22. fejezet

22. fejezet

Szingliként... - megint

-          Bella – sziszegte, és megragadott a könyökömnél fogva. Annyira szorította, hogy már fájt.

-          Engedj el! – suttogtam dühösen.

-          Jacob nem fog visszajönni! Fogadd el! – a szeme szikrákat szórtak rám, én pedig felhördültem.

-          Honnan veszed? Megölted talán? – a hangomban maró gúnyt ő is észrevette, és nevetve engedett el. – Mi van?

Nem nézett a szemembe. És tudtam, hogy amit mond, az fájni fog.

Én viszont meredten néztem rá, és vártam, hogy most mit lép. Hát semmit.

Egy percig csendben álltunk, utána én elkezdtem fújtatni, mire ő végre felém fordult.

-          Figyelj rám, rendben? – rázta meg a vállaim, mire én dühösen bólintottam. – Én itt vagyok neked.

-          Tudom… - sziszegtem megsemmisülve. Ez tényleg fájt… bár talán neki jobban, mint nekem. De persze csak akkor, ha tényleg szeret. Hisz tudja… tudja, hogy nekem mennyire hiányzik Jake. De azt még én sem tudom, melykőjük valóban a fontosabb.

-          Ugye ez nem elég?

-          Én csak… - hadartam, és a szemembe könnyek gyűltek. – Én szeretlek! Tényleg! De Jake a barátom, és nagyon hiányzik. Te pedig több vagy, mint egy barát, szóval ilyet még csak ne is feltételezz, jó?

-          Szerintem inkább fordítva van – döntötte oldalra a fejét. Helyes volt… és nekem nem fért a fejembe. Nem fért a fejembe, hogy egy ilyen fejes fiú, mint Edward Cullen, miért akarna engem? Ha? Itt valami nagy baklövés van…

-          Így akarsz lekoptatni? – hördültem rá. – Fordított pszichológia, mi? El akarod velem hitetni, hogy nem szeretlek, közben meg te nem szeretsz! Mond csak meg, nyugodtam. Hidd el, túl fogom élni!

-          Bella, nem erről van szó – rázta a fejét nyugodtan, n pedig majd felrobbantam az idegességtől, hogy ő mégis miért ilyen nyugodt?!

-          Hát akkor?

-          Figyelj… ha annyira akarod, éjfélkor nyisd ki az ablakodat! Nekem most sietnem kell. – Még egyszer elmosolyodott keserűen, majd elment. Én pedig csak álltam ott, mint akit lebetonoztak.

Nem álltam ott sokáig. Elmentem a szobámba, magamhoz vettem a pizsamámat, majd a fürdőszobába mentem át, és magamra zártam az ajtót a biztonság kedvéért.

Forró vízzel megzuhanyoztam, megmostam a hajamat, majd meg is szárítottam, de nem fésültem ki, mert ha kócosan hagyom este, akkor reggel jobb tartása lesz. Női praktikák…

Egész végig Jacobon és Edwardon agyaltam. Feltettem magamnak a kérdést, hogy vajon melykőjüket szeretem jobban… és mégis hogy szeretem melyiket?

Jacobot pelenkás korom óta ismerem, együtt nőttünk fel. A legjobb barátom volt – az a kis szünet el van felejtve. És én szerelmes voltam belé. De most az vagyok? És ő vajon viszontszeretne, ha úgy adódnának a dolgok?

Edward más tészta. Ő nem olyan laza, és szemtelen, mint Jake. Ő úriember… De kell nekem ilyen úriember-fazon? Eddig úgy tudtam magamról, hogy a „rossz fiúkat” szeretem, nem pedig a kis hibátlan ficsúrokat. Bár persze Edward sem hibátlan, csak sokkal kevesebb hibája van, mint nekem… vagy például Jacobnak.

Miután fogat mostam, bementem apához jó éjszakát kívánni. Kicsit meglepődött, hogy Edward ilyen korán elment, de én láttam a szája sarkában azt a mosolyt.

Visszamentem a szobámba, és becsuktam az ajtómat, majd kinyitottam az ablakot. Akartam az igazságot!

Amíg vártam, benyomtam a TV-m, és MTV-t néztem. R. J. Berger: Hard Times. Megnéztem a duplarészt, majd miután még mindig nem volt éjfél, beraktam a fülembe a fülhallgatót, és zenét hallgattam.

És éjfélkor tényleg ott volt, az ágyam sarkán.

-          Szia – suttogtam. Nem akartam, hogy áthallatszódjon apához, véletlenül se.

-          Szia – felet hidegen. De nem az a „hagyj békén”-hideg volt, hanem a „bűntudatom van”-hideg. Szóval epekedve vártam a sztoriját!

-          Szóval…? – unszoltam, mert csak hallgatott.

-          Én nem bírom ezt tovább… nem akarlak átvágni, Bella! – tört ki egy kis hatásszünet után.

-          Emily, igaz? – kérdeztem. – Rájöttél, hogy még mindig szereted, és képtelen vagy továbblépni. Viszont nem akarsz engem áltatni. Ez azért kedves… - mosolyogtam keserűen.

-          Sajnálom. De hidd el, jobb lesz ez így – nyugtatott.

Nem feleltem.

Jobb lesz? Valójában?

Vagy ebből csak az lesz, hogy mindenkit elveszítek? Jesse… Jake… és most Ed. Apu esetleg nem akar itt hagyni? Vagy Síla… - na, jó, Síla lány, ő nem hagy el!

-          Én valami ellen mágnes vagyok? – fakadtam ki.

-          Miért lennél…? – rázta a fejét értetlenül Edward, majd egy kicsit közelebb húzódott.

-          Mellettem egy fiú sem marad meg! Ez valami átok? Büntetésül, amiért ötödikben fejbe vágtam Bill Hadton-t?

-          Nem hinném – nevetett halkan, és megsimította a vállam.

-          De akkor miért hagyott itt Jacob is? Én nem ártottam neki!

Nem felelt.

De én éreztem, hogy valamit nem mond el! Mit? Mégis mit titkol még mindig előttem?

Áhh! Már elegem van, komolyan mondom! Sosem tud hozzám senki sem totálisan őszinte lenni? Mindent harapófogóval kell kirángatnom mindenkiből?

Úgy tűnik.

-          Tudom, hogy tudsz valamit.

-          Látott minket a határnál – bökte ki teljes nyugalommal. De ez mit jelent? Látott minket a határnál? Mikor? Mi van?

-          A határnál…? – és ekkor kattant valami. – Ó baszki! Azért nem jött értem? Ugye? Mert látott minket csókolózni? – kérdeztem zihálva. De ezeknek mi köze van egymáshoz? Jacobot miért zavarná, hogy én csókolózok Edward-dal. Ha csak… neem. Hess, hülye gondolat!

-          Valószínűlegesen. De nem figyeltem kifejezetten a gondolataira, így nem emlékszem, mit gondolt. Csak átsuhantak az agyamon, nem maradtak meg. Mással voltam elfoglalva. – Megeresztett egy halvány mosolyt felém, majd felállt. – Késő van. Jó éjt, Bella… - suttogta, majd egy pillanat alatt eltűnt, és nem maradt utána semmi.

-          Kösz – suttogtam a sötétségnek, majd visszavágódtam fekvő helyzetbe, és konkrétan hajnalig forgolódtam, mire sikerült elaludnom.

Végre péntek! – dobtam le a táskámat az asztalom mellé, és fáradtan dőltem be az ágyamba. Kiszedtem a hajamból a gumit, és újracopfoztam, mert már teljesen kócos volt a tesi óra miatt. Ráadásul bele is izzadtam a cuccomba, mert hazáig gyalogoltam, és még könyvtárból kivett könyveket is cipeltem. Történelemre kell anyagot keresnem, mert csütörtökön – hála az éjjeli kis beszélgetésemnek – beégtem, amikor óra elején kérdezgettek. Azt mondta, ha megcsinálom a kiselőadást, akkor el van felejtve. Értékelem, hogy nem írt be egy egyest, de nem vagyok a kiselőadások nagymestere. Valószínű izzadni fog a kezem, meg összekeverem a dolgokat. Vagy végre összeszedhetném magam, hogy normális eredményeket csikarjak ki magamból.

