6. fejezet

Röpke egy napos késéssel itt van a fejezet! Remélem tetszeni fog, és szeretnék egyet kérni: aki elolvasta komizzon!!!♥♥♥

(mellékesen megjegyzem, hogy ez az én szobám lesz, amit látni fogtok)

 

Határ

*.*Bella*.*

Imádtam a kutyusommal foglalkozni.

Apa a ház hátulját elzárta az erdőtől, így kapott a kutyus egy udvart, de nem tudott elszökni.

Olyan kis csöpp volt a fűben. Aggódtam érte, hogy valami nagy ragadozó madár elviszi, vagy mit tudom én…

Jake viszont biztosított, hogy egy kis harcias állat lakozik az én cukorfalat pöttöm kutyámban.

Alig mertem otthon hagyni, legszívesebben magammal hordoztam volna az áruházba, ahová mentünk apa cirkálójával. Bárhol magjelentünk, mindenki csigalassúságra váltott, és elkezdett araszolni. Mit ne mondjak, elég idegesítő volt.

Az ujjaimat tördelve aggódtam a csöppségemért, aki egyedül árválkodott otthon az udvaron, egy tál víz mellett.

-         Bella, ne törd ki az ujjad, jól van a kutya – fogta meg a karomat Jacob, aki mellettem ült a hátsó ülésen.

-         De nem szabadna egyedül hagynom… - érveltem az ujjtördelés fontossága mellet.

-         De szabad. Mit akarsz? Hogy nagy korában megijedjen egy betörőtől? – vonta fel a szemöldökét.

-         Te pasi vagy… nem értheted! – fordultam el sértődöttséget színlelve.

Bementünk egy bútorüzletbe.

Rögtön az ágykeretek felé iramodtam.

Jacob is követette, és együtt válogattunk. Mindenképpen valami világosabb ágykeretet akartam, és meg is találtuk.

Apát hátrahagytuk Billyvel, és az ágykerettel, amit kiválasztottam.

Az ágyneműkhöz mentem.

A kedvenc színem mostanság a lila volt, de mivel a falam piros, ezért az a szín nem megy hozzá.

Krémszínű ágytakarót vettem, ami végülis elnyerte a tetszésemet, és a falamhoz is passzolt.

Jake eközben valahol elkószált, valószínű untattam a vásárlós dolgaimmal.

Ezután pedig csak céltalanul bolyongtam, kezemben az ágytakaróval.

Éppen a szebbnél szebb bőrkanapékat fixíroztam, amikor nekimentem valami hidegnek, és keménynek.

-         Jajj sajnálom! – motyogtam, és felnéztem az illetőre.

-         Semmi baj Bella – mosolygott rám Edward Cullen. Teljesen elbűvölt a fehér bőre mellet is fehérnek mutató fogával.

-         Szia, Edward – mosolyogtam vissza rá zavartan.

-         Mi járatban errefelé? – és leült az egyik fotelbe, én pedig egy másikba.                                                          

-         Ágykeretet venni, meg ágytakarót – magyaráztam. – És te?

-         Az egyik fogadott nővéremnek izé… eltörött az ágya, és most veszünk újat.

Eltörött?

Azt meg hogyan?

-         Fogadott nővéred? – kérdeztem rá.

-         Igen, engem, és az összes testvéremet örökbe fogadtak – mondta mézédes, lágy hangján.

-         Ó… sajnálom – sütöttem le a szememet.

-         Nem kell mit. Jobb dolgunk nem is lehetne, mint Carlislenál – mosolygott, én pedig megkönnyebbültem, hogy nem érzékeny témára kérdetem rá.

*.*Jacob*.*

Éreztem az illatát valahol az áruházban. Érősen éreztem.

Szóval nem egyedül vannak, hanem minimum négyen. Habár ez már nem a mi területünk, így nem szólhatok bele.

De attól még nem füllik hozzá a fogam.

Érdekes… amikor Bella megérkezett, akkor is éreztem rajta egy enyhe szagot, de korántsem volt vészes, és egy idő után el is tűnt.

De ezek szerint már találkozott valamelyikkel.

Ha hozzányúlnak akár egy újjal is, és letekerem azt a porcelánfejüket.

