Díj:
1. Köszönd meg a díjat annak, akitől kaptad (belinkelve a blogját)!
2. Tedd ki a logót a blogodra!
3. Írj magadról 7 dolgot!
4. Add tovább 7 embernek (ne felejtsd el linkelni a blogjukat)!
5. Hagyj megjegyzést náluk, hogy tudjanak a díjazásról!
1. köszii drága Cserrym!!! http://jacob4ever.blogspot.com/ imádlak, jól tudod!♥♥♥♥♥♥
2. majd minnyárt...
3. 1. kóros zenemániákus vagyok, zene nélkül nincs élett!!! bár hangom nincs de barátnőmmel mindíg ulthahangosan (és ultrahamisan) énekelünk :D
2. Dr. House fan vagyok.........♥♥♥
3. szeretek rajzolni. másoknak tetszik, de nekem sokszor nem igazán. ehát az ember önmagával a legkritikusabb :)
4. nagyon jó barátokra leletem blogolás közben pl: Fruzsi (wonderworld), Niki (Cserrybogyesz) Dóri (Dóri)..... és még sorolhatnám.
5. visszahúzódobb tipsú lány vagyok, de abban a társaságban, amit már ismerek, ott teljesen elengedem magam :D
6. nincs tesóm, egyke vagyok. és egyedül is nagyon szeretek lenni.
7. minden kommentnél megdobben a szívem, annyira jól esnek!♥♥♥
4. őszinte leszek, senkit sem tudok így kiemelni, akit akartam, azok már nagytöbbségben megkapták, szóvel az olvasóimnak küldeném sok szeretettel♥
Sziasztok!
háát.... halvány fény derül az Emily-dologra
jó olvasást, komit nem elfelejteni!!!!
Óvatlanság
*.*Jake*.*
Suli után kiléptem az épületből.
Az orromat rögtön megütötte az édeskés illat, amitől hányhatnékom támadt… Vámpír van a területen – futott át az agyamon. Edward. Biztosan hazahozza Bellát.
Bellst meg kell győznöm, hogy nem jó buli barátkozni Cullenék-kel, különben elfajulnak a dolgok… Nem szabad, hogy megbarátkozzon velük. Túl veszélyes számára.
Embrynek gyorsan odaadtam a táskám, hogy vigye haza, és vázoltam neki a helyzetet, amit valószínű ő is megérzett a levegőből.
- De mond meg a falkának, hogy ne öljék meg… ez az egyezség. És amúgy is ott van vele Bella. Totál lelepleznénk magunkat – kötöttem az orrára, ő pedig gyorsan bólintott, és a házunk felé futott.
Gyorsan beiramodtam az erdőbe, s mikor kellő távolságra voltam az emberektől, levettem a cuccaimat, elrejtettem őket – bár a gatyát a lábamra kötöttem – és átváltoztam farkassá.
Hagytam, hogy az ösztöneim vigyenek előre, a hányingerkelő édes szag irányába.
De akkor rájöttem, hogy nem vagyok egyedül. Meghallottam Sam egyik gondolatát, amint épp Edward megölését tervezgeti.
Sam, ne! – ordítottam magamból kikelve.
Bejött a területre, ezt nem hagyom annyiban!
De egyezséget kötöttünk! Fel akarod fedni a kilétünket Bella előtt?
Jacob! Meg kell ölnünk! Itt az alkalom, hogy egyszerűen, büntetlenül végezzünk vele!
Én pedig egyre gyorsabban futottam, be akartam érni a falkatársamat. Meg tudtam volna ölni Sam-et, amiért ilyennek akarja kitenni Bellát.
Majd meglátjuk, ki öl meg kit, Jacob! – fortyogta bosszúszomjasan.
Dugd fel magadnak az agressziódat, Sam! – szóltam vissza.
S így ment a verseny, hogy ki éri el hamarabb a Cullen gyereket.
Bár nem tudtam gyorsabban futni, elértem a max sebességemet, de kezdtem beérni Samet.
Hiába, nekem vannak alfa géneim…
Amikor kellő közelségbe kerültem hozzá – s ezzel együtt az úthoz is – rávetettem magam.
*.*Bella*.*
Csendben ültem, meg sem mertem moccanni. Edward mintha elmerengett volna. A szeme elhomályosult, bár tökéletesen vezetett, így nem értettem pontosan, hogy mi van. De nem szóltam semmit.
- Sajnálom – suttogta, és bocsánatkérő mosolyt intézett felém.
- Mit? – lepődtem meg.
- Hogy elkalandoztam gondolatban… - nevetett fel zavartan.
- Semmi baj – mondtam halovány hangon. Kezdett nekem egyre furábban ígérkezni ez a helyzet. Miért kér állandóan bocsánatot? Miért foglalkozik ennyit velem? Miért érdekli a lelki állapotom? Nem is ismerjük egymást…
Furcsa mód, semmit sem kellett mondanom, pontosan tudta az utat a házunkig. Ott ment, ahol én jöttem suliba. Pontosan ott.
Belülről elkezdtem haloványan félni, de a másik felem azt mondta, hogy nincs mitől. Pedig volt.
