14. fejezet

Sziasztok!
szóóval. úgy határoztam, nem kötök komit. nem olyan fontos, de aki szeret, és szeretne kicsit támogatni, az majd ír :) mindenesetre köszi azoknak, akik az előzőnél írtak nekem pár sort.
a fejiről csak annyi, hogy ez rövid lett, de direkt!
Puszillak titeket
DorCsa♥

Randi

*.*Bella*.*

Tipikus. Akármikor valami rossz jár a fejemben, megzavarnak. Mint valami figyelmeztetés.

A telefonom csörrent meg, a kijelzőn Jesse neve villogott. Kíváncsian felvettem, nem tudtam, mit akarhat.

-         Szia, Jesse – köszöntem, és közben a dobozt beraktam a szekrény aljába.

-         Szia, Bella. Figyu, ráérsz ma? – a hangja ideges volt, mintha izgulna.

-         Hát… igen, miért? – tudakoltam összevont szemöldökkel.

-         Csak mert gondoltam, hogy ha van kedved, elmehetnénk valahová – hadarta, mintha már ezerszer begyakorolta volna, és arra játszana, hogy a leggyorsabban túlessen ezen az egészen.

-         Oké – bólintottam, és elmosolyodtam. Ez most egy randi?

-         Akkor… nemsoká ott vagyok érted, jó? – esküszöm olyan volt, mintha örömében ugrálna vagy valami. Ilyen örömteli hangot ritkán hallottam mostanság. Nagyon jól esett, hogy ennyire örül annak, hogy elmegyünk kettesben valahová.

-         Jó. Akkor, majd látlak, szia – köszöntem el, és kinyomtam a mobilt.

Kicsit sokkos állapotban voltam, így muszáj volt lehuppannom az ágyamra.

Szétterültem rajta, de rögtön fel is pattantam. Mit vegyek fel?

Idegesen kezdtem el valami olyan után kutatni, ami jól áll, és kényelmes is egyben.

Egy egyszerű, hétköznapi farmer csőnacimat választottam, hozzá pedig az egyik kedvenc blúzomat. Melltől lefelé bővülő, az ujjánál húzott volt. Olyan kis nőies…

De gondoltam, hogy abban egyedül fázni fogok, így rávettem a fekete pulcsimat, majd a fürdőszobába rohantam. Még egyszer megfésülködtem, és fogat mostam. Az arcom tűrhető volt… nem tökéletes, de elment.

Az előszobában felvettem a magas szárú lila tornacipőmet, majd a nadrágzsebembe raktam egy kis pénzt, meg a mobilomat.

Beültem a konyhába várni, s közben a lábammal doboltam valami zenének a ritmusát.

El sem hittem. Én, Bella Swan elmegyek kettesben egy fiúval… valahová. Azt hittem, ha már eddig nem, akkor már soha sem fog ez bekövetkezni, de tévedtem. Jesse nagyon aranyos volt a telefonban, éreztem, hogy totál izgul.

Én még annál inkább.

Aztán eszembe jutott, hogy nem csak én vagyok a világon, így szóltam apának, hogy elmentem Jessevel, majd valamikor jövök. Ő rögtön aggódni kezdett, hogy hova megyek, ki is pontosan ez a Jesse, honnan ismerem. Tipikus apuka. Izgul, hogy az egy szem kislányával akármi is történhet. Legalább aggódik értem.

Nemsoká hallottam két kis dudálást, s gyorsan felpattantam. Jesse várt a ház előtt motorral. Bezártam a házat, a kulcsot a másik zsebembe tettem, nem abba, amiben a mobil volt. Intettem felé, majd odasétáltam.

-         Szia – köszönt, amikor levette a sisakot. Majd átnyújtotta nekem az enyémet.

-         Hová megyünk? – tudakoltam, miközben ráhúztam a fejemre. Tönkre fogja tenni a hajam… se baj.

