18. fejezet

Sziasztok!
bocsi, úgy néz ki mindig csak hetente jön össze a friss.
ez van :/
jó olvasást
Puszi,
DorCsa

Nem épp Happy Birthday…

Miután megvettem a könyvet, szótlanul kocsikáztunk hazafelé.

Engem még mindig a féltékenység mardosott, Jacob pedig egyszerűen most szótlan volt. Ami nagyon ritka.

Otthon aztán Jake úgy döntött, hogy meghívja magát.

-         De hát este úgyis jövünk! – érvelt.

-         Ilyet akkor sem illik – makacskodtam, majd öntöttem mindkettőnknek kólát egy-egy pohárba.

-         Ha nem hívatom meg magam, nem ajánlottad volna fel, hogy maradjak?

-         De – bólintottam, és átadtam a poharát. – De az más.

-         Hülye havercsaj – röhögte, majd jól összekócolta a hajamat, mire én sértődötten elvonultam a szobámba.

Valahogy nem voltam hangulatomban… mintha valamit elfelejtettem volna, ami nagyon fontos lenne számomra.

Elzártam a fürdőben a csapot?

Pattantam is, hogy megnézzem, de el volt zárva.

Jake viszont felszívódott. A házat feltúrtam utána, majd meghallottam, hogy valaki az udvaron nevet.

Jacob ott állt a kerítésnél, nekem háttal. Miután én is melléléptem, láttam, hogy a kezeiben tartja Sílát, és simogatja, miközben Seth-farkashoz beszél.

-         Meghívatta magát! – magyaráztam Sethnek, és dühösen Jacob felé böktem.

Erre csak egy vakkantást, és egy öblös nevetést kaptam. Hurrá!

Simítottam egyet Sílán, majd otthagytam őket, és adtam enni és inni a kutyámnak, majd visszamentem a szobámba, és belekezdtem az új könyvem olvasásába.

Alig jártam a hatvanadik oldalon, amikor kopogtak a szobaajtómon, és legnagyobb meglepetésemre apa dugta be a fejét, majd utána Jacob és Billy.

Ott álltak a szobámban, hátra tett kézzel, és ezer wattos mosollyal, és pedig értetlenkedve figyeltem őket.

-         Boldog szülinapot! – rikkantották egyszerre, és nekem végre leesett.

Elfelejtettem a szülinapomat! Te jó ég… ilyet még sosem csináltam. Biztosan lesokkolt meg elvette a fegyelmem a misztikus világ. Mekkora balfék vagyok…

A könyvemet gyorsan becsuktam, és szaladtam is apához, hogy átöleljem.

-         Totál kiment a fejemből – bosszankodtam.

-         Most az egyszer megbocsájtjuk – nevetett fel Jake.

Ezután jöhettek az ajándékok. Szuper!

Először apa halászott ki valamit a háta mögül… nekem először úgy tűnt, mintha pénz akarta volna becsomagolni papírba, de miután leszedtem a csomagolást, az ennyit rejtett „Mars az előszobába!”

Összevont szemöldökkel néztem apára, aki csak biccentett az ajtó felé, én pedig már rohantam is. Mellékes, hogy útközben elcsúsztam egy szőnyegen, és Jacob kinevetett, de az előszobai látvány kárpótolt.

Kaptam egy saját tévét!

Itt kezdődött a folyamatos „köszönöm-köszönöm-köszönöm” és a boldog sikongatás.

De Jake feltartotta az ujját, és előhúzta a Billyvel közös ajándékukat. Egy téglalap alakú valami volt, de miután megfogtam rájöttem, hogy nem egy valami van benne, hanem több. Jake csak huncutul nézett rám, és pedig felbontottam a csomagot. Könyvek. Három könyv.

Ugrálva öleltem meg Jacobot.

-         Mikor vetted? Honnan tudtam, hogy ezeket is akartam?

-         Olyan két órája vettem és onnan tudtam, hogy belenéztem a gépedbe.

Jacobot karba ütöttem, de közben mosolyogtam.

Tényleg van a gépemen egy könyvlista, hogy miket akarok, mert ha nem lenne, akkor elfelejteném azt a sok címet meg szerzőt.

-         Annyira bambultál, hogy észre sem vetted, hogy én is vettem könyvet – röhögött rajtam, mire én csak durcásan néztem rá, de pár pillanatnál tovább nem bírtam.