Kinéztem az ablakon, és amikor Edward lassított egy kereszteződésnél, kirajzolódtak a fák, és benne két egymással küzdő sötét folt.
A szívem kihagyott egy dobbanásnyit, majd zakatolni kezdett. Hátrahőköltem az ablakból. Olyan furcsa érzésem volt az egyik sötét folttal. Pedig én nem ismerek foltokat. Egyáltalán mit ezek?
De mielőtt szemügyre vehettem volna őket, Edward rátaposott a gázpedálra.
Felé néztem, s láttam, hogy a keze görcsösen rászorul a kormánykerékre, de az arca nyugalmat tükrözött. Szóval ő is látta azt, amit én.
Nyitottam volna a szám, de ő gyorsabb volt.
- Nem tudod, hogy a hétvégén milyen idő lesz? – fordult felém. Hogy mi van? Az időjárásról érdeklődik?
- Öhm… - nyögtem, és összevontam a szemöldököm. – Úgy tudom kicsit melegebb lesz… legalábbis remélem – mosolyogtam kényszeredetten. – Miért kérdezed?
- Hát… a testvéreimmel túrázni megyünk – magyarázta, s én tudtam, hogy ez az egész kamu. Csak a figyelmemet akarta elterelni. – Megjöttünk… - mutatott a házunkra.
Kiszálltam, és elköszöntünk egymástól. Majd miután megfordult e kocsibejárón, és eltűnt a kanyarban bementem a házba. Leraktam a táskámat a szobámban, majd a nappaliba mentem, és a telefonon tárcsáztam Jacobék számát. Ha valaki, hát ő biztosan tud valami titkosan ezekről a Cullenék-ről. De miután a tizenkettedik csöngés után sem vette fel senki, leraktam a kagylót. Elmentem a hátsó udvarba, és köszöntem Sílának, aki éppen a fűben elterülve henyélt. Az a kutya egyre csak nagyobb lett… Megvakargattam a füle tövét, és a hasát, majd puszit nyomva a fejére újból magára hagytam.
Visszamentem a szobámba.
Benyomtam a gépet, és rámentem a netre. A Google-ba beírtam azt, hogy folt… Ekkora hülye ötletem életemben nem volt. Sorra jöttek ki a folttisztítási tanácsok, és mosóporreklámok. Ez így reménytelen… ironikusan felnevettem, majd benyomtam egy kis zenét a gépen, és nekiláttam szétlőni mindenkit, aki a GTA-ban elém került… Igazán lányos tevékenység. De sosem voltam az a kifejezetten nőies lány. Mindig inkább a vagányabb kategóriába tartoztam. S igazából emiatt lett Jake a barátom… őt nem érdekelte, hogy szépen fel vagyok-e öltözve, vagy, hogy jó-e a hajam. Őt az érdekelte, hogy benne vagyok- e minden baromságban. És én benne voltam. Ő volt az én Forksi mentsváram. Más barátom nem is nagyon volt itt… talán még kettő-három, de velük nem voltam annyira jóban, csak amolyan „vésztartalékok” voltak.
Egy óra könyörtelen öldöklés, és zsaruk elől menetülés után úgy véltem, lemegyek a partra. Felkaptam egy kapucnis felsőt, a sportcipőmet, kulcsomat, mobilomat és mp5-ömet, majd a házat bezárva, Sílának puszit küldve elindultam a First Beach felé. Ismertem a járást… nem lehetett elfelejteni. Kiskoromban folyton ott lógtunk… Akár csukott szemmel is megtalálnám, hacsak nem esek el meg ilyenek. Márpedig az az én asztalom.
Beraktam a fülembe a fülhallgatót, és benyomtam egy kis zenét. Liz Phair-től a Why Can’t I szólt, s én vidáman dúdolgattam magamban a szöveget.
Már a homokos parton sétálgattam, és néztem a kék hullámokat. Leültem egy száraz kőre, a térdeimet felhúztam és átkulcsoltam. Egy zongoradarab végén, amikor csend lett a fülhallgatóban, nevetgélést hallottam a hátam mögül. A First Beach aprócska parkolójában nevetgélt a két fiatal, és a part felé közeledtem. Hunyorogva szemügyre vettem őket.
A fiú vállába csimpaszkodva nevetett a lány. A fiú Jake volt. Biztosan tudtam… égnek meredező sötét haj, óriási termet, öblös nevetés. A lány is ismerős volt… bár nem tudtam először, hogy honnan.
A szívem furcsa módon kezdett viselkedni. Először összefacsarodott, majd düh lángolt benne.
Felálltam a kőről, és én is megindultam Jacobék felé, miközben kinyomtam a zenelejátszómat.
Még mindig kacarásztak, amikor csak öt méter volt köztünk. Csak akkor nézett fel Jake és vett észre engem.
- Szia, Bella – hagyta abba rögvest a kuncogást, és kicsit eltolta magáról az akaratos nőszemélyt.
- Szia Jake – intettem neki, majd gyilkos pillantást vetettem a lányra, aki nem figyelt rám, hanem Jacobot vizslatta.
