Sziasztok!
nincs hozzáfűzni valóm, jó olvasást nektek, bocsi a késésért!
Puszi,
DorCsa
Szökés
Láttam, amit láttam. Annak ellenére, hogy nem volt ínyemre. Cseppet sem.
Az a vérszopó a márványujjai köré csavarta őt!
Én csak futottam. Egyenest északnak. Minél messzebb a turbékoló párocskától. Nem akartam többet látni egyiket sem. Meg is aszalódhatnak, ha úgy tetszik!
Bella
- Hol van már? – morogtam idegesen.
A csók után nagyon furcsán éreztem magam. Egyikünk sem szólalt meg, bár Ed mosolygott, így én is néha önkéntelenül elvigyorodtam.
Viszont nagyon feszengtem. Jól csókolok egyáltalán? Megérdemlek egy tökéletes pasit magam mellé?
Vagy Ed is csak szórakozik velem…
Jacob viszont nincs sehol. Basszus. Biztosan elfelejtett. Hisz nem vagyok én olyan fontos.
- Fel kell hívnom apát – túrtam bele idegesen a hajamba, majd előkaptam a mobilom, és hívtam is.
- Mi az Bells?
- Gyere értem! A határnál vagyok. Jake nem jön, de addig Edward itt marad velem – néztem az illetőre, aki csak bólintott egyet.
- Megyek – motyogta, és lecsapta a telefont.
Ezután megint beállt a csend. Edward a határon kívül állt, én pedig belül. Lassan, hangtalanul tettem egy lépést, mire ő elmosolyodott, és megfogta a kezem, majd az arcához emelte.
- Miért én? – suttogtam, miközben hagytam, hogy megcsókolja a kezem. – Nem vagyok szép. Se különleges. Átlagos vagyok… Te nem!
- Holnap – állított le gyorsan, és mélyen a szemembe nézett. – Iskola után elviszlek valahova, és mindent elmondok. Ígérem… de most – és a fejével beljebb bökött, bizonyára a határ belső részére akart küldeni.
Elengedte a kezem, ami erőtlenül a csípőm mellé hullt, miközben én a szemkontaktust kerestem vele.
Félénken odaléptem, és átöleltem. Visszaölelt.
De már hallottuk is apám rendőrautóját, így én átléptem a határon, és ott is maradtam. Nem néztem többet Edwardra, nehogy apám szagot fogjon, mert a végén még kicsinálja, akár milyen lehetetlen is.
Másnap délután:
- Jössz? – intett felém Edward, s én megindultam. Beültem az anyósülésre, és becsatoltam magamat, majd vártam, hogy elinduljunk arra a titkos helyre, amit nem akar kinyögni. Még intettem egyet Nikinek.
Alig tűnt fel valakinek, hogy Jesse nincs suliban. Niki kicsit faggatott, de azt mondtam, hogy gőzöm sincs, én nem is érdekel.
Pedig volt gőzöm, és érdekelt is, de nem mondhattam el neki. Na, mindegy.
Fél órás autózás után Edward lekanyarodott az útról, és leállt az erdő mellett. Ez az?
- Ömm… - kezdtem, de ő felnevetett, és már nyitott is az ajtómat, majd kisegített.
- Gyere a hátamra, és csukd be a szemed – utasított, én pedig összevont szemöldökkel, de engedelmeskedtem.
Felmásztam a hátára, majd amikor behunytam a szemem, megcsapta az arcomat az erős menetszél, é úgy éreztem, hogy villámgyorsan mozgunk. Persze ez igaz volt, hisz Edward vámpír.
Öt perc múlva, amikor úgy éreztem, a gyomrom már nem bírja tovább, megálltunk. Ezt csak onnan tudom, hogy már nem akarta letépni a fejemet a szél. Mily kellemes!
- Itt vagyunk – szólt Edward, és könnyedén levesz a hátáról, majd lerak a földre.
És csak akkor mertem kinyitni a szemem.
De többé már be sem akartam csukni.
