22. fejezet

22. fejezet

Szingliként... - megint

-          Bella – sziszegte, és megragadott a könyökömnél fogva. Annyira szorította, hogy már fájt.

-          Engedj el! – suttogtam dühösen.

-          Jacob nem fog visszajönni! Fogadd el! – a szeme szikrákat szórtak rám, én pedig felhördültem.

-          Honnan veszed? Megölted talán? – a hangomban maró gúnyt ő is észrevette, és nevetve engedett el. – Mi van?

Nem nézett a szemembe. És tudtam, hogy amit mond, az fájni fog.

Én viszont meredten néztem rá, és vártam, hogy most mit lép. Hát semmit.

Egy percig csendben álltunk, utána én elkezdtem fújtatni, mire ő végre felém fordult.

-          Figyelj rám, rendben? – rázta meg a vállaim, mire én dühösen bólintottam. – Én itt vagyok neked.

-          Tudom… - sziszegtem megsemmisülve. Ez tényleg fájt… bár talán neki jobban, mint nekem. De persze csak akkor, ha tényleg szeret. Hisz tudja… tudja, hogy nekem mennyire hiányzik Jake. De azt még én sem tudom, melykőjük valóban a fontosabb.

-          Ugye ez nem elég?

-          Én csak… - hadartam, és a szemembe könnyek gyűltek. – Én szeretlek! Tényleg! De Jake a barátom, és nagyon hiányzik. Te pedig több vagy, mint egy barát, szóval ilyet még csak ne is feltételezz, jó?

-          Szerintem inkább fordítva van – döntötte oldalra a fejét. Helyes volt… és nekem nem fért a fejembe. Nem fért a fejembe, hogy egy ilyen fejes fiú, mint Edward Cullen, miért akarna engem? Ha? Itt valami nagy baklövés van…

-          Így akarsz lekoptatni? – hördültem rá. – Fordított pszichológia, mi? El akarod velem hitetni, hogy nem szeretlek, közben meg te nem szeretsz! Mond csak meg, nyugodtam. Hidd el, túl fogom élni!

-          Bella, nem erről van szó – rázta a fejét nyugodtan, n pedig majd felrobbantam az idegességtől, hogy ő mégis miért ilyen nyugodt?!

-          Hát akkor?

-          Figyelj… ha annyira akarod, éjfélkor nyisd ki az ablakodat! Nekem most sietnem kell. – Még egyszer elmosolyodott keserűen, majd elment. Én pedig csak álltam ott, mint akit lebetonoztak.

Nem álltam ott sokáig. Elmentem a szobámba, magamhoz vettem a pizsamámat, majd a fürdőszobába mentem át, és magamra zártam az ajtót a biztonság kedvéért.

Forró vízzel megzuhanyoztam, megmostam a hajamat, majd meg is szárítottam, de nem fésültem ki, mert ha kócosan hagyom este, akkor reggel jobb tartása lesz. Női praktikák…

Egész végig Jacobon és Edwardon agyaltam. Feltettem magamnak a kérdést, hogy vajon melykőjüket szeretem jobban… és mégis hogy szeretem melyiket?

Jacobot pelenkás korom óta ismerem, együtt nőttünk fel. A legjobb barátom volt – az a kis szünet el van felejtve. És én szerelmes voltam belé. De most az vagyok? És ő vajon viszontszeretne, ha úgy adódnának a dolgok?

Edward más tészta. Ő nem olyan laza, és szemtelen, mint Jake. Ő úriember… De kell nekem ilyen úriember-fazon? Eddig úgy tudtam magamról, hogy a „rossz fiúkat” szeretem, nem pedig a kis hibátlan ficsúrokat. Bár persze Edward sem hibátlan, csak sokkal kevesebb hibája van, mint nekem… vagy például Jacobnak.

Miután fogat mostam, bementem apához jó éjszakát kívánni. Kicsit meglepődött, hogy Edward ilyen korán elment, de én láttam a szája sarkában azt a mosolyt.

Visszamentem a szobámba, és becsuktam az ajtómat, majd kinyitottam az ablakot. Akartam az igazságot!

Amíg vártam, benyomtam a TV-m, és MTV-t néztem. R. J. Berger: Hard Times. Megnéztem a duplarészt, majd miután még mindig nem volt éjfél, beraktam a fülembe a fülhallgatót, és zenét hallgattam.

