15.fejezet

Sziasztok!

tudom, hogy ez a feji baromi rövid lett, az előzőekhez mérve, de évvége van, meg kell értenetek! Ma is 2tz-m volt, tegnap is egy, hétfőn meg kirándulás, ráadásul mi, hetedikesek díszítjük a sulit ballagásra a nyolcadikosoknak :/ nagyon zsúfolt vagyok most.

angol tézén ma is kiakadtam (a tz-n is meg a tanárunkon -.-, annyira, hogy óra után kisebb bőgős-hisztit csaptam, de barátnőm ölelgetett végig, így fizikára megnyugodtam :(  )

na mind1, olvassatok, jó?

Puszii

DorCsa♥

A titkok

-          Tudod… van ez a legenda.

-          Milyen legenda? – vontam össze a szemöldököm, hirtelen semmi sem jutott eszembe, csak hogy szegény Jake…

-          A hidegekről, és a quileute farkasokról… - szánakozón rám nézett, sóhajtott egyet, és folyatta. – Mind igaz, Bella. Még egy évig – ha lehetett volna – titokban tartom előled, nem akartalak téged is belerángatni ebbe a herce-hurcába, sajnálom. Cullenék vámpírok. Jacobék, pedig alakváltó farkasok.

Elakadt a lélegzetem is. Farkasok? Vámpírok? Mi ez, Anna Rice? Nem vicces. És ki halt meg?

A fejem zsongott az újabb és újabb kérdésektől. Azt sem tudtam, melyikkel kezdjem

-          És Jesse? – nyögtem ki az egyiket.

-          Ő csak egy… ember – rázta a fejét, majd hirtelen fölpattant. – Később részletesen elmagyarázok mindent, de most mennünk kell – azzal karon fogott, és kirángatott a házból, majd beültetett a rendőrautóba, és szó nélkül taposni kezdte a gázt.

A térdeimre támasztottam a könyökeimet, az arcomat pedig a tenyerembe rejtettem. Azt hittem, elvesztem az eszméletem. Sok volt ez nekem, egy szuszra. Most kezdett jó irányba indulni az életem. Ott volt nekem Jesse, erre mindent felborítanak.

Forgott velem a világ, azt hittem menten kidobom a taccsot. Próbáltam árulkodó jelekre emlékezni.

Hát persze!

Ott voltak azok a rendszeres farkas vonyítások, meg a két nagy folt az erdőben. És ezért nem csípi egymást Edward és Jacob.

Logikus az egész!

-          Ki halt meg? – emeltem fel a fejem.

-          Az egyik falkatag… - csóválta meg a fejét apa -, Jared Costa a neve. Jake jó barátja volt…

Elszorult a torkom. Bár nem ismertem a fiút, de egyszerre sajnáltam apát, Jacobot, és a farkasokat.

-          Hogyan? – kérdeztem újra.

-          Vámpírtámadás. Nomádok – nézett rám -, vagyis szabadon, kisebb csapatokba vergődve kódorognak, emberi vért isznak.

-          Mi mást? – suttogtam magamnak.

-          Cullenék csak állati vérrel táplálkoznak – világosított fel apa, mire én nagyot néztem, majd muszáj voltam megkapaszkodni a műszerfalban, mart éleset kanyarodtunk, majd gyorsan fékeztünk.

Apa kipattant a kocsiból, s utána rögvest én is. Megkerültem az autót, és megláttam a falkát – legalábbis gondolom ők mind farkasok. Jacobon kívül hat, félmeztelen srácot.

-          Ó Jake! Sajnálom – szaladtam oda Jacobhoz, s át akartam ölelni, de ő elhúzódott.

-          Nem kell kedvesnek lenned Bella. Fuss, ha úgy van kedved – felelte mogorván, és bement a házba.

-          Most mi van? – szaladtam utána hisztisen, és elkaptam forró karját.

-          Charlie elmondta, nem? – nézett a szemembe mélyen.

-          De – bólintottam értetlenül.

-          Akkor? – fordult velem szembe, és kirángatta karját gyenge szorításomból. – Fuss, az életedért, Bella. Nem kell jópofizni! Tudom, hogy undorodsz ettől az egésztől, és szarsz a fejemre! – kiabált az arcomba, és pedig összébb húzódtam, majd félénken szóltam.

-          Miért tennék ilyen, Jake?

Ő csak pöffögött egyet, majd eltűnt a házban, én pedig a könnyeimmel küszködve rogytam le az egyik közeli székbe. Rosszat tettem?

Minden bizonnyal, ha így utál.

De mégis mit jelentsen az, hogy szarok rá, meg hogy undorodok tőle? Mondtam én ilyet azóta, mióta megint barátok lettünk? Tudtom szerint nem!