- Bella Swan? – nézett rám a lány, én pedig összevont szemöldökkel bólintottam. – Én vagyok az! Holly vagyok! – sikkantotta, és odaszaladt hozzám, hogy megöleljen. Én pedig vonakodva, de visszaöleltem.
- Holly Scarter? – ámuldoztam.
- Persze! Emlékszel rám? – engedett el végre, és így már láttam közelről az arcát.
- Ahha… - bólintottam, és Jacobra sandítottam, aki teljesen ártatlan fejet vágott. – Ti együtt vagytok? Miért nem szóltál? – nem is kellett színlelnem a meglepődést és s sértődöttséget, mindkettő bennem volt…
- Nem vagyunk együtt – rázta rögtön a fejét Jake. Láthatóan megijedt, hogy ilyet mertem róluk feltételezni. Pedig egy külső szemlélő biztosan azt szűrte volna le, hogy ők a boldog szerelmespár.
Még jobban szemügyre vettem Hollyt. Teljesen megváltozott…
Régen még fogszabija volt a rendezetlen kusza fogai miatt. Bozontos haja, amit alig tudott kordában tartani.
Most viszont tökéletesek lettek a fogai, a haja kivasalva omlott a vállaira. Nagyon szép lett. Sokkal szebb, mint én. Király…
- Pedig úgy látszott – böktem oldalba Jacobot. Belülről megkönnyebbültem, hogy Jake nem titkolt előlem semmit – egyelőre.
- Na és Bella, hogy vagy? – érdeklődött aranyosan Holly.
- Én jól, kösz. De te hogy kerülsz ide? Úgy tudtam tizenegy évesen New Yorkba költöztetek…
- Igen. De apa meg anya szétmentek – vágott egy grimaszt – és most visszaköltöztünk ide Anyával. Tudod, neki mindene volt a La Push … - forgatta a szemét. – És Te mit keresel itt?- jól megnyomta a Te-szócskát.
- Ideköltöztem Apához…
- Király – vigyorgott rám, és újra megölelt. Én Holly válla fölött ölelés közben vágtam egy grimaszt Jacobnak, aki egyetértő arckifejezést vett fel. Lehet, hogy ez képmutatás, de ez vagyok én. Képmutató. Nem éppen a „szép”-kategóriába sorolható. Unalmas. Pasi mentes. – Jajj… nekem mennem kell! – vált el gyorsan tőlem. – Majd még úgyis találkozunk. Sziasztok! – sietett el, s hátrafordulva intett nekünk.
Jacobbal pár percig csöndben álltunk egymással szemben. Csak a szél süvítését, és a hullámok zörejét hallgattuk.
- Te jó ég… - nyögtem ki végül. – Hogy megváltozott!
- Meg ám. Sokkal nyomulósabb lett – forgatta a szemét, és közelebb jött hozzám, majd jó erősen hátba veregetett, mire én bokán rúgtam.
Ekkor jutott eszembe, a két sötét folt az erdőben, és hogy Jake-től akartam tanácsot kérni Cullen ügyben.
- Te Jake… - kezdtem – mit tudsz ezekről a Cullenék-ről?
- Hát… - az arckifejezésében undor ült, amit nem nagyon értettem. – Furák. Távolságtartóak. Pár éve költöztem ide. Dr. Cullen orvos Forksban, a felesége meg valami régész vagy nem tudom… Senki sem kedveli őket…
- Furák, az száz – bólogattam egyetértően.
- Történt valami? – kapta fel a fejét, és a szeme érdeklődéstől csillogott.
- Nem igazán – füllentettem. – Semmi érdekes.
- Akkor jó – mosolyodott el, s mintha megkönnyebbült volna.
*.*Edward*.*
„A zongoránál ültem, s csak céltalanul játszottam rajta. Próbáltam valamit alkotni Emilynek, ami elnyerné a tetszését. Írni akartam neki egy darabot.
Senki sem volt itthon. Emmett és Jasper vadászni voltak. Alice és Rosalie pedig vásárolni. Carlisle dolgozott, Esme meg nem tudom, merre volt. De legalább nem zavart egyetlen gondolat sem.
Pár óra multán kezdett körvonalazódni a darab, de még nem volt kész.
Emily biztosan örülni fog neki, ha arra jön haza az általa „hú, basszus ez dögunalom lesz, kár hogy nem jöhetsz” című családi összejövetelről, hogy írtam neki egy dalt. Egy altatódalt, amit ő ihletett.
Estefelé megjött Alice, de Rosalie nem volt sehol. Húgom gondolataiban láttam, hogy Emmették után ment egy kicsit szórakozni.
- Elköltötted legalább a fél világra elegendő ruhára való összeget? – cukkoltam Alice-t, aki csak grimaszolt egyet, és folytatta a kipakolást.
Visszaültem a zongorához, és játszani kezdtem Emily dalát, amikor meghallottam, hogy jó pár megpakolt nylon szatyor földet ér, s húgom gondolatai a jövőbe révednek.
Emilyt látta. És a szüleit, amint egy autóban ülnek.
És amint egy kamion megcsúszik az úton, és…”
KOMIIITT!!!!!!!!!!!