Egy teljesen kerek, szabályos rét közepén álltunk. A talpam alatt vadvirágok kezdtek kimúlni, hisz mindent beborított az ősz. A rét szélét fenyők szabták meg, amik örökké zöldben pompáztak. Léptem egyet a puha, nedves füvön, hátha csak álmodom, és leesek egy szakadékba, de itt maradtam.
A nap gyéren világított, de a rét közepét pont érte a sugara. Azt a helyet, ahol én álltam.
Edward még árnyékban volt, és onnan mosolygott rám csibészesen. Én csak eltátott szájjal próbáltam szóhoz jutni, de Edward inkább közelebb lépett.
Megdöbbentő látványt nyújtott. Az arca valósággal szikrázott, amint visszaverte a napsugarakat. Nem is tudtam betelni a látványával. Kedvem lett volna megérinteni.
- Szabad? – nyújtottam az arca felé a kezem, mire ő bólintott, és közelebb lépett hozzám.
Izzadó mutatóujjammal lágyan megérintettem a jeges arcát, majd nemsoká már a két kezem közé vettem, és úgy csodáltam. Hogy lehet valami ennyire szép?
Újból felnevetett.
- Mi olyan vicces? – néztem a szemébe.
- Olyan vagy, mint ő… - suttogta, majd megsimította a karomat, és levette a kezeimet az arcáról. Magával húzott a fűbe.
- Ki ő? – kérdeztem, és elhelyezkedtem törökülésben, kicsit görnyedt háttal.
- Emilynek hívták… - kezdte, és lehajtotta a fejét. Én csak figyeltem. – Az előző helyen, ahol éltünk, ott találkoztam vele. Rögtön megbűvölt. Az ő gondolatai is rejtve maradtak előlem, mint a tieid. Szerelmes voltam belé… de meghalt – elkomorult, és a térdét markolta meg. – Autóbaleset volt. Alice látta, de túlkésőn érkeztem, és a kocsi már ütközött a kamionnal, majd belezuhant a vízbe. Összezúzódott. Senki sem élte túl. A felismerhetetlenségig roncsolódtak… nem tudtam segíteni rajta – ököllel belevágott a talajba, mire én összerezzentem, és megfogtam a kezét.
- Sajnálom, Edward – suttogtam.
- Annyira hasonlítasz rá! – emelte fel hirtelen a fejét, és közelebb jött hozzám. – Különbözőek vagytok, mégis hasonlóak. Ezért voltam mindig a közeledben, érted?
Én csak bólintottam.
Nem tudtam, mit gondoljak valójában.
Csak Emily miatt kedvel? Amúgy észre sem vett volna? Én csak pótlék vagyok.
- Ne érts félre, kérlek! – szólt, és mélyen a szemembe nézett.
- Oké.
Nem is akartam ezen többet gondolkodni.
Edward elfeküdt mellettem, és maga mellé húzott.
A fejemet a mellkasán pihentettem, miközben felnéztem csillámló arcára, s abban gyönyörködtem. Amikor észrevette, hogy őt bámulom, felült, és két keze közé vette az arcom.
A nyakamat kezdte csókolgatni, s ahol ajka hozzáért bőrömhöz, az felizzott, mint valami láva. És haladt egyre csak feljebb. Én pedig behunytam a szemem.
Megcsókolt. Többször is, egymás után. Egyik sem volt hosszú csók, de a fejem mámorosan szédült tőle.
Olyan könnyen elvarázsolt!
Mikor már a nap nem sütött be a rétre, kezdtünk mocorogni, ugyanis addig csak feküdtünk, és hallgattuk az erdő hangját. Néha kellemetlennek éreztem, hogy a szívem olyan hevesen ver, s Edward biztosan meghallja.
De ő nem tett rá megjegyzést.
Amikor beültünk az autóba, olyan nehezemre esett otthagyni a helyet. Akár vissza is futottam volna egyedül, csakhogy láthassam még. Gyönyörködni akartam benne!
Viszont Edward beindította a motort, s az lágyan felbúgott, majd visszakanyarodtunk Forks irányába.