Keddre meg kell csinálnom, és a tanár ajánlotta ezeket a könyveket, mert neten túl sok az anyag, ebben a két könyvben pedig a tartalomból kikereshetem a részt, plusz még az összefüggéseket, előzményeket, következményeket is leírják, szóval csak kimásolom és kész. Ja, meg kicsit megtanulom, hogy csak ritkán kelljen belenéznem, mert tudom, hogy a tanárok utálják, ha felolvasom a dolgokat. Általánosba a fizikatanártól az egyik osztálytársam emiatt kapott egyest, pedig önként készült. Kegyetlenek a fizikatanárok, az száz.

Felültem törökülésbe, majd beraktam a hifimbe egy vegyes lemezt, amit még tegnap írtam ki. Miközben hallgattam a Linkin Park legújabb számát – ez kivételesen tetszik… - előszedtem a könyveket, meg egy vonalas A4-es lapot, és jegyzetelni kezdtem. Végül a lemez végére már totál kivolt a kezem, tele volt másfél oldal a macskakaparásommal. Ebből még sűrítenem kell, de legalább már a körvonalak megvannak. Azért kezdtem már aznap el, mert a szombaton Niki-vel elengedett apu moziba. A műsort még meg se néztük, úgy döntöttünk, hogy helyben választunk. Amelyiknek a legjobb a címszövege vagy a plakátja. Majdcsak lesz valami.

Miután végeztem kimentem a nappaliba, és már hallottam is, hogy apa leparkol a ház elé.

Nemsoká belépett az előszobába.

-          Bella? – kiáltotta.

-          Itt vagyok – intettem az ajtófélfának támaszkodva.

-          Hoztam egy kis kínai kaját, szereted? – nyújtotta felém a dobozt.

-          Öööö… - vettem el – még sosem ettem ilyet.

-          Na, akkor most eszel – mosolygott rám, és evette a cipőjét, miközben én bementem a nappaliba.

Az egészből az lett, hogy végül hoztam egy villát, mert én nem értek ezekhez a pálcikákhoz. Villával jó volt! Nem mondom, hogy a kedvencem lesz, de azért ízlett.

-          Apu… - kezdtem, és letettem az asztalra a dobozt.

-          Hm? – fordult felém. Ilyen sem sűrűn volt, hogy a TV helyett rám figyel teljesen, de most ahogy egy fél pillantásból láttam, épp reklám volt.

-          Edwarddal… szakítottunk – böktem ki, és egy tonnás kő esett le a szívemről.

-          Ez most… komoly? – vonta össze a szemöldökét. Tudom, hogy örült, meg minden, de biztosan vissza akarta fogni magát, hogy ne bántson meg.

-          Közös megegyezés. Úgyis túl tökéletes volt nekem – ráztam a fejem, és inkább fogtam a dobozomat és elmenekültem a konyhába.

Elmostam a villámat, a dobozt a kukába vágtam, a pálcikákkal meg bementem a szobámba. Gondoltam, majd a netről valahogy megtanulok pálcikákkal enni. Végül azokat leraktam az asztalomra, én meg benyomtam a TV-t, és megint csak MTV-t néztem. Egész jó sorozat ez az R. J. Berger: Hard Times.

A reklám közben kirohantam és megzuhanyoztam. Fogkefével a számban szaladtam vissza, hogy megnézzem, elkezdődött-e már. Nos, igen. Szóval a fogkefe egy ideig még a számban maradt, mert ha a fogamat sikáltam úgy nem hallottam a TV-t. Azt hiszem, elérkeztem a „szingli vagyok, a TV a mentsváram”- korszakomhoz. De elvagyok vele.

Miután végre tényleg megmostam a fogamat, épp a szobámba indultam vissza, amikor apa is oda akart menni.

-          Mostál fogat? – kérdezte.

-          Igen apa… - bólintottam. Nem vagyok már dedós! Áhh…

-          Jó éjt – nyomott egy puszit a homlokomra, és megveregette a vállam, majd ő is bement a fürdőbe.

-          Jó éjt.

Másnap délelőtt tízkor keltem. Megreggeliztem, majd még mindig pizsiben visszabújtam az ágyba, és magam elé vettem a történelem kiselőadásomat.

Apa hagyott üzenetet, hogy délután egy környékén jön haza, és ha van kedvem, akkor megvárhatnám az ebéddel, és akkor mehetnénk együtt étterembe. Kedves. Úgy érzem, kicsit aggódik a lelki állapotomért, de ez jól esik nekem.

Szóval a délelőtt folyamán befejeztem a kiselőadásom, és át is olvastam egyszer-kétszer.

Utána kimentem Sílához, adtam neki kaját, meg friss vizet, és kicsit megszeretgettem. Bár azt hiszem, még álmos volt, mert nem volt hajlandó felkelni, csak csóválta a farkát.

Majd kicsit rendbe akartam szedni a szobám.

Kezdtem azzal, hogy beágyaztam. Utána az asztalomon raktam rendet, így már tök jól el lehetett férni, plusz összegyűlt egy félkukányi szemét. Azután a széthagyott ruháimat vittem a szennyesbe, meg a mosógép használati utasítását böngészgetve beraktam egy fehér mosást, mert már hiányzott a kedvenc bugyim. Majd az éjjeliszekrényem fiókjait rendezgettem, ott is nagy volt a kupi. Végül kinyitottam a ruhásszekrényt, és totál átrendeztem. A rövidebb cuccaimat – rövid ujjúk, halászgatyák… - felraktam a felső polcra, és már csak a pulcsik, a hosszú ujjúak meg a hosszú gatyák voltak elől.

De még így is csak dél volt, szóval behoztam az előszobából a porszívót, és kiporszívóztam a szobámat.

Hasznosan töltöttem a délelőttöt. Jó ideje végre egyszer.

Fél egykor aztán felvettem a kedvenc vastagöves csőnadrágom – sajnos csak egy van belőle, majd Nikivel beszerzek még egyet minimum, mert nagyon kényelmes -, és a krémszínű hosszú ujjúmra rávettem a zöld pulcsimat.

Megfésülködtem, és kicsit elrendeztem a hajam, majd kint az előszobában fölhúztam a cipőm, és a konyhában ülve vártam aput.

Tíz perc múlva meg is érkezett. Dudált nekem, én pedig felálltam, bezártam az ajtót és beültem mellé.

-          Szia, apa – pusziltam arcon, majd bekötöttem magam.

-          Szia. Hogy telt a délelőtt? – tudakolta, közben ráhajtott az útra, és elindult Forks felé.

-          Jól – mosolyogtam. – Kitakarítottam a szobám, meg megcsináltam a kiselőadásomat.

-          Az jó…

-          Hová megyünk?

-          A forksi étterembe.

-          Oké – bólintottam, majd az út hátralevő részében az utat néztem.

Az ebéd nem is volt olyan rossz. Lasagne-t kértem, apa meg steak-et.

Elég jól sikerült elbeszélgetnünk, ahhoz képest, hogy mennyire kukák vagyunk mindketten. Szerintem kezdünk összekovácsolódni!

Fél háromkor értünk haza.

Délután beszéltem anyuval skype-on, meg neteztem egy másfél órát. Elgondolkoztam rajta, hogy be kéne lépnem valami „szingli vagyok, de boldog”- klubba. Találtam is párat, de egyelőre csak elmentettem a kedvencekbe, majd még gondolkodom rajta.

Az a furcsa, hogy most, hogy egy fiú sem köt a misztikus világhoz, milyen hétköznapi az életem. Ezen a héten már nagyon a farkasok sem kísérgettek haza, apa elhagyta az ötletet, mert a város környékét tíz km-es körzetben állandóan ellenőrzik, és egyelőre semmi nyom.

Most az egyetlen, ami hiányzik az életemből, az Jacob Black. Ő pedig úgy néz ki, hogy nem tér vissza egyhamar.

Este hétkor már elkezdtem készülődni, mert Niki azt ígérte, fél nyolckor jön értem az anyukájával, aki majd kitesz minket a mozinál, meg értünk is jön, ha akarjuk.

Mivel az ebéd után visszaöltöztem melegítőbe, így megint azt a szerelést vettem fel, csak nem a zöld pulcsimmal, hanem a bőrkabátommal. Meg elővettem az egyetlen fekete magas sarkúmat – nincs nagy sarka, tudok benne menni. Újra megfésülködtem, tettem fel szempillaspirált, szájfényt meg egy kis alapozót, mert úgy látom, az orrom romokban hever. El kéne menni egy kozmetikushoz… na, majd Nikivel!