Majd erőt véve magamon kimentem a házból, és könnyes szemmel mondtam apának, hogy megyek, és megkeresem Jacobot, aki viszont minden áron maga mellett akart tudni, így nem engedett. Szerintem sosem vigyázott rám, annyira, mint akkor. Átölelte a vállam, és magához húzott, nekem pedig patakokban ömlöttek a könnyeim. Apa nem szólt semmit – valószínű gőze sem volt, mit kell tenni ilyenkor, ahogy senkinek sem. A többiek lefoglalták magukat, bár a könnyes szememmel is láttam, hogy mindenkire rátelepedett a gyász, Jared elvesztése miatt.

Nem ismertem a fiút, de persze sajnáltam. Hát akkor még a farkasok… hisz egy bandába tartoznak. Egy ideig nem lesz fényes kedvük, az biztos – vagy esetleg, ha elkapják a nomádot.

Apa fél óra múlva beparancsolt a kocsiba, és rám zárta, majd visszament a többiekhez, és komoly arckifejezéssel beszélgettek.

Én még mindig a könnyeimet törölgettem reménytelenül.

Valamivel biztosan megbántottam Jacobot, magától nem sűrűn tesz ilyet szerintem. Bár most megértem, hisz elvesztette az egyik barátját, az egyik falkatagot. A hír minden bizonnyal egész La Push-t megviseli, nem csak a farkasokat.

Bele sem mertem gondolni, milyen veszély leselkedhet rám, vagy akármelyik – Jarednél jóval gyengébb – halandóra. Mi védtelenek vagyunk egymagunkban.

Az elsők közt jutott eszembe Jesse és Niki. Ők voltak az emberismerőseim. Vagyis az egyikük a barátnőm, a másik pedig... jó kérdés. A fiúm? Vagy csak egy csók volt? Jó kérdés.

Meredve bámultam a műszerfalat, és gondolkodtam.

Vajon van más természetfeletti lény is, vagy csak a farkasok és a vámpírok? Vannak esetleg boszorkányok, vagy varázslók is, mint a Harry Potterben? Vagy sillék? Fekete szakáll? Furcsa lények a Gyűrűk urából? Szörnyek valamelyik gagyi horrorból?

Milyen veszély leselkedhet még a tudatlanokra?

És egyáltalán kik a tudatlanok, és kik tudnak erről az egészről?

A gondolatmenetem később rákanyarodott Cullenékre. Vámpírok.

Gondoltam, hogy nincs minden rendben annál a családnál, de hogy vámpírok, az fel sem merült bennem. Innen hát az arany szem… de mit jelezhet? Az „átlag vámpíroknak” – mármint a filmbélieknek – piros az íriszük, és emberi vért isznak. Cullenék viszont – apu szerint – csak állatival táplálkoznak… ebben lehet valami.

És a fehér bőrük…

De nappal tudnak járkálni? Vagy van valami szupertitkos napkivédő gyűrűjük vagy nyakláncuk? Esetleg napkrém?

-          Bella! – nyitotta ki az ajtót apa, mire én megijedtem. Túlságosan belemerültem a gondolataim tengerébe.

-          Hm? – ocsúdtam fel, és kiszálltam.

-          Hadd mutassam be a farkasokat – intett a fiúk felé.

Egyesével, mindenkivel kezet ráztam, és részvétet nyilvánítottam.

Seth Clearwater, Sam Uley, Quil Alteara, Embry Call, Paul Ryan és Conor Davis. Mindegyikőjük szeme vörös volt, de előttem tartották magukat, hisz férfiak.

Én bezzeg egy órája csaptam le egy kisebb hisztit előttük – ez az én formám. Jake meg tud viselni…

A fiúk azt mondták, tartják magukat a magbeszélthez, ma este Conor megy. Én itt elsötétültem, mindegy, majd apu elmondja otthon – legyintettem fejben.

Apa hazafurikázott, majd bezárt a házba, és elment Jaredékhez, engem meg egyedül hagyott a házban.

A fejemet fogva járkáltam fel-alá, majd előkotortam a mobilom, és felhívtam Jacobot, de mivel már harmadjára vártam végig, így hagytam a fenébe. Biztosan nincs nála, vagy egyszerűen nem akar velem beszélni…

Készítettem magamnak egy lekváros kenyeret, majd a szobámban az ágyon ülve megettem, s közben fejben tanakodtam. Próbáltam az újonnan szervezz infót valahogy összecsatlakoztatni az eddigi felismeréseimmel, de reménytelen volt. Majd apa elmondja… mindegy.