És éjfélkor tényleg ott volt, az ágyam sarkán.

-          Szia – suttogtam. Nem akartam, hogy áthallatszódjon apához, véletlenül se.

-          Szia – felet hidegen. De nem az a „hagyj békén”-hideg volt, hanem a „bűntudatom van”-hideg. Szóval epekedve vártam a sztoriját!

-          Szóval…? – unszoltam, mert csak hallgatott.

-          Én nem bírom ezt tovább… nem akarlak átvágni, Bella! – tört ki egy kis hatásszünet után.

-          Emily, igaz? – kérdeztem. – Rájöttél, hogy még mindig szereted, és képtelen vagy továbblépni. Viszont nem akarsz engem áltatni. Ez azért kedves… - mosolyogtam keserűen.

-          Sajnálom. De hidd el, jobb lesz ez így – nyugtatott.

Nem feleltem.

Jobb lesz? Valójában?

Vagy ebből csak az lesz, hogy mindenkit elveszítek? Jesse… Jake… és most Ed. Apu esetleg nem akar itt hagyni? Vagy Síla… - na, jó, Síla lány, ő nem hagy el!

-          Én valami ellen mágnes vagyok? – fakadtam ki.

-          Miért lennél…? – rázta a fejét értetlenül Edward, majd egy kicsit közelebb húzódott.

-          Mellettem egy fiú sem marad meg! Ez valami átok? Büntetésül, amiért ötödikben fejbe vágtam Bill Hadton-t?

-          Nem hinném – nevetett halkan, és megsimította a vállam.

-          De akkor miért hagyott itt Jacob is? Én nem ártottam neki!

Nem felelt.

De én éreztem, hogy valamit nem mond el! Mit? Mégis mit titkol még mindig előttem?

Áhh! Már elegem van, komolyan mondom! Sosem tud hozzám senki sem totálisan őszinte lenni? Mindent harapófogóval kell kirángatnom mindenkiből?

Úgy tűnik.

-          Tudom, hogy tudsz valamit.

-          Látott minket a határnál – bökte ki teljes nyugalommal. De ez mit jelent? Látott minket a határnál? Mikor? Mi van?

-          A határnál…? – és ekkor kattant valami. – Ó baszki! Azért nem jött értem? Ugye? Mert látott minket csókolózni? – kérdeztem zihálva. De ezeknek mi köze van egymáshoz? Jacobot miért zavarná, hogy én csókolózok Edward-dal. Ha csak… neem. Hess, hülye gondolat!

-          Valószínűlegesen. De nem figyeltem kifejezetten a gondolataira, így nem emlékszem, mit gondolt. Csak átsuhantak az agyamon, nem maradtak meg. Mással voltam elfoglalva. – Megeresztett egy halvány mosolyt felém, majd felállt. – Késő van. Jó éjt, Bella… - suttogta, majd egy pillanat alatt eltűnt, és nem maradt utána semmi.

-          Kösz – suttogtam a sötétségnek, majd visszavágódtam fekvő helyzetbe, és konkrétan hajnalig forgolódtam, mire sikerült elaludnom.

Végre péntek! – dobtam le a táskámat az asztalom mellé, és fáradtan dőltem be az ágyamba. Kiszedtem a hajamból a gumit, és újracopfoztam, mert már teljesen kócos volt a tesi óra miatt. Ráadásul bele is izzadtam a cuccomba, mert hazáig gyalogoltam, és még könyvtárból kivett könyveket is cipeltem. Történelemre kell anyagot keresnem, mert csütörtökön – hála az éjjeli kis beszélgetésemnek – beégtem, amikor óra elején kérdezgettek. Azt mondta, ha megcsinálom a kiselőadást, akkor el van felejtve. Értékelem, hogy nem írt be egy egyest, de nem vagyok a kiselőadások nagymestere. Valószínű izzadni fog a kezem, meg összekeverem a dolgokat. Vagy végre összeszedhetném magam, hogy normális eredményeket csikarjak ki magamból.

Keddre meg kell csinálnom, és a tanár ajánlotta ezeket a könyveket, mert neten túl sok az anyag, ebben a két könyvben pedig a tartalomból kikereshetem a részt, plusz még az összefüggéseket, előzményeket, következményeket is leírják, szóval csak kimásolom és kész. Ja, meg kicsit megtanulom, hogy csak ritkán kelljen belenéznem, mert tudom, hogy a tanárok utálják, ha felolvasom a dolgokat. Általánosba a fizikatanártól az egyik osztálytársam emiatt kapott egyest, pedig önként készült. Kegyetlenek a fizikatanárok, az száz.