Pontban fél nyolckor le is parkolt előttünk az autó. Elköszöntem aputól, és megígértem, hogy éjfélkor maximum itthon leszek. Majd mosolyogva felkaptam a fekete kistáskám, amibe benne volt a mobilom, pénztárcám, rágóm meg a szájfényem és a kulcsom, majd szaladtam is, és bepattantam a hátsó ülésre.

21. fejezet

 Hali-gali!

Itt is visszatértem :) Tudom, baromi sokat kellett várni, tényleg sajnálom, de minden összejött, higgyétek el. Nem is húzom az időt, jó olvasást!

Puszi, 

Dórii

21. fejezet

Bella

Megszúrt a rózsa… többször is. De muszáj voltam valamibe kapaszkodni.

Az emberek mellettem egyre csak tűntek és tűntek elfelé. Már mindenki ledobta a rózsát, csak én álltam ott. Odakövezve.

Apa azt mondta, nem kéne elmennem. Nem való nekem a temetés. Így is ki vagyok készülve, hát, ha még látom a többi összetört embert is. Valahol igaza volt. De azért én mégiscsak a barátnője voltam… egyszer… vagy mi.

-              Bella, gyere! – szólt halkan apa. Ő persze itt volt, hisz rendőri kötelessége az ilyen dolog. Bár úgy tudom, jól ismerte Jesse szüleit.

-              Oké – suttogtam, majd előreléptem, és én is beejtettem a koporsóra a rózsámat.

Apa átfogta a vállam, és kicsit megszorongatott. Biztos csak kedves akart lenni.

Edward szerint a teste szét van marcangolva. Carlisle-nek kellett rendbe raknia, hogy legalább a családja megnézhesse. Ne pedig a tömérdek harapással teli cafatokban lógó fiukat lássák holtan.

Én nem láttam. Zárt koporsós temetés volt.

Otthon élettelenül terültem szét az ágyamon. Igaz, hogy szerda volt, de apa elkért az iskolából, hogy ott lehessek a temetésen. Ezt Edward nem díjazta. Szerinte sem kellett volna elmennem a temetésre. Mindig el akarta terelni a figyelmemet. Holott ez lehetetlen. Egy kis idő múlva biztos kevésbé nyomasztó érzés, de most még nagyon is az.

Él óra plafonbámulás után becsuktam az ajtómat, és levettem a fekete szoknyámat, majd a blúzomat is. Fehérneműben ültem le a gép elé, és bekapcsoltam.

Beraktam a GTA4 lemezét, majd rámentem a játékra, és ott az egyetlen elmentett állásra.

Fél óra szenvedés után otthagytam. Mindegyik barátnőm berágott rám, mert nem foglalkoztam velük, csak ugratgattam a városban, meg lődöztem mindenfelé. És még a telefont sem vettem fel.

A francba! Nekem már semmi sem megy! Bárcsak itt lenne Jacob!

Muszáj voltam csinálni valamit, a gépen kívül. Így miután azt kikapcsoltam, elővettem a füzetemet, és folytattam az írást. Azóta, mióta ideköltöztem nem is írtam semmit. Az utolsó soraim még a megérkezésem napján keletkeztek, a reptér várótermében.

Szóval folytattam:

„… Marcus nem hívott. Továbbra sem.

Pedig én nem gondoltam komolyan azt, amit mondtam… mit is mondtam? Valami olyat, hogy: Vége! De én nem akarom, hogy vége legyen! Én szeretem Marcus-t, annak ellenére, hogy ott van ez a valaki. Valaki… szánalmas. Még a nevét sem tudom.

Te véletlenül nem tudod?

Na, oké, abbahagyom azt, hogy szegény naplómat faggatom…

Inkább át kéne mennem Keira-hoz, hogy együtt vigyázzunk a kisöccsére. Hisz megígértem neki. Az más kérdés, hogy a hideg futkos a hátamon, ha meglátom a négyéves kisöccsét. Keira is tudja, hogy gyerekfóbiám van, csak nem hajlandó elnézni nekem, hanem amolyan kényszerre fog. Szerinte, ha sokat leszek gyerekek közelében, akkor majd megszokom. Na persze. Köszi, Keira. Köszike, puszika!

Csengettek!

Lehet, hogy Marcus az?

Vagy Az A Valaki?

Na, rohanok!

Április 24, szombat hajnali fél egy,

Keira Flord hálószobájában

Nem, nem Marcus volt az. Őt totál nem vártam, tényleg. Vagyis akit először megláttam, azt nem vártam. A második személy már felüdülés volt.

Szóval kifutottam az ajtóig – igen, közben belerúgtam annak a nyamvadt szekrénynek a lábába, de ez már mindennapos, nem is tudom, minek írom le. Kicsit megigazgattam a hajam, és szomorú arcot öltöttem.

Kinyitottam az ajtót.

-              Sam?! – kiáltottam, és kigúvadt szemekkel néztem Keira kisöccsére, aki az ajtónkban állt. – Hogy kerülsz ide?!

Keira, mint tudod – Ó TE SZENT ÉG, A NAPLÓMHOZ BESZÉLEK!!! – a város másik oldalán lakik, így elég ritka, ha a kisöccse – aki csak NÉGY ÉVES!! – elugrik hozzánk.

-              Nyugi csajszi, itt vagyok – ugrott elő az egyik bokorból Keira.

-              A frászt hoztad rám! – suttogtam, amikor betessékeltem őket a házba. – Minek vagytok itt? Tudod, hogy félek…

-              Tudom, hogy félsz a gyerekektől. Világos, felfogtam. Szülők? – nézett szét.

-              Szupermarket – forgattam a szemem. Engem is vinni akartak, de én még mindig abban reménykedtem, hogy esetleg Marcus átjön, vagy valami.

-              Akkor elkérhetnék egy-kettőt AZOKBÓL? – nagybetűvel. AZOKBÓL!!!

-              Mi?! – visítottam suttogva. Sam eközben leült a nappaliba, és az asztalon játszott a kisautójával… vagy az valami kamion? Mindegy. Szóval: ha Keira kér egy-két OLYAT, az csak egyet jelenthet. – Te meg Bobby?!

-              Csitt, már! – fogta be a szám. – Sam, maradj a valagadon, öt perc, és itt leszünk.

-              Oké… melyik a valagam?

De szegény gyereket – tudom, hogy félek tőle, de azért azokat is sajnálom, akiktől félek – magára hagytuk. Keira még csak nem is válaszolt a kérdésére.

-              Szóval. Hol vannak? – tette csípőre a kezét, majd meg sem várva a válaszom, odament az éjjeliszekrényemhez, és kivett kettőt AZOKBÓL.

-              Ti most tényleg… tudod…? Komolyan? – vigyorogtam.

Az én szerelmi életem a béka fene alatt csücsül, a legjobb barátnőmé meg a felhőket szántja. Felemelő érzés.

-              Még nem – rázta a fejét. – Vagyis nem tudom. Bobby elég makacs, tudod. De addig nem akarom csinálni, míg te ilyen depis vagy, oké? Megvárom, míg jobban leszel. Majdcsak találunk valami pasit.”

Kopogtattak.

-              Egy pillanat! – szóltam, majd magamra kaptam egy farmert és egy pólót. – Gyere.

-              Szia, Bella – köszönt Niki. Hátán iskolatáska volt. Biztosan elhozta a házit. – Lecó jön házhoz is – mosolygott félénken. Amióta megtudtam, hogy Jesse meghalt, nem igazán beszéltem sokat. A hallgatás valahogy kiegyensúlyozottabbá tett.

-              Köszi, Niki – mosolyogtam vissza.

-              Milyen volt?

-              Mint egy temetés – ingattam a fejem.

Együtt megtanultunk, majd még maradt egy fél órát, utána viszont haza kellett mennie. Az anyukája is hazaért a műterméből, és együtt akartak vacsit készíteni.

Én utána még átnéztem egyszer a leckét, majd kimentem a konyhába, ahol apa sertepertélt szorgosan. Sőt, főzött!

-              Szia – szóltam, majd leültem az asztalhoz, és néztem, mit csinál. – Segítsek?

-              Főzöl tésztát? Spagetti lesz – mosolygott rám.

Olyan aranyos, hogy így próbál jobb kedvre deríteni!

Együtt főztünk, majd meghallottam a csengőt. Futottam is ajtót nyitni – és én nem vágtam be a lábam, mint a történetem főszereplője, akit most éppen Molly-nak hívok, de mindig változtatom. Volt már Michelle, Georgie, Jenna, Beth… de sosem találom a megfelelő nevet. Talán majd egyszer.