Felmentem a szobámba, és kicsit tanultam, de valahogy minden matek példa végére a misztikus dolgok jöttek ki, pedig nem az volt az egyenlet, hogy halandó+harapás=átváltozás, vagy ilyenek. Azt sem tudom, hogy lesz az ember farkas. Ez is harapásos? Vagy egyáltalán a vámpír cucc harapásos?

Végül otthagytam a matekot, és fogtam egy lapot, amire leírtam vagy húsz-harminc kérdést, és a gatyám farzsebébe raktam összehajtva.

Megfürödtem – pedig még csak olyan hat óra volt – és pisziben (a kinyúlt pandamacis hálóingben) beültem tévézni a nappaliba, egy tálcával, amin volt párolt hús, meg uborka. Benyomtam a tévét, és néztem egy kis Két pasi meg egy kicsi-t, majd amikor vége lett átváltottam HBO-ra és a Felvétel indul-ba merültem bele, amikor megérkezet apa – csakhogy nem egyedül.

Nyomában Jacobbal jelent meg a nappalinkban, s én rögtön feszélyezve éreztem magam, hogy így, lámpafényben is látja a tök ciki pizsimet, meg a szétbőgött és amúgy sem gyönyörű fejemet, amint épp nagyban tömöm bele a húst… gondolom nagyon jól nézhettem ki.

-          Szia, Bella – ült le mellém, és fél kézzel átölelte a vállam, mintha mi sem történt volna. Bezzeg én végig miatta aggódtam, meg bőgtem… De amikor ráhajtotta a fejemet a vállára, minden haragom tovaszállt vele kapcsolatban, és a műanyag tálcát markolásztam, hogy ne sírjam el magam. – Minden rendben lesz – suttogta.

-          Ne-nem le-esz! – hüppögtem, miközben apa elvette az ölemből a tálcát, és leült a másik oldalamra, majd ő is a hátamat simogatta.

-          Sajnálom, amit mondtam – hajtotta rá Jake a fejét az enyémre. – Csak tudod…

-          Tu-udo-om, Ja-are-ed – fejeztem be a mondatát, miközben az orrom eldugult, a szemeim pedig bedagadtak. Hurrá!

-          Csak tudod, azt hittem – sóhajtott -, hogy nem fog nekem igazán tetszeni ez a… farkaslét, vagy nem tudom – dünnyögte.

-          Ne-ekem nin-ncsen se-emi ba…

-          Oké értem, inkább csak sírj, jó! – kacagott fel a dadogásomon. De hát hogy beszéljek bedugult orral, miközben levegőt is kéne kapnom? Ha?

Mellkasba boxoltam, majd az asztalról elvettem egy zsepit és (megjegyzem jó hangosan) kifújtam az orrom. Többször is. De semmi. Ugyanúgy be volt dugulva. Nem csodálom, hisz a könnycsatornáimnál fix elromlott valami zsilip, mert a könnyek csak folytak, és folytak, és értitek…

Érzelmi roncs vagyok, az biztos. Egyszerre voltam dühös, és leírhatatlanul szomorú. Dühös voltam Jacobra, hiába kért bocsánatot a viselkedéséért, azért nyomot hagyott bennem. Szomorú voltam az egész helyzet miatt, ami egy sec-pec termett.

De az a leírhatatlan érzés ott lüktetett bennem… amikor átkarolt, vagy ráhajtotta a fejét az enyémre. Nagyon jó érzés volt.

Furcsa… Jesse-nél is ugyan ezeket éreztem, csak ő viszonozta is. Mindegy. Jacobnak valószínű úgy sem kellenék, így hát minden rendjén van, hogy én meg Jesse. Már, ha Jesse nem ilyen „egy csókos kaland”-nak gondolta. Mert én nem. Én komoly kapcsolatban reménykedtem.

Anyu mindig mondta, hogy ne horgonyozzak le az elő pasinál, hanem inkább kóstoljak meg mindent, és éljem ki a kamasz- és fiatal felnőtt éveimet, mielőtt végleg elkötelezném magam.

Jó tanács.

Bár ez jelen esetben annyit tesz, hogy ha okos vagyok, nem megyek hozzá Jessehez, hanem lesz még 2-3 pasim, és majd utána meglátjuk, akar-e még valaki (bár az is rejtély lesz, hogy jön össze Jesse-n kívül még 2-3 fiú…)

-          Szóval… - szipogtam egy uccsót, és megtöröltem a szemem. – Elő a részletekkel, mindent tudni akarok!

Beálltam apával és Jacobbal szemben, és komoly, gyilkos tekintettel meredtem rájuk. Vártam.

*páár sor? röpke gondolatok?*