Felültem törökülésbe, majd beraktam a hifimbe egy vegyes lemezt, amit még tegnap írtam ki. Miközben hallgattam a Linkin Park legújabb számát – ez kivételesen tetszik… - előszedtem a könyveket, meg egy vonalas A4-es lapot, és jegyzetelni kezdtem. Végül a lemez végére már totál kivolt a kezem, tele volt másfél oldal a macskakaparásommal. Ebből még sűrítenem kell, de legalább már a körvonalak megvannak. Azért kezdtem már aznap el, mert a szombaton Niki-vel elengedett apu moziba. A műsort még meg se néztük, úgy döntöttünk, hogy helyben választunk. Amelyiknek a legjobb a címszövege vagy a plakátja. Majdcsak lesz valami.

Miután végeztem kimentem a nappaliba, és már hallottam is, hogy apa leparkol a ház elé.

Nemsoká belépett az előszobába.

-          Bella? – kiáltotta.

-          Itt vagyok – intettem az ajtófélfának támaszkodva.

-          Hoztam egy kis kínai kaját, szereted? – nyújtotta felém a dobozt.

-          Öööö… - vettem el – még sosem ettem ilyet.

-          Na, akkor most eszel – mosolygott rám, és evette a cipőjét, miközben én bementem a nappaliba.

Az egészből az lett, hogy végül hoztam egy villát, mert én nem értek ezekhez a pálcikákhoz. Villával jó volt! Nem mondom, hogy a kedvencem lesz, de azért ízlett.

-          Apu… - kezdtem, és letettem az asztalra a dobozt.

-          Hm? – fordult felém. Ilyen sem sűrűn volt, hogy a TV helyett rám figyel teljesen, de most ahogy egy fél pillantásból láttam, épp reklám volt.

-          Edwarddal… szakítottunk – böktem ki, és egy tonnás kő esett le a szívemről.

-          Ez most… komoly? – vonta össze a szemöldökét. Tudom, hogy örült, meg minden, de biztosan vissza akarta fogni magát, hogy ne bántson meg.

-          Közös megegyezés. Úgyis túl tökéletes volt nekem – ráztam a fejem, és inkább fogtam a dobozomat és elmenekültem a konyhába.

Elmostam a villámat, a dobozt a kukába vágtam, a pálcikákkal meg bementem a szobámba. Gondoltam, majd a netről valahogy megtanulok pálcikákkal enni. Végül azokat leraktam az asztalomra, én meg benyomtam a TV-t, és megint csak MTV-t néztem. Egész jó sorozat ez az R. J. Berger: Hard Times.

A reklám közben kirohantam és megzuhanyoztam. Fogkefével a számban szaladtam vissza, hogy megnézzem, elkezdődött-e már. Nos, igen. Szóval a fogkefe egy ideig még a számban maradt, mert ha a fogamat sikáltam úgy nem hallottam a TV-t. Azt hiszem, elérkeztem a „szingli vagyok, a TV a mentsváram”- korszakomhoz. De elvagyok vele.

Miután végre tényleg megmostam a fogamat, épp a szobámba indultam vissza, amikor apa is oda akart menni.

-          Mostál fogat? – kérdezte.

-          Igen apa… - bólintottam. Nem vagyok már dedós! Áhh…

-          Jó éjt – nyomott egy puszit a homlokomra, és megveregette a vállam, majd ő is bement a fürdőbe.

-          Jó éjt.

Másnap délelőtt tízkor keltem. Megreggeliztem, majd még mindig pizsiben visszabújtam az ágyba, és magam elé vettem a történelem kiselőadásomat.

Apa hagyott üzenetet, hogy délután egy környékén jön haza, és ha van kedvem, akkor megvárhatnám az ebéddel, és akkor mehetnénk együtt étterembe. Kedves. Úgy érzem, kicsit aggódik a lelki állapotomért, de ez jól esik nekem.

Szóval a délelőtt folyamán befejeztem a kiselőadásom, és át is olvastam egyszer-kétszer.