Kinyitottam az ajtót.

Edward állt ott, egy sárga rózsával a kezében, öltönyben. Mintha a Fehér Házba készült volna vacsorázni, nem pedig a barátnőjéhez.

-              Á, Edward! – szólt a hátam mögül apa, majd kikerülve engem barátságosan kezet ráztak.

-              Rendőrfőnök úr – biccentett Edward, majd hozzám fordult. – Szia, Bella – mosolygott.

-              Átöltözök – motyogtam, majd elhúztam a csíkot.

Mi van most apával?! Miért hívta meg Ed-et, ha nem is bírja a képét? Én aztán nem értem!

Felvettem egy csőszárú fekete gatyát, és egy mély dekoltázsú türkiz blúzt. Ha már mindenki – és tényleg, mert apa a rendőrcuccába volt, pedig itthon mindig leveszi – kiöltözött, akkor én is. Nem akarok mindig minden sorból kilógni!

Visszamentem, és együtt megvacsoráztunk. Nem mondom, hogy zökkenőmentesen telt. Én úgy ültem ott, mint aki karót nyelt, Edward illedelmesen válaszolt apa minden hülye kérdésére. Valósággal vallatta, pedig ismeri a családját. Bár ez előrelépés, amivel eddig úgy tudtam, Edward a küszöbnél beljebb nincs szívesen látva az otthonunkban.

Mondjuk nem mintha nagyon szerettem volna, ha a szobámban ténfereg. Csupa csajos dolgok. Az éjjeliszekrényen dezodorok sorakoznak, meg egy árva parfümminta. Az ágyam úgy van hagyva, ahogy reggel kikeltem belőle, a pizsim a párnára van dobva, plusz nem ártana kimosni az ágyneműmet, mert már jócskán ráfér. És most az asztalom is kész káosz. Ott hevernek a romantikus könyveim, a sulis cuccok, a tini magazinok, az a pár sminkcucc, meg az irományaim, és a gagyi rajzaim a félmeztelen Eric Saade-ről és Alex Pettyfer elmázgált arcképe – ahol ráadásul totál elrontottam az orrát, olyan, mint akinek orrsövény-ferdülése van, meg be is húztak neki jó párszor. Ja, és két melltartóm a kilincsre van akasztva, és azt hiszem, még a szekrényem is nyitva van. Világos már, miért tartom messze a pasikat a hálószobámtól?

 Kivéve talán Jacobot, mert őt nagyon szívesen látnám, hogy rendbe hozza mindazt, amit a GTA-ban elrontottam. No meg nagyon hiányzik már! Mégis hol ténfereghet az a hülye állat?!

-          Bella… beszélhetnénk kicsit? – hívott félre Edward, miután befejeztük a vacsorát, és apa épp a nappali felé indult. Biztosan kezdődik a meccs…

-          Persze. – Megfogta hűvös kezével az enyém, majd az előszobába húzott maga után. Először megcsókolt. Egy pillanatig azt sem tudtam, miért, de utána nem érdekelt, és visszacsókoltam. – Mond.

-          Jacobról lenne szó…

-          Van valami hír róla? Éreztétek az illatát? Megtaláltátok? – hadartam eszeveszettül, és megremegett a térdem is. Muszáj voltam Edwardba kapaszkodni, ha nem akartam, hogy a térdeim összerogyjanak alattam, s én a padlón landoljak.

-          Semmit sem tudunk róla. – Mélyen a szemembe nézett, és könyörtelenül ejtette ki a szavakat. Minden remény, és apró öröm elszállt belőlem, és hirtelen düh keletkezett helyükbe. Miért mondja ezt így Edward? Meg akar bántani? Tudja, hogy Jake a legjobb barátom! – Bella… én csak nem akarlak tévútra vezetni. Szerintem a legjobb lenne, ha nem reménykednél, inkább elfelejtenéd, amilyen gyorsan csak lehet. Azok a vámpírok, akik Jesse-vel is végeztek, rengetegen vannak, könnyen megölhették Jacobot is… - még mindig folytatta volna, ha én mérgemben pofon nem vágom, teljes erőmből.

20. fejezet

Sziasztok!

ezután kezd a vége felé járni a sztori, na meg durvulni az egész helyzet xĐ

már csak augusztus 10-e után lesz kövi rész, mert nyaralni megyek.

Puszi,

DorCsa

Eltűnt

Jake eltűnt! Eltűnt! Mi a fene ütött belé? Hova a francba ment?

Dühösen mosogattam a konyhában. Az egyik felem aggódott, a másik meg fortyogott, hogy mégis mi a francért tűnt el az a zakkant féleszű?!

-         Bella! – mordult rám apa. – Eltöröd a tányért!

És valóban, már olyan hévvel súroltam, hogy képes lettem volna pár pillanaton belül eltörni.

-         Meglesz Jacob, nyugodj meg – simította meg a hátam, majd bement a nappaliba tévézni.

Kösz, apa, sokat segítettél.

Muszáj leszek felhívni Edward-ot. Pedig most tudom, hogy nem szabadna. A családjával elkezdték keresni a nyomokat, amiket a vámpírok hagyhattak, amikor elrabolták Jesse-t. Természetesen a farkasok is besegítenek, mivel a rezervátum területén csakis ők kutathatják a nyomokat, ide Cullenéket nem engedik be, pláne, hogy most Jake sincs itthon. Pedig ő lenne a fránya alfa! Most meg Sam átvette a helyét, így minden olyan szigorú, és rám sem vigyáz senki. Persze örülök, hogy nincs bébiszitterem, de most apa és Edward együtt háborognak, hogy mi lesz így velem, ki fog rám majd vigyázni, mi lesz, ha megtámadnak. Próbáltam őket nyugtatni, hogy vigyázok magamra, meg minden, de apa rám erőszakolt két paprikaspray-t, és valami áramos kütyüt. Jujj, remélem, a suliban nem veszik észre a sokkolómat, mert akkor nem tudom, mi lenne velem.

A házim már készen volt, a zene most cseppet sem segített a helyzetemen, olvasni sem volt hangulatom, így inkább kimentem a kertbe, és hívtam Sílát. Ő általában képes arra, hogy a jelenlétével megnyugtasson. Plusz Jacobtól kaptam, így részben szép emlék. Csak azért részben. Mert most nagyon haragszom Jacobra. Hogy lehetett ilyen felelőtlen, hogy gondolt egyet, és itt hagyott csapot, papot?

Ááá!

Jacob

San Mateo. Még mindig nem vagyok elég messze. Pedig most már csak buszon érdemes utaznom, itt sokkal könnyebben észrevesznek, ha farkas alakban rohangálok. Emberként senkit sem érdeklek, csak kikerülnek, vagy nekem jönnek. És akkor még magamnak bizonygassam, hogy nem vagyok láthatatlan?

Persze tudom, hogy otthon Holly rám hajtott. De Holly egy rohadt ribanc. Azért, mert most szép, meg minden, attól nem fogom kedvelni. A múltkor is átjött, hogy beszélgessünk. Mintha legalábbis olyannyira jóban lennénk, hogy bármikor beugorhatna hozzánk. Nevetségesen viselkedik.

Akkor is ez voltam, amikor a tengerparton összetalálkoztam vele, utána meg Bellával. Látni kellett volna Bells szemeit. Komolyan mondom, azokkal ölni lehetne!

Bár nem is csodálom. Régen Bella szebb volt, mint Holly. Egyszer azt mondta, Holly az egyetlen, akit szépségben talán le tud körözni. Gondolom most meg minden önbizalma elszállt. Pedig nem nagy cucc Holly sem. Attól hogy szép… az nem ér semmit, ha nem jó a személyisége.  Bella nekem sokkal szebb.

Miket beszélek?!

Ők most épp Edwarddal nyáladdzanak valahol, és cseppet sem érdeklem őket. Semmi értelme ilyen hülyeségeken agyalnom. Úgysem megyek vissza oda többé!

Többé már nem szeretem őt…

Edward

Szagot fogtunk.

Olyan ismerős volt… szinte biztosra mondtam volna, hogy ez Emily illata, ha nem tudnám, hogy ő rég halott. És még mindig szeretem őt…

Bellát viszont nagyon kedvelem. Hasonlít rá. Lehet, hogy csak ezért vagyok vele?

