és így tovább.
Végül elérünk ahhoz a képhez, amit egy hete készített
rólunk Niki, amikor átugrott. Jake fél karjában tartja a vigyorgó Olive-ot,
másik karjával átölel engem, én pedig hozzájuk bújok.
Előveszem a fényképezőt, és megörökítem Jacobot a
kanapén.
-
Lehetne az a címe, hogy „az évfordulós szex után” – vigyorog, mire visszakuporodok mellé. Ő
is lefotóz.
-
Szeretlek – mosolygok, és megcirógatom az arcát.
-
Én jobban – mosolyog vissza, és csókot nyom a
számra.
Végül is, Jacob nem vésődött belém. De van egy szép
lányunk, egy otthonos házunk, és mindennél jobban szeretjük egymást. Ez többet
ér, mint holmi bevésődő rögeszme. Hisz neki volt, és van választása.
És ő engem
választott, én pedig őt.
VÉGE
Nos, búcsúzkodjunk, vagy ne?
Remélem tetszett a történet, és elégedettek vagytok a befejezéssel, mert én az vagyok. Ez az első sztori, amit tényleg befejeztem. Sosem csináltam még ilyet. Egyszerre jó, mert örülök, hogy elértem ezt a pontot, de nagyon fog hiányozni. Ti is nagyon fogtok hiányozni.
De látjuk mi még egymást... remélem.
Dóri