-         Köszönöm. Neked is Billy – öleltem meg őt is.

A könyveket el nem engedtem volna, miközben apuék a tévémet rakták be a szobámba, és próbálták beüzemelni, ami olyan egy óra alatt tökéletesen sikerült nekik.

Közben még megnéztem anyu ajándékát is, amit így lelkiismeret furdalás nélkül bonthattam fel.

Ruha volt benne, és egy közös képünk anyával. Erre ösztönösen összeszorult a torkom. Hiányzott.

Rögtön fel is hívtam, és mindenről beszámoltam neki. Majd anya állított meg, hogy mondani akar valami nagyon fontosat.

-         Én is tudok mindent mindenről. Mármint a vámpíros és farkasos dolgot.

Kicsit lesokkoltam, de érthető volt, hisz anyuék házasok voltak. Tudnia kellett!

Pont akkor fejeztem be a telefonálást, amikor apáék készen lettek, s miután zsebre vágtam a mobilom, valaki befogta a szemem, és terelgetni kezdett valamerre.

-         Jake! Tudom, hogy te vagy! Érzem a dezodor és pézsmaszag keverékét – nevettem, de engedelmesen mentem az áltata mutatott irányba.

Majd elengedte a szemem.

A konyhában voltam, az asztalon egy torta, rajta a gyertyák. A szám elé kaptam a kezem, és mosolyogtam.

Majd kívántam magamban egyet, és egy fújásra kivégeztem az összes égő gyertyát. Egy fel is borult, és alig tudtuk kiszedni a habból. Meg kicsi viaszfoltok maradtak utána.

Nem baj.

Bezabáltuk sztorizgatva a tortát, majd még apuék mentek tévézni, én pedig meghallottam, hogy csörög e telefonom, és rohantam is.

Ismeretlen szám.

-         Igen?

-         Szia, Bella, Edward vagyok – hallottam az ismerősen mámorító hangot a túlvégről.

-         Szia Ed. Mizujs?

-         Csak sok boldog születésnapot akartam kívánni – mondta mosolygós hangján.

-         Ó, nagyon köszönöm – mosolyogtam én is. Milyen figyelmes…

-         Nem akarlak megzavarni benneteket, de Jacobbal és a falkával találkoznunk kéne a határnál, nagyon sürgős dolog – fordult feszültre a hangja.

-         Oké. Tíz perc szerintem, és ott vagyunk. Ha nem, akkor megcsörgetlek ezen, jó?

-         Rendben Bella. Akkor találkozunk. Szia – és ezzel ki is nyomta.

Vázoltam suttogva a helyzetet Jakenek, akinek minden izma megfeszült a hírektől, s rögtön ment is ki az erdőbe üzenni a falkának.

Én közben ál sztorival rukkoltam elő apuéknál, akik könnyedén elengedtek, hisz szülinapos vagyok.

Én is Jake után mentem, de tíz perc erdőben bolyongás után kezdtem úgy érezni, hogy totálisan eltévedtem, s már nem tudom, merre van a házunk. A fák sűrűje mindent eltakart előlem.

De akkor hirtelen elém ugrott Jacob, farkas alakban, rám hozta a szívbajt. Lefeküdt elém, én pedig engedelmesen a hátára ültem és hagytam, hogy száguldozzon velem. Végig csukva volt a szemem, nem mertem kinyitni.

Végül észrevettem, hogy már nem csap az arcomba eszeveszettül a szél, így gondoltam, megérkeztünk. Jacob lefeküdt, hogy le tudjak szállni, majd visszament a fák közé, gondolom átöltözni.

Én kicsit még meginogtam, de amikor észrevettem Edwardot odamentem hozzá, és üdvözöltem. Egy gyors sablonbeszélgetés után elkezdtem faggatni, hogy mi olyan sürgős, de leállított egy „a falkának is joga van tudni, azt szeretném, hogy együtt halljátok” dologgal, ami engem nem nagyon győzött meg. Mindegy.

Valahogy csak eljutottunk addig a pontig, amikor az összes farkas jelen van, így Edward elkezdhetett beszélni, bár én visszaálltam Jacob mellé, aki gyilkos tekintettel meredt maga elé, és minden izma megfeszült.