De ezt senkinek sem szabad megtudnia… nem akarom megbántani őt, csak azért mert túlontúl ragaszkodom Emilyhez. Még jó, hogy csak én olvasok a többiek gondolatában, nem pedig ők az enyémekben. Bár Esme olyan pillantásokat küld felém, mintha tudná az egészet, ami bennem lejátszódik. Közben fejben csak aggódik Belláért. Ezért fürkész engem…

Nekem is hiányzik. De az a baj, hogy amit iránta érzek, az ezredrésze annak, amit Emily iránt annak idején. Így pedig az egész kapcsolatunk értelmét veszti, hacsak nem leszek képes továbblépni. Képesnek kell lennem. Muszáj!

Vettünk a fék között egy éles jobb kanyart, és így egy mérföld után kiértünk az elhagyatott, piszkos partszakaszra.

Mindenki fejében egyszerre ütött fel a gondolat…

Te jó ég… Jesse!

Bella       

Nem hívtam föl. Nem akartam megzavarni. Hülyeség mindenkinek elnyafognom az összes istenverte kínomat.

Másnap elmentem iskolába. Csendben hazajöttem, majd áthívtam Nikit, és tartottunk egy csajos estét. Még sosem járt nálunk. Bár nem nagy szám ahol lakunk…

Sílát rögtön megszerette, így egy órán át csak kutyás simogatott.

Kéredzgetett, hogy most mi ez az egész Edward-dal, meg hogy akkor ez most komoly-e. Én csak ingattam a fejem. Nem voltam biztos a dologban, legalábbis annyira nem, hogy biztosan állítsam azt a tényt, hogy szerelmes vagyok belé. Ezt még kétlem.

Valahogy olyan furcsa… félek, hogy ő is csak pótléknak tart, és Emily-nek hisz, vagy valami. Pedig én nem Emily vagyok, hanem Bella. Bár meg is értem, mivel nagyon fájhatott neki az elvesztése, de azért remélem, hogy ha egyszer túlteszi magár rajta, akkor nem lesznek kétségeim.

-         No és… az a Jacob fiú? – somolygott a szobámban Niki. Végigdőlt az ágyamon, miközben a zeneadó üvöltött.

-         Most épp nincs itthon. Amúgy is van egy csaj, akit kicsi korom óta ismerek, és most ideköltözött. Szerintem az ujjai köré csavarta…

-         Zavar téged? – fordult felém, mire én bólintottam egy kicsit. – Atya gatya!

-         Mi van? – vontam össze a szemöldököm. Valószínű valamit kihagyott az agyam, mert nem igazán értettem az összefüggést.

Niki felült, törökülésbe helyezkedett és lehalkította a tévét háttérzajjá.

Elkezdett faggatni.

-         Mióta ismered?

-         Amióta kinőtt az első szál hajam – feleltem nevetve. Hisz tényleg pelenkás korunk óta ismerjük egymást.

-         Volt köztetek valami valaha?

-         Az számít, hogy tizennégy éves koromig viszonzatlanul bele voltam esve? – emeltem fel a szemöldököm.

-         Számít… - bólintott, én pedig elhúztam a számat.

-         Zavar, hogy ez a csaj rajta csimpaszkodik?

-         Igen… zavar – bólintottam. Őszinte voltam. Komolyan nem tetszett, ahogy Holly Jacob nyakában van, meg szinte rámászik.

-         Oké.

-         Mi oké?

-         Neked tetszik Jacob! Bele vagy esve! – közölte félig kiabálva, mintha ez olyan egyszerű dolog volna.

-         Dehogy! – kiáltottam, és a kezemet magam elé tartva próbáltam a vádak ellen védekezni. Semmi sikerrel.

-         De-de! Féltékeny vagy Hollyra, amiért Jacobbal van. Plusz kiskorod óta bele vagy zúgva.

-         Nem igaz! Tizennégy éves koromtól valósággal rühelltem.

-         Az utálatot és a szerelmet egy hajszálnál is vékonyabb dolog választja el… Már csak azt nem értem, hogy akkor mi a francért vagy Edward-dal. Hisz szerintem Jake is odavan érted.

-         Mi? – fagytam le.

Nem. Neem.

Jacobnak nem kellek.

Niki végül ott aludt nálunk, és hajnalig beszélgettünk. Mindig feljött a fiú téma, meg hogy most épp alakulóban van valakivel a dolog. Eggyel felettünk jár, de Niki szerint nagyon aranyos srác, meg figyelmes meg minden. Azt mondta, majd hétfőn megmutatja, hogy ki az.

Szombaton is nálunk volt, csak az anyukája beadta a tancuccát, mert felhívtuk, hogy nem-e maradhatna nálunk Niki egész hétvégén. Az anyukája belement, és nagyon kedves nő amúgy. Elhozta Niki cuccait, meg bemutatkoztunk egymásnak, csak utána sietett, mivel ő festő művész, és valami kiállítást megy megnézni Port Angelesben.

Aznap Charlie elment reggel dolgozni, így mi meg besétáltunk Forks-ba, és beültünk a moziba. Valami romantikus vígjátékot néztünk, de nekem nagyon tetszett. Bár alig voltunk tízen az egész teremben…

Azután még beültünk a gyorsétterembe, és Niki gyros-tálat evett, én meg pitában kértem a gyrost. Mindig is imádtam a pitát.

Azután hazasétáltunk hozzánk, és kicsit neteztünk meg minden. Szóval csajos nap volt. Este apával közöltem, hogy Niki megint itt alszik, erre ő rendelt két óriáspizzát, így azt ettük meg közösen, miközben meccset néztünk. Niki focirajongó, szóval nem volt baj, én meg elviseltem, hogy sok hülye pasast kell néznem, amint egy bőrgolyó után rohannak eszeveszettül.

Vasárnap együtt megtanulnunk délelőtt, délután pedig jó idő volt, még a nap is sütött, így kifeküdtünk felhajtott szárú gatyákban a kertbe egy pokrócra. Persze Síla ott legyeskedett körülöttünk, meg folyton a képünket nyaldosta, de azért jó volt.

Végig a fejemben motoszkáltak a fiúk, de mivel ott volt Niki, aki nem hagyta, hogy önsajnálati hadjáratot indítsak, így kicsit elterelődött róluk a figyelmem. Egy csajos hétvégének nem az a lényege, hogy fiúkért aggódjunk. Hisz fiúk! Meg kell tudniuk védeni magukat, nem?

-         Jajj, tudod, van az az Eric Saade… - kezdte Niki.

-         Aha, az a barnaszemű pasicsoda – bólogattam mosolyogva. Annak a fiúnak olyan szép szemei vannak… ááh. Bár Jacob szemei szebbek…

-         Oh, hát én egy hónapja kattantam rá… jujj! Anya szerint beteges vagyok, de azt mondta, hogy ha még két hónapig tart a „szerelem”, akkor, ha nagyon jó leszek tanulásban meg takarítok meg minden, akkor lerajzolja nekem!

-         Jó neked, hogy ilyen anyud van… Az enyém meg odavan valahol Floridában a pasijával. Na, jó, én akartam idejönni, de azért hiányzik – húztam el a számat, de rögtön el is vigyorodtam. –Várj!

Beszaladtam, és kihoztam az Eric Saade poszteremet, ami az egyik magazinhoz volt, meg két rajzlapot, alájuk két rajztáblát, meg a rajzeszközöket, majd visszasiettem a kertbe.

-         Próbáljuk meg! – vigyorogtam, és ledobtam a cuccokat.

Niki bólintott, majd maga elé húzta a rajztáblát a lappal, meg válogatott ceruzát, úgy, ahogy én is. Fél óra múlva már nagyban benne voltunk a rajzolásban. Nekem már megvolt a haja, úgy ahogy, és akkor kezdtem éppen a szeme körvonalát. Niki az orrával szenvedett, mert ő az állával kezdte, és úgy haladt felfelé. Nem mondom, hogy nagyon hasonlítottak a rajzaink a poszteren szereplő srácra, de azért ha megerőlteti magát valaki, akkor biztosan felismerné őt.

Estig apa tévézett, meg egyszer elment Billyhez, hogy érdeklődjön kicsit, van-e valami hír akármiről. Este a fülembe súgta, hogy nincs semmi. Kicsit elszontyolodtam, de utána máris mentem fürödni, mert Niki végzett.

Miután fogat is mostam, kiléptem a fürdőszobából, csöngettek. Szaladtam, hogy megnézzem, mégis ki a fene jár itt kilenc óra után.

