5. fejezet

Az új életem apró és nagy örömei

Puszit nyomott az arcomra…

Még egy fiútól sem kaptam puszit. Legalábbis nem önkéntesen saját kedvből adtak puszit, ha adtak. A szám fülig ért, és elborított a pír is.

-         Ezt miért kaptam? – néztem rá még mindig mosolyogva, bár a sötétben nem is láttam az arcát.

-         Üdvözlő puszi. Üdv újra itthon Bella – mondta, ha jól hallottam mosolyogva.

-         Köszi! – és megint elpirultam, amint én is puszit nyomtam az arcára.

Ott ültünk a sötétben, és hallgattuk a nappaliból beszűrődő TV hangját, amint a meccs állásán mondta be.

-         Te, Jacob… - kezdtem, de el is csuklott a hangom.

-         Igen? – valahogy éreztem, hogy felém fordul, és hogy közelebb jön. Megijedtem. Nem akartam kimondani, amit eredetileg gondoltam.

-         Eljönnél majd velem ágyat nézni meg ilyenek? – vágtam ki magam a helyzetből.

-         Ó… persze! Mikor? – kérdezte, de a kelleténél kicsit szomorúbban.

-         Holnap. Vagy lehet, hogy már ma… mennyi az idő? – kérdeztem.

-         Hajnali kettő – nézte meg a mobilja kijelzőjét, amit a gatyája zsebéből halászott ki. A telefon halvány fényében láttam a kissé elszontyolodott arcát.

-         Héj, mi a számod? – próbáltam jobb kedvre deríteni.

-         Add meg te a tiéd! – vigyorgott rám.

-         Hát jó – egyeztem bele, és a farmeremből előszedtem a mobilom, és lediktáltam a számom.

Ő pedig megcsörgetett, és megszólalt a The Runaways-tól a Cherry Bomb, a csengőhangom… Erre Jacob harsányan elnevette magát.

-         Te szereted a Runawayst? – láttam a kidülledő szemeit a telóink fényében.

-         Hidd el Jake, sok dolgot nem tudsz még rólam… - sejtelmesedtem, és felkattintottam a lámpát.

-         Például? – hajtotta jobbra a fejét, és hunyorgott a hirtelen világosságban, ami az én szememet is bántotta.

-         Például hogy szeretem a rockot, és igazából minden zenei műfajt. És minden filmfajtát is szeretek, kivétel a nagyon nyálas musical-ek – tájékoztattam.

-         Hát… három év hosszú idő. Azóta sok dolog történt velünk – mondta.

-         Jaja – bólogattam bambám, és ásítottam egy nagyot. – Én szentem megfürdök jó?

-         Persze… így is mindjárt bekapsz, akkorát ásítasz csajszi!

-         Oks… - még egyet ásítottam, de itt már a szám elé emeltem a kezemet.

A szekrényemből előkotortam egy bugyit, és a hálóingemet, meg egy törölközőt.

A fürdőszobai kellékeimet magammal vittem a fürdőbe, ahol mindent szépen kipakoltam.

Nem fogom hordozgatni oda-vissza a cuccaimat, csak azért, mert apa is itt lakik, és esetlegesen szembetalálkozik velük. Maximum megijed, és megszokja, hogy az ő agglegény lakásába egy hús-vér nő költözött, aki nem mellesleg a lánya.

Elzarándokoltam a ház egyetlen fürdőszobájába, és a biztonság kedvéért magamra zártam az ajtót, és úgy fordítottam a kulcsot, hogyha a lyukon át be akarnak nézni, az eltakarja a „kilátást”.

Levettem a cuccaimat, és a szennyesládába hajítottam őket.

Beálltam a zuhany alá, és elengedtem magam. Hagytam, hogy a meleg víztől teljesen ellazuljanak az izmaim. A hajamat felfogtam, és zuhanysapkába raktam, hogy ne vizezzem össze.

A lábamat is újraborotváltam, lévén nehogy Jake megjegyzéseket tegyen…

Attól, hogy most ki vagyunk békülve, attól még csipkelődhet, és valószínű fog is.

Elvégeztem az esti teendőimet – fogmosás és miegyéb – azután pedig visszamentem a szobámba, ahol Jacob félálomban várt rám.

-         Fürödj le te is! – nyaggattam. – Utána majd alszunk.

-         Én nem vagyok álmos – mondta, de én természetesen nem hittem neki.

-         Persze! Én meg nem vagyok lány… - nevettem. – Fürödj meg, és alszunk! – utasítottam, és most már engedelmeskedett.

-         Jó! – ásított egyet. – Amúgy ott – mutatott a szája szélére – van egy kis fogkrém – vigyorgott szenvtelenül, mire én kilöktem a szobámból, és még gyorsan utána hajítottam egy törölközőt. – Köszi… - hallottam az álmos motyogását.

Apa a párnákat, paplant és a takarót a szekrényem aljába tette. Elővettem, és szépen beágyaztam.