Háromnegyed óra alatt elértünk a határhoz, ahol aztán következhetett a búcsú ideje. Felé fordultam, miközben kicsatoltam az övemet.
Pár percig csak egymás szemébe néztünk, majd Edward közelebb hajolt, és megcsókolt újra, én pedig elkábultam.
- Viszlát, holnap, Bella – suttogta, és rám mosolygott.
- Viszlát, Edward – szóltam halkan, és kinyitottam az ajtót, majd kikászálódtam. A táskám viszont az autóban maradt. Már szóra nyitottam a szám, amikor Edward odanyújtotta nekem. – Köszönöm.
Még egy percig néztük egymást, majd ő visszafordult, és eltűnt a szemem elől.
Előkaptam a mobilom, és kikerestem Jacob számát.
Kicsöngött. De nem vette fel.
Egy idő után meguntam, és inkább felhívtam apát, hogy eljönne-e értem, vagy küldjön már valakit. Nem akartam megszegni a „egyedül sehova!” szabályt, mert azzal csak kicsapnám a biztosítékot, és apának indoka lenne elzárni Edwardtól. Suliba is ő vitt el. Elég ciki volt…
- Elküldök valakit, jó? Most egyedül vagy?
- Igen, de az út túloldalán van egy ember – tájékoztattam részletesen.
- Az az Edward gyerek igazán megvárhatta volna, hogy érted jöjjön valaki – morgott apa.
- Ne már! – dörrentettem rá.
- Jó-jó! Két perc, és Seth ott van érted.
- Köszi, apa – motyogtam, és letettem a telefont, majd leültem a hideg járdaszegélyre, és a táskámat átölelve vártam.
Apa hazudott. Három perc múlva láttam csak egy közeledő alakot, aki integetett nekem, hogy menjek. Unottan felpattantam, és elindultam felé. Nemsoká kivettem az arcát. Nem is Seth volt, hanem Quil. Király. Apa csúcsszuper komolyan.
- Szia – intettem.
- Én vagyok a bébiszittered – mosolygott rám, majd erősen hátba veregetett. – Bocs – vigyorgott, amikor látta, hogy majd’ összetörtem.
- Semmi baj…
- No és ha hazavittelek, mit csináljunk? Barbie? Papás-mamás? Főzőcskézős?
- Megcsinálom a leckém, aztán főzök apának kaját. Közben te papás-mamásozhatsz a Barbieimmal. Amik nincsenek – morogtam.
- Harapós vagy – állapította meg.
- Bocs. Csak totál kivagyok a felvigyázós hülyeségtől. Meg Jake sincs sehol! – fakadtam ki, mire Quil lesütötte a szemét. Mintha tudna valamit. Na, mindegy.
- Szóval Jacob cicával akartál papás-mamásozni? – vigyorgott pimaszul, mire én ráöltöttem a nyelvemet.
- Ha-ha! – morogtam.
Ilyen beszélgetésvonallal érkeztünk haza. Quil is bejött, és kényelembe helyezte magát a nappaliban, míg és a konyhában próbáltam összedobni valami ehetőt. Végül inkább úgy voltam vele, hogy hétórára rendeltem gyrostálat, és magamnak egyet pitában, majd elmentem a szobámba, hogy megírjam a lecóm, utána meg olvastam, és közben a zeneadót hallgattam a saját tévémen.
No, meg azt nem hagyhatjuk ki, hogy minden pillanatban ott motoszkált a fejemben Jesse, Jake és Edward.
Remélem megfelelő neveket írtam az irodalomházimba. Elég ciki lenne, ha őket írtam volna bele.
2 megjegyzés:
szia gratula jake egy barom
puszy
Na ez egy picit fura,de romantikus volt a Bella-Edward rész!Jake most komolyan nem találok szavakat.De,mivan Jessevel?Engem most ez valahogy izgat nagyon!Tetszett a feji!Siess a kövivel!
Puszi.:Bella-Viki.
Megjegyzés küldése