Igen. Az ajtóban szabályosan lefagytam, Miután kinyitottam, megláttam, hogy Edward áll kint.

-         Te? – kérdeztem, és máris az elnyűtt pizsimet húzogattam.

-         Jesse meghalt – suttogta, majd a hátam mögé nézett.

-         Mi? – hallottam meg Niki hangját. –Jesse… te jó Isten!

-         Ki halt meg? – szaladt oda apa is, majd miután meglátta Edwardot összehúzta a szemét. – Hogy jöttél ide?

-         Sam engedélyt adott –biccentett Edward. – Sajnálom Bella, sietnem kell, holnap iskolában beszélünk. Rendőrfőnök úr, Niki, jó éjszakát, elnézést a zavarásért. – s ezzel elsétált.

Percekig csend volt, majd Niki odajött hozzám, és szorosan öleltük egymást.

Jesse meghalt.

Edward flegma.

Jacob eltűnt.

Mi jön még?

*komit!!!!*

19. fejezet

Sziasztok!

nincs hozzáfűzni valóm, jó olvasást nektek, bocsi a késésért!

Puszi,

DorCsa

Szökés

Láttam, amit láttam. Annak ellenére, hogy nem volt ínyemre. Cseppet sem.

Az a vérszopó a márványujjai köré csavarta őt!

Én csak futottam. Egyenest északnak. Minél messzebb a turbékoló párocskától. Nem akartam többet látni egyiket sem. Meg is aszalódhatnak, ha úgy tetszik!

Bella

-         Hol van már? – morogtam idegesen.

A csók után nagyon furcsán éreztem magam. Egyikünk sem szólalt meg, bár Ed mosolygott, így én is néha önkéntelenül elvigyorodtam.

Viszont nagyon feszengtem. Jól csókolok egyáltalán? Megérdemlek egy tökéletes pasit magam mellé?

Vagy Ed is csak szórakozik velem…

Jacob viszont nincs sehol. Basszus. Biztosan elfelejtett. Hisz nem vagyok én olyan fontos.

-         Fel kell hívnom apát – túrtam bele idegesen a hajamba, majd előkaptam a mobilom, és hívtam is.

-         Mi az Bells?

-         Gyere értem! A határnál vagyok. Jake nem jön, de addig Edward itt marad velem – néztem az illetőre, aki csak bólintott egyet.

-         Megyek – motyogta, és lecsapta a telefont.

Ezután megint beállt a csend. Edward a határon kívül állt, én pedig belül. Lassan, hangtalanul tettem egy lépést, mire ő elmosolyodott, és megfogta a kezem, majd az arcához emelte.

-         Miért én? – suttogtam, miközben hagytam, hogy megcsókolja a kezem. – Nem vagyok szép. Se különleges. Átlagos vagyok… Te nem!

-         Holnap – állított le gyorsan, és mélyen a szemembe nézett. – Iskola után elviszlek valahova, és mindent elmondok. Ígérem… de most – és a fejével beljebb bökött, bizonyára a határ belső részére akart küldeni.

Elengedte a kezem, ami erőtlenül a csípőm mellé hullt, miközben én a szemkontaktust kerestem vele.

Félénken odaléptem, és átöleltem. Visszaölelt.

De már hallottuk is apám rendőrautóját, így én átléptem a határon, és ott is maradtam. Nem néztem többet Edwardra, nehogy apám szagot fogjon, mert a végén még kicsinálja, akár milyen lehetetlen is.

Másnap délután:

-         Jössz? – intett felém Edward, s én megindultam. Beültem az anyósülésre, és becsatoltam magamat, majd vártam, hogy elinduljunk arra a titkos helyre, amit nem akar kinyögni. Még intettem egyet Nikinek.

Alig tűnt fel valakinek, hogy Jesse nincs suliban. Niki kicsit faggatott, de azt mondtam, hogy gőzöm sincs, én nem is érdekel.

Pedig volt gőzöm, és érdekelt is, de nem mondhattam el neki. Na, mindegy.

Fél órás autózás után Edward lekanyarodott az útról, és leállt az erdő mellett. Ez az?

-         Ömm… - kezdtem, de ő felnevetett, és már nyitott is az ajtómat, majd kisegített.

-         Gyere a hátamra, és csukd be a szemed – utasított, én pedig összevont szemöldökkel, de engedelmeskedtem.

Felmásztam a hátára, majd amikor behunytam a szemem, megcsapta az arcomat az erős menetszél, é úgy éreztem, hogy villámgyorsan mozgunk. Persze ez igaz volt, hisz Edward vámpír.

Öt perc múlva, amikor úgy éreztem, a gyomrom már nem bírja tovább, megálltunk. Ezt csak onnan tudom, hogy már nem akarta letépni a fejemet a szél. Mily kellemes!

-         Itt vagyunk – szólt Edward, és könnyedén levesz a hátáról, majd lerak a földre.

És csak akkor mertem kinyitni a szemem.

De többé már be sem akartam csukni.

Egy teljesen kerek, szabályos rét közepén álltunk. A talpam alatt vadvirágok kezdtek kimúlni, hisz mindent beborított az ősz. A rét szélét fenyők szabták meg, amik örökké zöldben pompáztak. Léptem egyet a puha, nedves füvön, hátha csak álmodom, és leesek egy szakadékba, de itt maradtam.

A nap gyéren világított, de a rét közepét pont érte a sugara. Azt a helyet, ahol én álltam.

Edward még árnyékban volt, és onnan mosolygott rám csibészesen. Én csak eltátott szájjal próbáltam szóhoz jutni, de Edward inkább közelebb lépett.

Megdöbbentő látványt nyújtott. Az arca valósággal szikrázott, amint visszaverte a napsugarakat. Nem is tudtam betelni a látványával. Kedvem lett volna megérinteni.

-         Szabad? – nyújtottam az arca felé a kezem, mire ő bólintott, és közelebb lépett hozzám.

Izzadó mutatóujjammal lágyan megérintettem a jeges arcát, majd nemsoká már a két kezem közé vettem, és úgy csodáltam. Hogy lehet valami ennyire szép?

Újból felnevetett.

-         Mi olyan vicces? – néztem a szemébe.

-         Olyan vagy, mint ő… - suttogta, majd megsimította a karomat, és levette a kezeimet az arcáról. Magával húzott a fűbe.

-         Ki ő? – kérdeztem, és elhelyezkedtem törökülésben, kicsit görnyedt háttal.

-         Emilynek hívták… - kezdte, és lehajtotta a fejét. Én csak figyeltem. – Az előző helyen, ahol éltünk, ott találkoztam vele. Rögtön megbűvölt. Az ő gondolatai is rejtve maradtak előlem, mint a tieid. Szerelmes voltam belé… de meghalt – elkomorult, és a térdét markolta meg. – Autóbaleset volt. Alice látta, de túlkésőn érkeztem, és a kocsi már ütközött a kamionnal, majd belezuhant a vízbe. Összezúzódott. Senki sem élte túl. A felismerhetetlenségig roncsolódtak… nem tudtam segíteni rajta – ököllel belevágott a talajba, mire én összerezzentem, és megfogtam a kezét.

-         Sajnálom, Edward – suttogtam.

-         Annyira hasonlítasz rá! – emelte fel hirtelen a fejét, és közelebb jött hozzám. – Különbözőek vagytok, mégis hasonlóak. Ezért voltam mindig a közeledben, érted?

Én csak bólintottam.

Nem tudtam, mit gondoljak valójában.

Csak Emily miatt kedvel? Amúgy észre sem vett volna? Én csak pótlék vagyok.

-         Ne érts félre, kérlek! – szólt, és mélyen a szemembe nézett.

-         Oké.

Nem is akartam ezen többet gondolkodni.

Edward elfeküdt mellettem, és maga mellé húzott.

A fejemet a mellkasán pihentettem, miközben felnéztem csillámló arcára, s abban gyönyörködtem. Amikor észrevette, hogy őt bámulom, felült, és két keze közé vette az arcom.

A nyakamat kezdte csókolgatni, s ahol ajka hozzáért bőrömhöz, az felizzott, mint valami láva. És haladt egyre csak feljebb. Én pedig behunytam a szemem.

Megcsókolt. Többször is, egymás után. Egyik sem volt hosszú csók, de a fejem mámorosan szédült tőle.

Olyan könnyen elvarázsolt!