-         Ha van kedved, elmehetnénk Port Angelesbe kajálni, vagy mozizni – vetette fel, s én bólintottam, miközben az összekapcsolható bigyóval molyoztam. – Segítek – nevetett fel, és egy pillanat alatt bekapcsolta a sisakomat, majd intett, hogy felszállhatok a háta mögé.

Ő is visszavette a sisakját, majd szólt, hogy kapaszkodjak, s elindultunk Port Angeles felé.

Jesse derekába kapaszkodtam, de kicsit eltartottam a fejem, nehogy összekoccanjanak a bukóink. Az egész utat valósággal végigmosolyogtam, néha megláttam Jesse tekintetét a visszapillantó tükörben, amint engem néz.

Egy rövid idő alatt átértünk Port Angelesbe. Őszintén mondom, az időérzékemet valószínű otthon felejtettem.

Egy étterem előtt álltunk meg, amin a Jenna’s restaurant felirat díszelgett elegáns betűkkel.

Jesse megint intett, hogy leszállhatok, s így is tettem. Nagynehezen sikerült kikapcsolnom a bukósisakomat, és leküzdenem a fejemről, majd gyorsan rendbe szedtem a hajamat, hogy ne nézzek úgy ki, mint aki most kelt fel. Bár Jesse haja olyan volt… az övét is összeborzolta a bukó.

-         Jó lesz? – mutatott félénken maga mögé, az étteremre, mire én bólintottam, és rámosolyogtam.

-         Mizu? – kérdeztem meg befelé menet. Jesse úriember módjára kinyitotta nekem az ajtót, és előre engedett.

-         Semmi különös – ingatta a fejét.

Leültünk egy boxba, egymással szemben, és az étlapot nézegettük. Én még nem döntöttem, ezért felnéztem Jesse-re, hátha neki van ötlete. Ő is engem nézett. Mindketten elmosolyodtunk, sőt, és szerintem el is pirultam…

-         Mit kérjünk? Nekem totál mindegy.

-         Hát – kezdte Jesse, és fellapozta az étlapot, míg én az asztal alatt összefontam az izzadt ujjaimat – vannak ezek a kétszemélyes tálak. Például párolt szelet, töltött falatkák, és saláta.

-         Az jó lesz – vágtam rá hirtelen, mire megint összemosolyogtunk.

Nemsoká jött is a pincérnő, és felvette a rendelést. Én még egy baracklevet kértem, Jesse pedig egy kólát, majd kicsit feszengve, részemről pedig irtó idegesen kezdtünk el beszélgetni.

-         És te hogy vagy? – fonta össze a karjait az asztalon, és előrehajolt.

-         Semmi extra. Anyu tegnap küldte utánam még pár cuccom, meg a szülinapi ajándékom – forgattam a szemem a mondat utolsó részénél.

-         Elmúlt, vagy még most lesz?

-         Majd tizenharmadikán… csak anyu ráírta, hogy ez a szülinapi ajándékom, és eszembe se jusson kibontani. Hát mondhatom, ez kicsit szarul jött ki. Ha azt írja rá, hogy apunak szánja, akkor a doboz közelébe sem megyek, de így szerintem egész éjjel azon fogok agyalni, hogy mi van a dobozban – vigyorogtam. Jesse felnevetett, és bele ivott a kólájába, majd én is a baracklevembe.

Pár perc kínos csend után, végre megkérdeztem, amit akartam.

-         Te… ez most egy randi? – vontam fel a szemöldököm mosolyogva. Ő pedig félrenyelte a kóláját, majd köhögve válaszolt.

-         A-ha – köhögte, én pedig még szélesebben elmosolyodtam. Akkor nem csak beképzeltem magamnak…

Ezután valósággal elsiklott mellettünk az idő. Meghozták az kétszemélyes tálat, és elkezdtünk falatozni. Sőt! Elkezdtük egymás szájába adni a falakokat. Ezeknél a részeknél biztosan fülig pirultam… Jessevel tényleg nagyon jól éreztem magamat. Minden kis problémám elszállt.