Sajnos csak egy takaró volt, de szerencsére két párna.

Ágyazás közben valóságos ásító roham tört rám.

Végignéztem a pizsamámon, hogy nem-e szakadt – ha már a fogkrémes számat sem vettem észre… Ép volt, bár eléggé kinyúlt. Két pandamaci volt rajta, és egy fejhallgatón hallgatták a zenét.

Lekattintottam a plafonhoz simuló lámpát, és vakon bedőltem az ágyamba.

Elgondolkodtam…

Milyen lesz az új suli? Szeretni fognak, vagy szarnak rám, esetleg cseszegetnek.

Nagy valószínűséggel ki fogok tűnni a tömegből a lebarnult bőrömmel, a sok fehér ember között. Legalábbis gondolom, hogy fehérek. Mivel itt a napsütéses órák száma tudomásom szerint nem haladja meg a heti 2-3 órát. Hacsak a nyáron nem voltak nyaralni egy napsütötte tengerparton…

És mivel fogok járni suliba? Gyalog? Vagy apa rendőrségi ultra ciki cirkálójával fognak furikázni? Vagy buszozok?

Nem tudom. Jogsim van, de kocsit nagy valószínűséggel az én zsebpénzemből nemigen lehet venni…

A motoron gondolkodtam még. Apa is odavan a nagy benga állat motorokért… és nekem véletlenszerűen van is rá jogsim.

Persze nem a legnagyobbakra. Három fokozat van motorvezetésből. Én letettem az első kettőt. Szóval choppert éppenséggel nem vezethetek, de azért sok mindent már igen.

De a pénzem esetleg egy roncsot futna ki… én pedig nem vagyok a szerelők gyöngye.

Jacob ajtónyitása zökkentett ki a gondolatmenetemből, és a beáramló fényben láttam, hogy egy boxert visel, és a rövid ujjuját.

A többi ruhája csomóba gyúrva volt a kezében, és lerakta őket a székre.

-         Alszok a földön, jó? – kérdezte, amikor becsukta az ajtót, és teljes sötétség honolt.

-         Franciamatracom van… és a föld mindössze húsz centivel van a matrac alatt… ráadásul a parketta hideg – világosítottam fel. – Aludhatsz mellettem, feltéve, hogy nem támadnak perverz gondolataid az éjszaka folyamán – kuncogtam.

-         Jó… de ha valami megböki a hátadat, és nem a kezem az, azért én nem vállalok felelősséget – kuncogta, és éreztem, hogy leül a matracra.

-         Hát azért én sem… - én biztos voltam benne, hogy ilyen nem fog történni. Nem tartottam magam annak a lánynak, akitől a fiúk könnyedén begerjednek.

-         Akkor jó éjt – suttogta.

-         Nem kérsz takarót? – kérdeztem, mert eszembe jutott, hogy én takarózok az egésszel.

-         Nem kösz.

-         Oké, jó éjt.

Nem kellett sokat várnom, hogy az álmok színes mezejére érjek.

Habár nem álmodtam semmit.

***

Valami meleg nyalogatta az arcom.

Jacob lenne az? Ilyen gusztustalan módon próbál felkelteni? Fujj…

-         Bazdmeg Jacob, vidd innen a nyelved! – morogtam.

És ekkor valami pici ugatásszerűt hallottam.

Kinyitottam a pilláimat, és egy kiskutyával találtam szembe magam.

Szürkés szőre volt, és vörösesbarna szemei. Ő volt a világ legelbűvölőbb kiskutyája.

Akartam én már régóta kutyát, de sajnos anya allergiás volt a szőrükre, és ezért nem lehetett.

Felültem az ágyban. Jacob guggolt a kutyus mögött, és vigyorgott.

-         Boldog ideköltözést, és elő szülinapot! – mondta mosolyogva.

-         Jajj Istenem, köszönöm – hálálkodtam, és kitártam karjaimat Jake felé.

Miután megöleltük egymást, félénked a kutyus felé nyúltam.

Ő viszont bártan belenyomta a kicsi fejét a tenyerembe, és valósággal követelte, hogy kényeztessem a simogatásommal.

Angyalian csóválta a farkát, és rámászott a matracomra.

-         Lány vagy fiú? Mi a neve? – kérdezősködtem a csöppséget simogatva.

-         Szuka, de nem adtam neki nevet. Úgy gondoltam, hogy majd te adsz… - simogatta meg óriási tenyerével Jake is.

-         Mi legyen a neved szépségem? – gügyögtem a kutyának.

Eszembe jutott, hogy anyunak volt egyszer egy kutyája, amikor gyerek volt – akkor derült ki, hogy allergiás rájuk – és annak a kutyának Síla volt a neve.

-         Síla – jelentettem ki. – Síla kutya… - kezdtem újra gügyögni.

Tetszett a neve… illett rá.

komikat legyetek szívesek!