Mikor már a nap nem sütött be a rétre, kezdtünk mocorogni, ugyanis addig csak feküdtünk, és hallgattuk az erdő hangját. Néha kellemetlennek éreztem, hogy a szívem olyan hevesen ver, s Edward biztosan meghallja.

De ő nem tett rá megjegyzést.

Amikor beültünk az autóba, olyan nehezemre esett otthagyni a helyet. Akár vissza is futottam volna egyedül, csakhogy láthassam még. Gyönyörködni akartam benne!

Viszont Edward beindította a motort, s az lágyan felbúgott, majd visszakanyarodtunk Forks irányába.

Háromnegyed óra alatt elértünk a határhoz, ahol aztán következhetett a búcsú ideje. Felé fordultam, miközben kicsatoltam az övemet.

Pár percig csak egymás szemébe néztünk, majd Edward közelebb hajolt, és megcsókolt újra, én pedig elkábultam.

-         Viszlát, holnap, Bella – suttogta, és rám mosolygott.

-         Viszlát, Edward – szóltam halkan, és kinyitottam az ajtót, majd kikászálódtam. A táskám viszont az autóban maradt. Már szóra nyitottam a szám, amikor Edward odanyújtotta nekem. – Köszönöm.

Még egy percig néztük egymást, majd ő visszafordult, és eltűnt a szemem elől.

Előkaptam a mobilom, és kikerestem Jacob számát.

Kicsöngött. De nem vette fel.

Egy idő után meguntam, és inkább felhívtam apát, hogy eljönne-e értem, vagy küldjön már valakit. Nem akartam megszegni a „egyedül sehova!” szabályt, mert azzal csak kicsapnám a biztosítékot, és apának indoka lenne elzárni Edwardtól. Suliba is ő vitt el. Elég ciki volt…

-         Elküldök valakit, jó? Most egyedül vagy?

-         Igen, de az út túloldalán van egy ember – tájékoztattam részletesen.

-         Az az Edward gyerek igazán megvárhatta volna, hogy érted jöjjön valaki – morgott apa.

-         Ne már! – dörrentettem rá.

-         Jó-jó! Két perc, és Seth ott van érted.

-         Köszi, apa – motyogtam, és letettem a telefont, majd leültem a hideg járdaszegélyre, és a táskámat átölelve vártam.

Apa hazudott. Három perc múlva láttam csak egy közeledő alakot, aki integetett nekem, hogy menjek. Unottan felpattantam, és elindultam felé. Nemsoká kivettem az arcát. Nem is Seth volt, hanem Quil. Király. Apa csúcsszuper komolyan.

-         Szia – intettem.

-         Én vagyok a bébiszittered – mosolygott rám, majd erősen hátba veregetett. – Bocs – vigyorgott, amikor látta, hogy majd’ összetörtem.

-         Semmi baj…

-         No és ha hazavittelek, mit csináljunk? Barbie? Papás-mamás? Főzőcskézős?

-         Megcsinálom a leckém, aztán főzök apának kaját. Közben te papás-mamásozhatsz a Barbieimmal. Amik nincsenek – morogtam.

-         Harapós vagy – állapította meg.

-         Bocs. Csak totál kivagyok a felvigyázós hülyeségtől. Meg Jake sincs sehol! – fakadtam ki, mire Quil lesütötte a szemét. Mintha tudna valamit. Na, mindegy.

-         Szóval Jacob cicával akartál papás-mamásozni? – vigyorgott pimaszul, mire én ráöltöttem a nyelvemet.

-         Ha-ha! – morogtam.

Ilyen beszélgetésvonallal érkeztünk haza. Quil is bejött, és kényelembe helyezte magát a nappaliban, míg és a konyhában próbáltam összedobni valami ehetőt. Végül inkább úgy voltam vele, hogy hétórára rendeltem gyrostálat, és magamnak egyet pitában, majd elmentem a szobámba, hogy megírjam a lecóm, utána meg olvastam, és közben a zeneadót hallgattam a saját tévémen.

No, meg azt nem hagyhatjuk ki, hogy minden pillanatban ott motoszkált a fejemben Jesse, Jake és Edward.

Remélem megfelelő neveket írtam az irodalomházimba. Elég ciki lenne, ha őket írtam volna bele.

18. fejezet

Sziasztok!
bocsi, úgy néz ki mindig csak hetente jön össze a friss.
ez van :/
jó olvasást
Puszi,
DorCsa

Nem épp Happy Birthday…

Miután megvettem a könyvet, szótlanul kocsikáztunk hazafelé.

Engem még mindig a féltékenység mardosott, Jacob pedig egyszerűen most szótlan volt. Ami nagyon ritka.

Otthon aztán Jake úgy döntött, hogy meghívja magát.

-         De hát este úgyis jövünk! – érvelt.

-         Ilyet akkor sem illik – makacskodtam, majd öntöttem mindkettőnknek kólát egy-egy pohárba.

-         Ha nem hívatom meg magam, nem ajánlottad volna fel, hogy maradjak?

-         De – bólintottam, és átadtam a poharát. – De az más.

-         Hülye havercsaj – röhögte, majd jól összekócolta a hajamat, mire én sértődötten elvonultam a szobámba.

Valahogy nem voltam hangulatomban… mintha valamit elfelejtettem volna, ami nagyon fontos lenne számomra.

Elzártam a fürdőben a csapot?

Pattantam is, hogy megnézzem, de el volt zárva.

Jake viszont felszívódott. A házat feltúrtam utána, majd meghallottam, hogy valaki az udvaron nevet.

Jacob ott állt a kerítésnél, nekem háttal. Miután én is melléléptem, láttam, hogy a kezeiben tartja Sílát, és simogatja, miközben Seth-farkashoz beszél.

-         Meghívatta magát! – magyaráztam Sethnek, és dühösen Jacob felé böktem.

Erre csak egy vakkantást, és egy öblös nevetést kaptam. Hurrá!

Simítottam egyet Sílán, majd otthagytam őket, és adtam enni és inni a kutyámnak, majd visszamentem a szobámba, és belekezdtem az új könyvem olvasásába.

Alig jártam a hatvanadik oldalon, amikor kopogtak a szobaajtómon, és legnagyobb meglepetésemre apa dugta be a fejét, majd utána Jacob és Billy.

Ott álltak a szobámban, hátra tett kézzel, és ezer wattos mosollyal, és pedig értetlenkedve figyeltem őket.

-         Boldog szülinapot! – rikkantották egyszerre, és nekem végre leesett.

Elfelejtettem a szülinapomat! Te jó ég… ilyet még sosem csináltam. Biztosan lesokkolt meg elvette a fegyelmem a misztikus világ. Mekkora balfék vagyok…

A könyvemet gyorsan becsuktam, és szaladtam is apához, hogy átöleljem.

-         Totál kiment a fejemből – bosszankodtam.

-         Most az egyszer megbocsájtjuk – nevetett fel Jake.

Ezután jöhettek az ajándékok. Szuper!

Először apa halászott ki valamit a háta mögül… nekem először úgy tűnt, mintha pénz akarta volna becsomagolni papírba, de miután leszedtem a csomagolást, az ennyit rejtett „Mars az előszobába!”

Összevont szemöldökkel néztem apára, aki csak biccentett az ajtó felé, én pedig már rohantam is. Mellékes, hogy útközben elcsúsztam egy szőnyegen, és Jacob kinevetett, de az előszobai látvány kárpótolt.

Kaptam egy saját tévét!

Itt kezdődött a folyamatos „köszönöm-köszönöm-köszönöm” és a boldog sikongatás.

De Jake feltartotta az ujját, és előhúzta a Billyvel közös ajándékukat. Egy téglalap alakú valami volt, de miután megfogtam rájöttem, hogy nem egy valami van benne, hanem több. Jake csak huncutul nézett rám, és pedig felbontottam a csomagot. Könyvek. Három könyv.

Ugrálva öleltem meg Jacobot.

-         Mikor vetted? Honnan tudtam, hogy ezeket is akartam?

-         Olyan két órája vettem és onnan tudtam, hogy belenéztem a gépedbe.

Jacobot karba ütöttem, de közben mosolyogtam.

Tényleg van a gépemen egy könyvlista, hogy miket akarok, mert ha nem lenne, akkor elfelejteném azt a sok címet meg szerzőt.

-         Annyira bambultál, hogy észre sem vetted, hogy én is vettem könyvet – röhögött rajtam, mire én csak durcásan néztem rá, de pár pillanatnál tovább nem bírtam.