Észrevettem, hogy dühömben egészen remegek.

Gyorsan lenyugtattam magamat, és elindultam megkeresni Bellát.

A foteleknél találtam meg, egy vérszopó társaságában. Edward Cullenében.

-         Ó, szia Jake! – intett rögvest Bells amint meglátott.

-         Sziasztok – mentem oda, és vágtam Edwardra egy grimaszt.

-         Ismeritek egymást? – kérdezte Bells.

-         Igen – motyogtam. – Sajnos – tettem hozzá magamban.

Zavaró csönd állt be.

Nem akartam megtörni, és láthatólag ők sem.

-         Hogy vagy Jacob? – fojtott el egy vigyort a Cullen.

-         Megvagyok. Te? – kérdeztem vissza kelletlenül.

-         Én is.

Láttam Bella arcán, hogy leesett neki, hogy nem csípjük egymást.

Felállt.

-         Asszem, mi megyünk! – intette Edwardnak, és megragadta a karom. Elkezdett maga után húzni.

Mikor hallótávolságon kívül került a márványszobor, szembefordult velem.

-         Ez meg mi volt? – suttogta mérgesen.

-         Semmi… - tettettem az ártatlant. – Mindössze nem komázzuk egymás búráját.

-         Jól van… - nyugodott le. – De attól lehetnél hangyányit kedvesebb, ő szépen kérdezett – kezdett el okítani.

-         Igenis anya… - morogtam.

Kifizettünk mindent a kasszánál, miután előkerítettük apáékat.

Az ágykeretet azt mondták, hogy délután háromra házhoz szállítják.

Betértünk még egy vegyesboltba, és vettünk pár cuccot. Főként kutyatápot (juniort, mert Bells szerint az a tökéletes), kutyatálat, kutyafésűt, könyvet a kutyák alapvető gondozásáról, és még több kutyás dolgot.

Bizonygattam, hogy ennek a szegény kutyusnak elég egy kis maradék, táp, víz, és gondoskodás. De Bella szerint a tökéleteset kell nyújtania a kutyus számára, így gondolom mindent be fog magolni róluk.

Magamban sajnáltam a kutyát, hogy minek lesz esetlegesen kitéve, de azért bíztam Bellában.

Már hazafelé menet is a könyvet bújta… és balszerencséjére hányingere is lett a kanyargós úttól, amin én mindössze nevetni tudtam.

Miután kiszálltunk az autóból, és a szülők bevittek mindent, én hátramentem az udvarra.

Bella már a kutyának adott tápot, és közben simogatta.

Farkasüvöltést hallottam, amire rögtön felkaptam a fejemet.

Úgy hallottam Seth az. De nem segélykérés volt, hanem inkább figyelmeztetés.

-         Bella! – szólítottam meg.

-         Igen? – nézett a szemembe, de közben folyamatosan babusgatta az enni szándékozó kutyát.

-         Nekem mennem kell – mondtam sajnálkozva.

-         Kár… de ugye majd jössz sűrűn? – állt fel, és végre hagyta a kutyát enni.

-         Persze – átöleltük egymást, és elindultam.

Elfutottam egy darabig, és ott két ház közötti résznél bementem az erdőbe.

Levettem a cuccaimat, és a gatyámat a lábamra kötöttem, a cipőt és a pólót pedig elraktam egy rejtekhelyre.

Rengeteg rejtekhelyünk van a falkával. Oda rakjuk a felesleges cuccot, és aki véletlen farkas alakban nem kötött magára semmit, azt abból válogathat.

Volt, amikor Seth egy szál pólóba és cipőben ment haza… A póló szerencsére eltakart mindent.

Szóval elrejtettem a cuccaimat, és átlényegültem gyorsan farkassá.

Rögtön meghallottam társaim gondolatát.

Jake, haver. Az egyik Cullen a folyónál van a határon. Pár centi választja el, hogy átlépje – gondolta Seth.

Megyek máris! Ne mutatkozz, amíg oda nem érek! – mondtam neki, és max sebességemre kapcsoltam.

Még1szer elismétlem: komikat legyetek szívesek!
Tudjátok hogy milyen jól esiik?♥