Nem gondoltam a fura, harcoló foltokra. Nem gondoltam a még furább Cullenékre. Nm gondoltam az utcalányszinten járó Holly-ra. Nem gondoltam Jacobra.

Csakis Jesse-n járt az agyam. Összeillettünk, de komolyan.

Mesélt nekem jobban magáról, kiderült, hogy van egy öccse, és egy nővére. Raymond és Henna. Az öccse még most kezdte az általánost, Henna pedig jövőre teszi le a jogi vizsgáját, valamelyik neves egyetemen.

Jesse egyelőre azt mondta, hogy leginkább a mérnöki pálya foglalkoztatja, de szereti a bioszt is, szóval még nem döntött.

Én is természetesen kitálaltam magamat. Hogy régen itt töltöttem a nyarakat, és testvérmentes vagyok. Meséltem neki anyuról is, meg hogy egyelőre gőzöm sincs, mi akarok lenni. Szép kilátások, pedig már harmadikos vagyok.

Kaja után hazahozott motorral, és már sokkal bátrabban öleltem át a testét.

Majd eljött a búcsú pillanata. A Sisak a kezemben volt, a tenyerem izzadt, így majdnem elejtettem. A szívem a torkomban dobogott, az ajkaim égtek, a világot pedig teljes mértékben rózsaszínben láttam. Ilyen lenne a szerelem? Mindenesetre nekem tetszik.

-         Hát… - makogta Jesse – nagyon jól éreztem magam veled.

-         Én is – pironkodtam, de nem sütöttem le a szemeimet.

Ekkor jött a nagy pillanat. A szívem az eddiginél is még hevesebben vert, azt hittem elájulok, de szerencsére semmi ilyen nem történt.

Jesse kezdett hozzám lehajolni, majd ajkait lágyan rányomta az enyémekre, majd én már becsuktam a szememet, és átadtam magam az elsöprő érzésnek. Fél kézzel belekapaszkodtam a vállába, miközben nyelve bebocsátást kért ajkaim közé. Megkapta.

Az ajkaim forrón lüktettek, mintha a szívem kicsi darabja odaszökkent volna.

Jesse lágyan beletúrt a hajamba, s megsimította az arcom.

Majd elváltunk levegőért, de én még mindig csukva tartottam a szemeimet, nem akartam megtörni a varázst, hátha így kicsivel tovább tart. Majd végül mégiscsak kinyitottam őket, amikorra már eléggé lehiggadtam. Jesse mosolygós szempárjával találtam szembe magam.

-         Szia, Bella – nyomott még egy röpke csókot felhevült ajkaimra, majd elvette tőlem a sisakot, felakasztotta a kormányra, ő felvette a sajátját, és integetve elment.

Én még percegik álltam ott, vigyorogva. Nem bírtam megmozdulni. Nem is akartam.

-         Bella! – hallottam meg apám rémült kiáltását, és akkor esett le, hogy megállt előttem a rendőrautó, és kipattant belőle az ideges édesapám. Rákaptam a pillantásom, és a gondolataimat próbáltam kicsit más irányba rendezni. – Jól vagy?

-         Ah-ha – tagoltam a szót, még mindig mámor ittasan.

-         Gyere be gyorsan, tisztáznunk kell valamit! – sürgetett, és a ház felé húzott a karomnál fogva.

-         Mi van? – ocsúdtam fel, majd kicsit megráztam kómás fejemet, hogy végre apámra tudjak összpontosítani.

-         Jacob egyik barátja meghalt – közölt szárazon, majd leültetett a kanapéra.

-         Mi? – riadtam meg.

-         Muszáj elmondanom neked valamit. Eddig azt akartuk, hogy titokban maradjon, de most már muszáj lesz. Nem akarom, hogy bajod essék… - kerülgette kicsit a témát. Nem úgy hangzott, mint aki bármikor is ki fogja nyögni, hogy akkor most mi van.

-         Mondjad már! Megöl az ideg – sürgettem idegesen.

-         Tudod… van ez a legenda.

pár sorocska? *pillarebegtetés*