-         Sajnálom, hogy mindenkit iderángattam, de nagyon fontos hírem van… mondhatjuk inkább tragikusnak.

Összevontam kérdőn a szemöldökömet, de hallgattam tovább.

-         Nem valószínű, hogy mind ismertétek az illetőt, akit elraboltak, de páran biztosan köszönő viszonyban voltatok vele – elraboltak? Mi? – Jesse Hampers-ről beszélek.

A szívem kihagyott egy ütemet, egy végtelenségig nyúló ütemet. Lefagytam.

Elrabolták Jesset? A francba! De mégis kik?

Tudom, hogy szemét volt velem, de attól még ismerem, és bajban van.

-         Veszem észre sokatokban rögtön a ki tette, kérdés hangzik el. Vámpírok. Valószínű azok, akik az egyik társatokat is végeztek.

-         Ott voltál az elrablásnál, vagy honnan az infód? – köpte oda Jake, én pedig megrovó pillantás vetettem rá.

-         Nem voltam jelen. Mindössze elcsíptem egy-egy gondolatfoszlányt, de mire ki tudtam következtetni, hogy mi is ez, addigra túl messze értek. És a családom is vadászaton van, egyedül pedig semmire sem megyek ellenül. Ráadásul lehet, hogy túsznak szánják a fiút, mivel a fajtám nemigen tárolja az „ételt”. Mi ott nyomban lecsapunk.

-         Nem szereti a mirelitet – röhögött fel halkan mögöttem Jake, és pedig hasba böktem a könyökömmel. Bazi kemény hasa van… mint egy betontömb esküszöm.

Nem mondom, hogy sírhatnékom volt, csak kétségbe estem.

Mit akarnak ezek Jessevel? Ő is valami fura izé?

A külvilágot mintha kizártam volna az elmémből, csak a gondolataim cikáztak fel-alá, oda-vissza. Törtem a fejem.

Talán azért szakított velem (na, jó, nem is jártunk, de mindegy), mert tudta, hogy ez lesz? Vagy meg akart védeni? Vagy csak egyszerűen bunkó volt?

A farkasok közben kezdtek oszlani körülöttem, de arra nem emlékszem, hogy miért.

A végén már csak Jake, Ed él én maradtunk a határnál. Ekkor eszméltem fel.

-         Bella. Mindjárt jövök, egy tíz perc, utána hazaviszlek. Ezentúl sehova nem mehetsz egyedül – már nyitottam is volna a szám ellenkezésre, de belém fojtotta a szót. – Nincs vita!

Bement az erdőbe, és ezzel együtt eltűnt a szeme elől. Én pedig csak álltam, és némán bámultam. Még mindig kattogott az agyam.

-         Bella – szólított meg Edward, mire én odakaptam a fejem, és mellé léptem, hisz ő nem jöhetett be a mi területünkre. Nekem kellett átlépnem a láthatatlan határvonalat.

-         Hm?

-         Lehet, hogy nem ez a legmegfelelőbb alkalom az ilyesmire, de boldog szülinapot még egyszer – mondta, majd a zsebéből előhúzott egy kis bordó selyem dísztasakszerűt, és átnyújtott a nekem.

Én csak hebegtem-habogtam lányos zavaromban. Valószínű teljesen el is vörösödtem.

-         Nem kellett volna Ed. Nagy szépen köszönöm – mondtam, majd ügyetlenül átöleltem.

-         Szívesen. Kibontod?

-         Persze!

Kioldottam a dísztasak kis csomóját, és két ujjal belenyúltam.

Valami hideget éreztem benne.

Amikor kivettem, megláttam az ezüstkarkötőt. A szám is tátva maradt.

-         Jajj! Ezt végképp nem kellett volna.

-         Felrakhatom? – mosolygott rám féloldalasan, én pedig csak kábán bólintottam, és odanyújtottam neki a csuklómat meg a láncot.

Ő egy könnyed mozdulattal felcsatolta, majd egy darabon még elnézegette a kezemen, végül pedig a szemembe révedt.

Még most sem tudom igazán, hogy mi történt.

Végigsimított a karomon, s én közelebb léptem hozzá, végig a szemébe nézve.

Lehajolt. De én tettem meg az utolsó lépést.

Megcsókolt!