Utána kimentem Sílához, adtam neki kaját, meg friss vizet, és kicsit megszeretgettem. Bár azt hiszem, még álmos volt, mert nem volt hajlandó felkelni, csak csóválta a farkát.

Majd kicsit rendbe akartam szedni a szobám.

Kezdtem azzal, hogy beágyaztam. Utána az asztalomon raktam rendet, így már tök jól el lehetett férni, plusz összegyűlt egy félkukányi szemét. Azután a széthagyott ruháimat vittem a szennyesbe, meg a mosógép használati utasítását böngészgetve beraktam egy fehér mosást, mert már hiányzott a kedvenc bugyim. Majd az éjjeliszekrényem fiókjait rendezgettem, ott is nagy volt a kupi. Végül kinyitottam a ruhásszekrényt, és totál átrendeztem. A rövidebb cuccaimat – rövid ujjúk, halászgatyák… - felraktam a felső polcra, és már csak a pulcsik, a hosszú ujjúak meg a hosszú gatyák voltak elől.

De még így is csak dél volt, szóval behoztam az előszobából a porszívót, és kiporszívóztam a szobámat.

Hasznosan töltöttem a délelőttöt. Jó ideje végre egyszer.

Fél egykor aztán felvettem a kedvenc vastagöves csőnadrágom – sajnos csak egy van belőle, majd Nikivel beszerzek még egyet minimum, mert nagyon kényelmes -, és a krémszínű hosszú ujjúmra rávettem a zöld pulcsimat.

Megfésülködtem, és kicsit elrendeztem a hajam, majd kint az előszobában fölhúztam a cipőm, és a konyhában ülve vártam aput.

Tíz perc múlva meg is érkezett. Dudált nekem, én pedig felálltam, bezártam az ajtót és beültem mellé.

-          Szia, apa – pusziltam arcon, majd bekötöttem magam.

-          Szia. Hogy telt a délelőtt? – tudakolta, közben ráhajtott az útra, és elindult Forks felé.

-          Jól – mosolyogtam. – Kitakarítottam a szobám, meg megcsináltam a kiselőadásomat.

-          Az jó…

-          Hová megyünk?

-          A forksi étterembe.

-          Oké – bólintottam, majd az út hátralevő részében az utat néztem.

Az ebéd nem is volt olyan rossz. Lasagne-t kértem, apa meg steak-et.

Elég jól sikerült elbeszélgetnünk, ahhoz képest, hogy mennyire kukák vagyunk mindketten. Szerintem kezdünk összekovácsolódni!

Fél háromkor értünk haza.

Délután beszéltem anyuval skype-on, meg neteztem egy másfél órát. Elgondolkoztam rajta, hogy be kéne lépnem valami „szingli vagyok, de boldog”- klubba. Találtam is párat, de egyelőre csak elmentettem a kedvencekbe, majd még gondolkodom rajta.

Az a furcsa, hogy most, hogy egy fiú sem köt a misztikus világhoz, milyen hétköznapi az életem. Ezen a héten már nagyon a farkasok sem kísérgettek haza, apa elhagyta az ötletet, mert a város környékét tíz km-es körzetben állandóan ellenőrzik, és egyelőre semmi nyom.

Most az egyetlen, ami hiányzik az életemből, az Jacob Black. Ő pedig úgy néz ki, hogy nem tér vissza egyhamar.

Este hétkor már elkezdtem készülődni, mert Niki azt ígérte, fél nyolckor jön értem az anyukájával, aki majd kitesz minket a mozinál, meg értünk is jön, ha akarjuk.

Mivel az ebéd után visszaöltöztem melegítőbe, így megint azt a szerelést vettem fel, csak nem a zöld pulcsimmal, hanem a bőrkabátommal. Meg elővettem az egyetlen fekete magas sarkúmat – nincs nagy sarka, tudok benne menni. Újra megfésülködtem, tettem fel szempillaspirált, szájfényt meg egy kis alapozót, mert úgy látom, az orrom romokban hever. El kéne menni egy kozmetikushoz… na, majd Nikivel!

Pontban fél nyolckor le is parkolt előttünk az autó. Elköszöntem aputól, és megígértem, hogy éjfélkor maximum itthon leszek. Majd mosolyogva felkaptam a fekete kistáskám, amibe benne volt a mobilom, pénztárcám, rágóm meg a szájfényem és a kulcsom, majd szaladtam is, és bepattantam a hátsó ülésre.