-         Köszönöm. Neked is Billy – öleltem meg őt is.

A könyveket el nem engedtem volna, miközben apuék a tévémet rakták be a szobámba, és próbálták beüzemelni, ami olyan egy óra alatt tökéletesen sikerült nekik.

Közben még megnéztem anyu ajándékát is, amit így lelkiismeret furdalás nélkül bonthattam fel.

Ruha volt benne, és egy közös képünk anyával. Erre ösztönösen összeszorult a torkom. Hiányzott.

Rögtön fel is hívtam, és mindenről beszámoltam neki. Majd anya állított meg, hogy mondani akar valami nagyon fontosat.

-         Én is tudok mindent mindenről. Mármint a vámpíros és farkasos dolgot.

Kicsit lesokkoltam, de érthető volt, hisz anyuék házasok voltak. Tudnia kellett!

Pont akkor fejeztem be a telefonálást, amikor apáék készen lettek, s miután zsebre vágtam a mobilom, valaki befogta a szemem, és terelgetni kezdett valamerre.

-         Jake! Tudom, hogy te vagy! Érzem a dezodor és pézsmaszag keverékét – nevettem, de engedelmesen mentem az áltata mutatott irányba.

Majd elengedte a szemem.

A konyhában voltam, az asztalon egy torta, rajta a gyertyák. A szám elé kaptam a kezem, és mosolyogtam.

Majd kívántam magamban egyet, és egy fújásra kivégeztem az összes égő gyertyát. Egy fel is borult, és alig tudtuk kiszedni a habból. Meg kicsi viaszfoltok maradtak utána.

Nem baj.

Bezabáltuk sztorizgatva a tortát, majd még apuék mentek tévézni, én pedig meghallottam, hogy csörög e telefonom, és rohantam is.

Ismeretlen szám.

-         Igen?

-         Szia, Bella, Edward vagyok – hallottam az ismerősen mámorító hangot a túlvégről.

-         Szia Ed. Mizujs?

-         Csak sok boldog születésnapot akartam kívánni – mondta mosolygós hangján.

-         Ó, nagyon köszönöm – mosolyogtam én is. Milyen figyelmes…

-         Nem akarlak megzavarni benneteket, de Jacobbal és a falkával találkoznunk kéne a határnál, nagyon sürgős dolog – fordult feszültre a hangja.

-         Oké. Tíz perc szerintem, és ott vagyunk. Ha nem, akkor megcsörgetlek ezen, jó?

-         Rendben Bella. Akkor találkozunk. Szia – és ezzel ki is nyomta.

Vázoltam suttogva a helyzetet Jakenek, akinek minden izma megfeszült a hírektől, s rögtön ment is ki az erdőbe üzenni a falkának.

Én közben ál sztorival rukkoltam elő apuéknál, akik könnyedén elengedtek, hisz szülinapos vagyok.

Én is Jake után mentem, de tíz perc erdőben bolyongás után kezdtem úgy érezni, hogy totálisan eltévedtem, s már nem tudom, merre van a házunk. A fák sűrűje mindent eltakart előlem.

De akkor hirtelen elém ugrott Jacob, farkas alakban, rám hozta a szívbajt. Lefeküdt elém, én pedig engedelmesen a hátára ültem és hagytam, hogy száguldozzon velem. Végig csukva volt a szemem, nem mertem kinyitni.

Végül észrevettem, hogy már nem csap az arcomba eszeveszettül a szél, így gondoltam, megérkeztünk. Jacob lefeküdt, hogy le tudjak szállni, majd visszament a fák közé, gondolom átöltözni.

Én kicsit még meginogtam, de amikor észrevettem Edwardot odamentem hozzá, és üdvözöltem. Egy gyors sablonbeszélgetés után elkezdtem faggatni, hogy mi olyan sürgős, de leállított egy „a falkának is joga van tudni, azt szeretném, hogy együtt halljátok” dologgal, ami engem nem nagyon győzött meg. Mindegy.

Valahogy csak eljutottunk addig a pontig, amikor az összes farkas jelen van, így Edward elkezdhetett beszélni, bár én visszaálltam Jacob mellé, aki gyilkos tekintettel meredt maga elé, és minden izma megfeszült.

-         Sajnálom, hogy mindenkit iderángattam, de nagyon fontos hírem van… mondhatjuk inkább tragikusnak.

Összevontam kérdőn a szemöldökömet, de hallgattam tovább.

-         Nem valószínű, hogy mind ismertétek az illetőt, akit elraboltak, de páran biztosan köszönő viszonyban voltatok vele – elraboltak? Mi? – Jesse Hampers-ről beszélek.

A szívem kihagyott egy ütemet, egy végtelenségig nyúló ütemet. Lefagytam.

Elrabolták Jesset? A francba! De mégis kik?

Tudom, hogy szemét volt velem, de attól még ismerem, és bajban van.

-         Veszem észre sokatokban rögtön a ki tette, kérdés hangzik el. Vámpírok. Valószínű azok, akik az egyik társatokat is végeztek.

-         Ott voltál az elrablásnál, vagy honnan az infód? – köpte oda Jake, én pedig megrovó pillantás vetettem rá.

-         Nem voltam jelen. Mindössze elcsíptem egy-egy gondolatfoszlányt, de mire ki tudtam következtetni, hogy mi is ez, addigra túl messze értek. És a családom is vadászaton van, egyedül pedig semmire sem megyek ellenül. Ráadásul lehet, hogy túsznak szánják a fiút, mivel a fajtám nemigen tárolja az „ételt”. Mi ott nyomban lecsapunk.

-         Nem szereti a mirelitet – röhögött fel halkan mögöttem Jake, és pedig hasba böktem a könyökömmel. Bazi kemény hasa van… mint egy betontömb esküszöm.

Nem mondom, hogy sírhatnékom volt, csak kétségbe estem.

Mit akarnak ezek Jessevel? Ő is valami fura izé?

A külvilágot mintha kizártam volna az elmémből, csak a gondolataim cikáztak fel-alá, oda-vissza. Törtem a fejem.

Talán azért szakított velem (na, jó, nem is jártunk, de mindegy), mert tudta, hogy ez lesz? Vagy meg akart védeni? Vagy csak egyszerűen bunkó volt?

A farkasok közben kezdtek oszlani körülöttem, de arra nem emlékszem, hogy miért.

A végén már csak Jake, Ed él én maradtunk a határnál. Ekkor eszméltem fel.

-         Bella. Mindjárt jövök, egy tíz perc, utána hazaviszlek. Ezentúl sehova nem mehetsz egyedül – már nyitottam is volna a szám ellenkezésre, de belém fojtotta a szót. – Nincs vita!

Bement az erdőbe, és ezzel együtt eltűnt a szeme elől. Én pedig csak álltam, és némán bámultam. Még mindig kattogott az agyam.

-         Bella – szólított meg Edward, mire én odakaptam a fejem, és mellé léptem, hisz ő nem jöhetett be a mi területünkre. Nekem kellett átlépnem a láthatatlan határvonalat.

-         Hm?

-         Lehet, hogy nem ez a legmegfelelőbb alkalom az ilyesmire, de boldog szülinapot még egyszer – mondta, majd a zsebéből előhúzott egy kis bordó selyem dísztasakszerűt, és átnyújtott a nekem.

Én csak hebegtem-habogtam lányos zavaromban. Valószínű teljesen el is vörösödtem.

-         Nem kellett volna Ed. Nagy szépen köszönöm – mondtam, majd ügyetlenül átöleltem.

-         Szívesen. Kibontod?

-         Persze!

Kioldottam a dísztasak kis csomóját, és két ujjal belenyúltam.

Valami hideget éreztem benne.

Amikor kivettem, megláttam az ezüstkarkötőt. A szám is tátva maradt.

-         Jajj! Ezt végképp nem kellett volna.

-         Felrakhatom? – mosolygott rám féloldalasan, én pedig csak kábán bólintottam, és odanyújtottam neki a csuklómat meg a láncot.

Ő egy könnyed mozdulattal felcsatolta, majd egy darabon még elnézegette a kezemen, végül pedig a szemembe révedt.

Még most sem tudom igazán, hogy mi történt.

Végigsimított a karomon, s én közelebb léptem hozzá, végig a szemébe nézve.

Lehajolt. De én tettem meg az utolsó lépést.

Megcsókolt!